Önéletrajz - 12 Bezzeg...

pauleve55•  2013. augusztus 13. 20:29

Anyám rózsaszín álmainak ideális leánygyermeke tőlünk két ajtónyira, Gabriella néven élt.

Gabit szülei idejekorán tökéletes engedelmességre idomították. Minden kilengését, a legapróbb bakit is veréssel jutalmazták. Sikerült is elérniük, hogy a kislány semmit ne merészeljen tenni, soha ne merjen hangoskodni és rohangálásra végképp ne is gondoljon.

Anyám fájdalmas sóvárgással irigyelte szomszédasszonyától drága ruhákba öltöztetett habos, masnis és fodros – életjeleket alig mutató - kirakati bábuját.

Szabadlevegős játék címén a tetől-talpig puccba vágott gyerek az udvaron kis barna, fából készült, fényezett székén üldögélhetett. Kisimított szoknyáját gondosan eligazítva, csillogó fekete lakkcipős lábait illedelmesen egymás mellé szorítva, arcán kötelező bárgyú mosolyával nézte, amint mi, többiek bujócskázunk, labdázunk, rohangálunk. Feje fölött, földszinti szobaablakukból anyja figyelte ádáz tekintettel az esetleges szabálysértéseket.

Időnként – csak szülői engedéllyel! - ablakuk alatt, a házat körülvevő beton járólapokon sétálhatott néhány percet a gyerek. Természetesen a homokozót nagy ívben elkerülte. Kavicsok vagy homok a cipőben, összepiszkolt kéz, maszatos arc – ez halálos bűnnek számított. Ugyanígy a hangos beszéd, az éneklés vagy a kedvelt körjátékok is.

Szerencsétlen kislánytól pokoli anyja elvárta, hogy észrevétlenül létezzen.

Hogy úgy éljen, mintha nem is élne!

Csak a szülőknek nehogy gondot okozzon.

Gabit állandóan, mindenért ütötték.

Hat éves korára látása nagyon megromlott. Szódásüveg vastagságú szemüvege felírásakor a szemész orvos megkérdezte szüleit, érhette-e a gyerek fejét rendszeres rázkódás? Arra gyanakodott, hogy az egyébként egészséges szemeket a folyamotosan ismétlődő trauma tette tönkre.

A felháborodott szülők dühösen tagadtak. Arcátlanul letagadták azt a milliónyi pofont és tarkón vágást ami kislányuk napi jussa volt megszületése óta.

Ezután is folytatódott a bevált rutin.

Emlékszem, házifeladat írásakor anyukája fakanállal állt gyereke háta mögött. Egy elvétett betü, egy rosszúl kiolvasott szó után fejére, tarkójára keményen lecsapott a fegyver. Már első osztályban bukás lett a bántalmazás eredménye. Később ugyanígy folytatódott.

Ez a lélekölő bánásmód gyorsan kialakította a kislány álnok, hazug személyiségét. Árulkodásban élenjárt szerencsétlen. Képes volt bárkiről akármi rosszat kitalálni, majd pedig a történetet igazként továbbadni. Mindannyian megjártuk vele. Senkit nem kímélt.

Hazug bemószerolásai után sokszor kihúztam a gyufát. Anyám mindent elhitt ennek a csöndes, álszent intrikusnak.

Egy évvel Gabi után én is elkezdtem a suliba járást. Egymás után, sorban megkapott kitűnő bizonyítványaim anyámat nem hatották meg.

Sárga irígységgel emlegette BEZZEG Gabit, aki soha nem rohangál, nem kérdez és nem beszél.

Aki mindíg tiszta, tehetetlen, mozdulatlan, csöndes. Az ideális jó kislányt, aki csak az életben maradáshoz feltétlenül szükséges, minimális gondoskodást igényli. Az engedelmes gyereket, akinek nincsenek ötletei, önálló gondolatai, aki nem kér, nem akar és nem vár szüleitől semmit.

Ma már látom, mennyire szerencsés vagyok.

Gyerekkorom mennyi örömét köszönhetem Apukámnak. Ő akadályozta meg anyámat brutális, gyerekidomító BEZZEG szomszédék tökéletes leutánozásában.

Köszönöm!

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!