Önéletrajz - 18 1958 Jobaháza először

pauleve55•  2013. augusztus 21. 18:32

Három és fél évesen nyaraltam először igazi falusi házban, igazi vidéki környezetben, Jobaházán.

Ez az élmény egész életemet meghatározta. Ekkor tudatosodott bennem, hogy ez az otthonom, falusinak születtem!

Már az utazás is mesebelire sikerült. Pestről fél napig gőzössel döcögtünk Győrön keresztül Csornáig, ahonnan nem volt tovább! Hogy autóbuszra ne kelljen várakoznunk, lovas kocsival jött értünk a minket fogadó rokon.

Vendéglátóink, a hatvan év körüli, gyermektelen házaspár türelmesen viselte el a városi vendégseregletet. A népes csapatban keresztpapám valamint lánya – Kis Unokahúg - , anyám és apukám társaságában élvezhettem náluk a falu békességét. Apró pesti lakásunkból kiszabadulva el sem mertem hinni a rengeteg mozgás és szabadtéri játék lehetőségét. A hatalmas kert, a terebélyes gyümölcsfák mind-mind rohangálásra, ugrálásra, fáramászásra csábítottak.

Reggelenként a tehéncsorda kolompolása ébresztett.

A legelőre hajtott állatok már jó ismerősként üdvözölték egymást. Csak a nagykaput kellett kinyitni és házigazdáék okos tehene baráságosan csatlakozott társaihoz. Mint a beszélgetésbe elegyedő asszonyságok - úgy sétáltak mind, nyugodt tempóban végig a sáros utcán. Esti hazatértükkor a jóllakott és rengeteg tejet fuvarozó tehenek tévedhetetlen bizonyossággal ismerték fel otthonuk nyitott kapuját. Mindíg a megfelelő háznál, otthona bejáratánál vált ki a csordából a hazaérkező állat. A nap végén házigazdáék tehene is hazaérkezett. Lábain, hasa alján a legelő sarát hozta magával. Ilyenkor mosakodás következett nagy vödör vízzel és súrolókefével. Végül a farka végéig tisztára suvickolt állat a gazdasszony gondjaira lett bízva, aki vitte a három lábú kis fejőszéket, leült a tehén hátsó felénél és a tiszta vödörbe habos, friss tejet fejt. Ez hamarosan cserép edényekbe került, hogy tetejéről a gazdasszony lemerhesse a tejszínt, majd a tejfölt is. Földes szobáik hűvösében, az ágyak alatt letakarva pihenő maradék néhány nap múlva – melegítés közben - nagy, sárga túró darabokká változott.

Időközben megérkezett Ausztriából egy újabb rokon. A túrókészítés nagymestere, aki magasra tupírozott, kékes lilára színezett ősz hajával első pillantásra megbabonázott engem.
Azt hiszem, az egész vendéglátó család az osztrák határ közeli, német anyanyelvü nemzetiségből származott, de erről tizenhárom évvel a háború és a kitelepítések után senki sem beszélt. Lila hajú rokon nénink talán a kishatár forgalomnak köszönhette, hogy néhány kilométerre a határ túl oldalán lévő otthonából rendszeresen hazalátogathatott testvéreihez.
Alacsony, gerendás mennyezetü, földes padlóju konyhában állt a pokolian forró sparhelt. Tüzes tetején lassan felmelegedett a sok liternyi aludt tej. A konyha kékhajú varázslója ügyes, gyakorlott mozdulatokkal szűrte a kicsapódó savót. Fél kézzel egy ízletes túró darabot dugott a számba, miközben épp a lába alatt kíváncsiskodtam.

Ez a mozdulat, ez a gondoskodás örök életemre megmaradó, szívszorító emlékké vált.

Bár mondhatnám, hogy otthon a szeretetnek sok ilyen megnyilvánulását tapasztaltam, de ez sajnos nem igaz!
Ebben a mozdulatban minden benne volt, aminek hiányát egész gyerekkoromban éreztem.
Egyszerüen csak pont úgy viselkedett egy csetlő-botló kisgyerekkel, ahogyan az anyai ösztön a nők kilencvenkilenc százalékának ezt diktálja.
Sajnos az én anyám a fennmaradó egy százalékhoz tartozott!
Népes társaságunk számára végül anyám sütött temérdek palacsintát, hogy a friss túró elfoglalhassa méltó helyét - először a tésztában majd pedig hasunkban.

Már nyaralásunk első reggelén meg kellett volna kóstolnom a frissen fejt sárga, sűrü házi tejet. Azt hiszem a tehén testének még érezhető melege akadályozott leginkább elfogyasztásában. Még mielőtt anyám szükségét érezte volna szülői hatalma bizonyításának, drága házi bácsink igazi békepárti bölcsességgel oldotta meg a helyzetet. Kezében literes aluminium kannával készségesen felpattant biciklijére és eltekert a bolt irányába.

