Önéletrajz - 19 A falu csöndje

pauleve55•  2013. augusztus 21. 18:38

Történetünk folytatása szempontjából nagyon fontos emlékeznünk, most éppen 1958 nyarán, egy kicsi Dunántúli faluban vagyunk. Ebben az időben a vidéki Magyarországon még ritka volt az elektromos áram szolgáltatás, a vezetékes víz vagy a csatornázás. Házigazdáink évek alatt megszámlálhatatlan tonnányi friss, tiszta, hideg vizet húztak fel a kútból az állatok és emberek ellátására. Ebben a csodálatos nyári időben az udvarra kiállított, napenergiával melegre fűtött vizü, horganyzott ülő kádban fürödtünk.

Lehet, hogy a víz tisztasága nem felelt meg a KÖJÁL szabályainak, de a lemenő nap alkonyati sugarai a lehető legtökéletesebb hangulatvilágítást szolgáltatták udvarnyi fürdőszobánkban.
A kádnyi meleg vízben ülve hirtelen és teljes mértékben letaglózott az egész napos rohangálás fáradtsága. Lebegő félálomban próbáltam még nyitva tartott szemmel megvacsorázni.

Az esték áramszolgáltatás nélküli áldott, csendes békességben teltek. A konyhában bőven jutott hely az étkező asztalnak és a mellé állított hosszú padoknak. Esténként köré telepedett a család. Petróleum lámpa fényénél otthonos, varázslatosan nyugodt hangulatban folyt a vacsorázás.

A nagy hőségben mindig nyitva álló konyhaajtó ellenállhatatlan erővel vonzotta az éjszakai őrjáratán szabadon cirkáló házörző kutyát. Csendesen, sötét árnyékként somfordált befelé, egyre közelebb az emberek társaságához, míg végül lebukott és hazigazdánk ráripakodott "Szudi, nim misz ki?!".

Az ajtón túl az éjszaka hangjai, a kánikulai forróság után most fellélegző kert párás fuvallatai áradtak. Sötétedéskor elülő madarak, a már felébredő és frissen cikázó denevérek, az ólakban, istállókban elpihenő állatok neszezése töltötte be a súlyos virágillatot hordozó levegőt.

Ebben a leírhatatlan nyugalomban mi is csak a Hatalmas Természet egységébe békésen illeszkedő egyszerű, hálás kis lények voltunk.
A védelmező felnőttek biztonságos közelségéből - kellemesen borzongva - lestem a külvilágot betakaró éjszaka sötétségét.

Jóllakottságunkkal egyenes arányban élénkült a beszélgetés. Házi bácsink, keresztpapám és drága, jólelkü apukám fantasztikusan megértették egymást. A gazdaság, a politika és a család minden kérdésében világmegváltó megegyezésre jutottak. Apukám jelenléte mindíg biztosította az egyetértést. Együttérzés, türelem sugárzott belőle, így nem csoda, hogy keresztpapám után most vendéglátónk is a szívébe zárta.
"Idevigyázz Janikám!" - szólt a figyelmeztetés és apukám "odavigyázott", mint ahogy mindíg, mindenkire odafigyelt a környezetében.
Élénk, együttműködő beszélgetésükből valódi barátság hallatszott.

Ezek a hangok altattak el.

Teljes biztonságban, mélyen, álom nélkül aludtam kuzinommal közös nagy, régimódi ágydeszkás, szalmazsákos ágyunkban. Testalkatunkat tekintve a - szintén piszkafa vastagságú - tizennégy éves gyereklánnyal ketten sem tudtunk volna kitenni egy egész, felnőtt méretü személyt. Igy kényelmesen elfértünk.

Falusi éjszaka zavartalan csendjében a mennyezet gerendáiban lakó sok nemzedéknyi szú játszott nekünk percegő altatódalt hajnalig.

---->>>>


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!