Önéletrajz - 14 Hűvösvölgy

pauleve55•  2013. augusztus 14. 21:50

Apukám lelkesedésének köszönhetően a vasárnapok mindig különleges családi programokat hoztak. Egész nap a budai hegyek kirándulóhelyein kóboroltunk.

A hatvanas évek vasárnapi Budapestje csendes, lusta, békés város volt. No shopping! Csak semmi vásárlás! Egyetlen vasárnap is kinyitó közért az éjjel-nappalos a Blahán, az akkor még álló Nemzeti Szinházzal szemközti sarkon, az árkádok alatt üzemelt. Az utcákon néhány Warsava, Pobjeda, esetleg egy-egy Volga elvétve és talán Skoda, de az már fehér hollónak számított. Skoda Feliciával csak a csőnadrágos "jampecok" jártak - anyám nagy megbotránkozására.

Na és persze a farmotoros, füstokádó Ikarusz buszok csúcsos, legömbölyitett hátuljukkal.

Mi inkább a villamosozás örömeit élveztük.

Két vonal és egy gyerekjegy - kb. 70 - 80 fillér - esetleg átszálló 90 fillérért. Kaller elszántan vonult végig a kocsin és árusított, mi pedig délelőtt 9 körül már döcögtünk is Budára. Végig a Thököly úton, nagykörúton, át a Margit hídon a Moszkva térre a fapados, lenyitható ablakos, nyitott peronos járgányokon.

Dohányzás mindenhol.

Égési sérülések biztos beszerzési helye hebehurgya, mindenfele kapaszkodó apróságok számára. Ma már állami gondozásba vennék azt a gyereket, akin annyi csikk nyom van, amennyit a villamoson lehetett kapni óvatlanul.

Egyre növekvő türelmetlenséggel izgágáskodtam végig az 56-os Moszkva tér - Hűvösvölgy útvonalát és VÉGRE megérkeztünk.

Hűvösvölgy, Ördögárok. Hosszú, békés erdei séták. Szüleim közt, mindkettőjük kezén csimpaszkodva hallgattam a magas, egyenes fenyők égbenyúló lombkoronájában állandóan zúgó szelet. Beszívtam az erdei illatokat, vadvirágokat gyűjtöttem nagy csokorba szedve, hogy visszaúton az árokban landoljanak elkókadva. Hatalmas, letörött faágakat cipeltem kiránduló bot gyanánt mindenféle hadonászás, böködés, csapkodás céljából. Végállomás a Hármashatár hegy és a vitorlázó repülőtér.

Itt fantasztikus vitorlázó gépeket néztünk nagy izgalommal. A leoldott csörlőkötél hangos puffanással porzott végig a füben.

A repüéőtér közelében, de még az erdőben kis sírhalom - a háború még olyan közeli volt - rajta fa kereszt, kilyukasztott rohamsisak.

Ki lehetett az a katona?

Valahol egy család már beletörődött, hogy sohasem került elő a test.

Óriási hatással volt rám a kirándulás ezen része. Minden alkalommal meg kellett látogatni és kicsit meg is kellett siratni a katonát, aki ott fekszik. Megértő apukám türelmesen vett részt ezekben a meghatódott hangulataimban is. Mindig éreztem, hogy elfogadó szeretete velem van.

 

A vitorlázó repülőtér állandó piknikhelynek szolgált. Mint megátalkodott rossz evő nem emlékszem, milyen "üzemanyagot" kellett volna itt magamhoz vennem, de tudom, hogy a viz vagy tea iváson kivül minden más csak nyűglődés volt.. Előkerült a szürke, szúrós vasalópokróc és igazi városi módra kellett volna üldögélni rajta, de engem minden vonzott. Látó-halló távolságban szabadon bóklászhattam, egyetlen veszélyt a csörlő és a lehulló csörlőkötél jelentett, amit messze elkerültem.

Ilyenkor gyorsan teltek az órák. Mindkét hazafele vezető út a gyönyörűségek sorát tartogatta.

Időnként átkeltünk a Hármashatár hegynek mondott dombtetőjén, a régi Óbuda felé. Ami most az óbudai lakótelep panelos, nagyüzemi embertelepe az akkoriban varázslatos falusi környék, szerény családiházas mesevilág volt. Útközben friss gyümölcsöt vettünk háznál és utcai nyomós kútnál megmosva habzsoltuk. Tényleg! Azt megettem, sőt szerettem is! Vagy már nagyon éhes voltam...

Ezután következett a délután fénypontja. Igazi régimódi, meleg süti illatú cukrászda, - valahol a Bécsi úttól kicsit befelé - 50 filléres fagyival és francia krémessel, aminek a tetejét mindig lepiszkáltam. Anyám vállalta az áldozatot és megette helyettem.

Mire délután öt körül villamosra szálltunk a Flórián téren, én már alvajáró üzemmódban működtem.

A másik útvonal visszafelé vezetett a Hűvösvölgyi villamos végállomáshoz. DE...az erdőből kiérve csoda kertvendéglő várt. Szállóigévé vált, hogy "üljünk ki" - és akkor kiültünk. A kerthelyiségben csővázas, piros-fehér léces székek és pléh lemez asztalok álltak hatalmas lombozatú gesztenyefák alatt. Olyankor pohár sör is volt – szüleim ketten itták, kisegitve egymást - és ott a frissen főtt virsli volt a sláger. Szuper főtt virsli a kifáradt kiránduló gyereknek, mesebeli békés családi környezetben.

Azt hiszem, ott még az angyalok is velünk voltak.

Ez az útvonal volt férfiasnak mondható. Apukám élvezte az éttermi környezetet és a nyilvánvaló, közönség előtti családfősködést.

A másik pedig a sütizős, édességes női változat.

Soha nem tudtam meg, hogyan döntötték el, aznap merre is vegyék az irányt.

Az 56-os villamosra szállás után már itt is az előző variáció lépett érvénybe. Ahol tudtam azonnal elaludtam, bóbiskoltam, dőltem, leragadt a szemem.

Arcomat gyorsan vörösre sütötte a nap, kifújta a szél, térdeimet temérdek kisebb- nagyobb horzsolás diszitette, és olyan boldog fáradtságot éreztem, amit csak gyerekkorban lehet.

Amikor még minden biztonságos, stabil, kiszámitható és az elkövetkező, ismeretlen jövő még ad egy kis időt, hogy felkészülj.

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!