Igazi, városi tejért!
Azt csak évekkel később tudtam meg, hogy már induláskor tele volt a kanna a még meleg házi tejjel. Házibácsink negyed órás kiruccanása során kihült a tej és már megütötte a városi mércét, így szó nélkül megittam.
Akármennyire rossz evő sovány gyerek voltam is, itt az egész napos rohangálás, a tiszta falusi levegő meghozta étvágyamat. A ház alatti pincében mesés füstölt kolbászok, sonkák, szalonnák lógtak. Gazdasszonyunk minden főzéshez friss zöldségeket és gyümölcsöt hozott a kertből. Az udvaron kapirgáló, rikácsoló baromfi fészkeiből kosárszám került elő a friss tojás, amit unokatesómmal ketten kutathattunk fel a tyúkól félhomályában.
A Bosnyák Téri piacon egyesével vásárolt és kétszerre felhasznált tojás városi rémálomnak tünt ilyen gazdagság láttán.
A tizesével fürtbe kötött és Pesten megfizethetetlen áron vesztegetett cseresznye itt számlálatlanul lógott a fán.
Az első udvar disznóólaiban külön lakott a koca degeszre hízott, hurkányi kismalacaival és a süldő korú reménybeli füstölt sonkák-szalonnák.
Az istállóban goromba kecske szelíd tehénnel osztozott lakóhelyükön.
A házőrző kutya éjszaka szabadon futhatott, napközben talán éppen miattunk lett láncra kötve.
Legalább négy-öt macska egerészett a ház körül. Szegény harcedzett vadászok mindenhez hozzászoktak csak a szabadjára engedett városi gyerekhez nem! Egyiküket annyira megkergettem, hogy menekülőben a csukott pince ablakot célozta meg és át is rohant rajta. Vitte magával az ablaküveget is! Ez volt a pillanat, amikor én magam is megijedtem a várható következményektől. Szerencsémre a megelőző néhány napban már kitelt a macskák becsülete, így az én vadászatomat elintézték egy nevetéssel.
Leginkább keresztpapámnak köszönhettem, hogy megúsztam szárazon. Megérkezésünk első pillanatától üldözte, hajkurászta a szobákba beszemtelenkedő egér vadászokat. Mígnem azok teljes bizonyossággal megérezték kinek érdemes borsot törni az orra alá. Ezután az ő fekhelyén heverésztek, majd végül közülük a legpimaszabb belepisilt az ellenséges ágyba.
Volt nagy hajcihő!
Keresztpapám ékes sváb nyelven ordibálta válogatott káromkodásait és menet közben nyikorgó, csattogó fél műlábán bicegve hajtotta a szeme elé merészkedő macskákat. Ebben az alaphangulatban az én akcióm egyszerüen csak az ellenfél jól megérdemelt büntetésének tünt.

Tény és való, alaposan igénybevettem házigazdáék jó szívét.

Sok szeretettel és frissen hófehérre meszelt előszobával, konyhával, szobákkal vártak minket. Meszeléses fertőtlenítésre szükség is volt itt, ahol az istállók, ólak felől nagy rajokban érkeztek a legyek. Esténként, ablakcsukás után petróleum lámpa fényénél kellett hadjáratot folytatni a szobákba beszoruló légysereglet ellen. Ilyenkor megfelelő méretüre hajtott napilapokkal felszerelve, feltűrt ingujjal nekigyürkőzve apukám terelte kifelé a szemtelen élősködőket. Sikeres leütései bizonyítékaként véres tetemek fityegtek az újság szélére ragadva. Háborúnk leghatékonyabb eszközének a bicikli belsőből készült, hosszú nyelü légycsapó bizonyult. Levegőbe fújható rovarirtó mérgek még nem léteztek, bár ez volt a DDT nagyüzemi használatának virágkora. Szerencsére a lakosság kezébe egyelőre csak légycsapót adtak az emberi génállományt is leamortizáló idegméreg helyett.

Úgy emlékszem, több napig is csodáltam a felnőttek vadász technikáit mire végül egy óvatlan pillanatban megszereztem a "fegyvert" és kiválóan alkalmaztam is. Rövid ideig tartó, de annál hatékonyabb munka során véres légy pacákkal dekoráltam az előszoba vakító fehér, frissen meszelt falát.

Házigazdánk hahotázva ölelgetett és másnap ismét kimeszelte a sárral tapasztott, alacsony falakat.

---->>>>

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pauleve552013. augusztus 22. 20:21

Klárám, köszönöm, hogy olvastál. A 22. részig folytatódik. :-)

pauleve552013. augusztus 22. 20:19

:-) Puszi...én is...

animka2013. augusztus 21. 23:19

Várom a folytatást :)

Törölt tag2013. augusztus 21. 23:09

Törölt hozzászólás.