Önéletrajz - 16 Meszetelés :-)

pauleve55•  2013. augusztus 14. 22:13

Minden évben, amint véget ért a fűtési idény és nem kellett többet megrakni a füst és hamuokádó konyhai sparheltet, nagypapám hozzálátott kis tanácsi házikójuk kimeszeléséhez.

A konyha felújítása után általában megfeneklett a munka, mivel nagymamám nem szívesen hagyta el kedvenc ágyikóját hosszabb időre.

Gyerekkoromban Pesten vasárnap délelőttönként lovaskocsiról árusították az oltatlan meszet, - "Jön a meszetes." - mondta a papa -, a szódát vastag, súlyos üveg palackokban, sőt még jeget is nagy hasábokban. Ezt a jómódú jégszekrény tulajdonosok vásárolták és tették a hűtőalkalmatosság vastag, hőszigetelt, dupla oldalfalaiba.

Ilyenkor az ószeres is járta a várost és minden kapualjba bekiáltott "Használt ruhát, cipőt, tollat veszek."

Így a mész megvásárlása sokkal könnyebb feladatnak bizonyult, mint az oltása. Nagypapám kertjében, eldugott helyen meszesgödör tátongott. A megvásárolt oltatlan meszet ebben a gödörben keverte össze vízzel a papa. Ilyenkor a mész veszélyesen puffogó, köpködő, lúgosan égető, maró lávaként viselkedett. Nagypapám a "meszetelés" öreg rókájaként nagy rutinnal végezte ezt a munkát.

Ilyen gyakorlati előkészületek után megfáradva már csak a lelki felkészülés maradt hátra.

Ennek a fontos tevékenységnek elvégzésére nagypapám átvonult a szomszédos házban üzemelő kocsmába, ahol magához vette a szükséges féldeci-pohár-korsó-litert. Most már virágos hangulatban nótázva indulhatott is a munka.

Ámde az elfogyasztott lelki erősítő mellékhatásai rövidesen a konyhaszekrény és később az egész konyha furcsa viselkedésében mutatkoztak meg. A labilissá váló, imbolygó konyhában kiszámíthatatlan, tántorgó dülöngélésbe kezdett a konyhaszekrény. Nagypapám hősies küzdelmet folytatott az ingatag bútordarab ellen. Súlyos, zuhanó megtámaszkodásokkal valamint puffanó nehéz nekidőlésekkel próbálta visszaállítani a megittasodott kredenc egyensúlyát.

Végül egy utolsó kemény összeütközés hatására a konyhaszekrény a megváltoztathatatlanba beletörődők nyugalmával, méltóságteljesen beledőlt nagypapám arcába. Annak is épp a közepén trónoló, kicsinek semmiképpen nem nevezhető borvirágos orrára.

A lendülettől kinyíló ajtók mögül elszabadult poharak, bögrék, tányérok vidáman csörömpölve engedelmeskedtek a fizika ide vonatkozó összes törvényszerüségének.

Frenetikus hatású élmény volt.

Nagypapámban magállt az ütő.

Könnybelábadt szemmel levegő után kapkodott.

Vérző, betört orral félhomályos agyának kusza gondolatai közt kutatott. Kereste a helyzethez leginkább illő, megfelelő káromkodást.

Megtalálta!

Biztos ami biztos, még vagy száz másikat is utána engedett.

Ettől kicsit erőre kapva óvatosan leválasztotta fájdalmasan lüktető, vérző orráról a kredencet és visszaállította eredeti helyére. Ezután megfontolt, kiszámított mozdulatokkal előszedte a szekrényből csodával határos módon, épségben megmaradt néhány bögréjüket.

Ördögi vigyorral és hatalmas csörömpöléssel küldte őket az enyészetbe, már korábban összetörött társaik mellé.

Ezek után már eseménytelenül zajlott és készült el a meszelés.

A komédia második felvonása másnap délután a mi Bácskai utcai lakásunkban kezdődött.

Drága Apukám meggyőződése szerint nem csak anyagi táplálékot kell magunkhoz vennünk. Ennek szellemében a meszelés utáni estére jegyeket vásárolt az Erkel Szinházba a János Vitéz zenés változatára. Nagypapám időben meg is jelent nálunk szép, csinos ünneplő öltözetben. Arca közepén a burgonya és uborka sikeres keresztezésének tárgyi bizonyítékát hordta.

Sötét lila, fekete, óriásira dagadt, kívül belül véres sebekkel díszitett orra rémisztő látványt nyújtott.

Anyám több, vastag réteg púder feltapasztásával enyhített valamit a viharvert külső szörnyűségén.

Végül mégis csak elfoglaltuk színházi helyeinket. A besötétedő nézőtéren gyanútlanul ülve nem gondoltuk, hogy az utolsó poén még hátravan.

Miközben a színpadon Iluska sűrűn dalra fakadva "a kis patakban fehér ruháját mossa, mossa" az én testem alattomos módon behódolt a rubeola támadásának. Amikor az első felvonás után kivilágosodott a nézőtér, egy millió apró égővörös kiütés vált láthatóvá az arcomon, nyakamon, karjaimon. Drága apukám a szája szögletében mindíg ott bújkáló csendes, megértő mosollyal próbálta eltakarni a kiváncsiskodó szemek elől extrém kinézetü családját.

Szerencsére a bevert orrú és rubeola ragyás nézők egyáltalán nem zavarták meg a színpadon készülődő happy endet. A katarzist követő boldog befejezés könnyű, vidám hangulatában trolibuszoztunk hazafelé.

Akár egy családi cirkuszi vállalkozás - az öreg, bevert orrú kisminkelt, a kicsi, kivörösödött rubeola ragyás és az őket megértő, csendes szeretettel irányító porondmester.

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!