Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Befejezés
pauleve55• 2013. szeptember 19. 23:07
Úgy tanultam, hogy földi testét levetve, lelkünk az asztrális síkon folytatja létezését. Egész földi, anyagi testben töltött életünk során készülünk erre a nagy visszatérésre. Testben töltött éveink idején ide - mint valamiféle éléskamrába, vagy internetes tárhelyre! - raktározzuk el bensőnkben létrehozott és magunk köré kisugárzott érzéseinket.
Ezen a helyen az anyag hatalmától megszabadulva csak a spirituális értékek számítanak.Testünk halála után lelkünk itt szembesül földi tevékenységének eredményeivel. Csak szeretettel teli anyagi létezés után várhatunk halál utáni lelki boldogságot. Ilyen módon minden testben élő lélek saját maga teremti meg önmaga poklát vagy mennyországát.
A Lélek Aki Nemrég Még Anyám Volt, testének halála után kétségbeejtő körülmények közt találta magát. Asztrális kamrájába írtózatos mennyiségü haragot, fájdalmat, gőgös nagyzolást, hiúságot, irígységet, keserűséget töltögetett élete nyolcvanöt éve alatt. Most, eredendően jó, Isteni természetét visszakapva rémülten nézett végig földi munkájának eredményén.
Szomorúan kellett megállapítania, hiába ismerte jól az anyagi létezés csábításait, mostani próbálkozása is csődöt mondott. A test, a megszerezhető tárgyak, a felszín külsőségeinek világa magába szippantotta. Isteni természetének tökéletes jóságát olyan ritkán engedte felragyogni, hogy ideje szinte állandó sötétségben telt.A Lélek Aki Nemrég Még Anyám Volt, nem ismert magára!
Tisztán látta, hogy nemcsak önmagát ítélte kárhozatra, de közös feladatuk megoldásában vele együttműködő, gyerekének testében létező lélektársát is sötétségbe burkolta. Sürgősen hozzákezdett a kárrendezéshez.
Tudta, egyetlen esélye, ha ki tudja javítani elfuserált munkáját. Nem könnyű feladat várt rá.Fel kellett vennie a kapcsolatot munkatársával, aki még keserű, fájdalommal telt szívvel a sűrű, nehéz földi létezés sötétjében bukdácsolt. Megváltást csak ennek a lélektársnak megbocsájtó együttérzése hozhatott.
Közös munkánk folytatásához sok noszogatást - nagy jelentőségű álmokat, megérzéseket - kaptam az elmúlt tíz évben. Eleinte még a félelem, a keserűség annyira uralta lelkemet, hogy minden jelzést elutasítottam. Anyámra csak haraggal tudtam emlékezni.
Ma már úgy gondolom, hogy közös életünk átértékeléséhez vezető ötletem - későbbi megvalósításához hasonlóan - szintén az ő sugallatára támadt. Rájöttem, hogy leírva, majd többször újra elolvasva minden emlékem érthetővé, emészthetővé válik. Leírásuk során eltűnnek a bajkeverő indulatok. Minden tiszta, egyszerű lesz.
A megelőző három évnyi, napi rendszeres meditálás is segített tisztán látni.
Sok-sok fájdalom szakadt le lelkemről, amikor rájöttem minden szenvedésemet saját magamnak okoztam, amikor úgy hittem, anyám halálával közösen végzett feladatunk megoldatlanul félbeszakadt.
Amint elkezdtem odafigyelni az érkező képekre, álmokra, sürgető jelekre - azok egyre intezívebbek lettek.
Mint aki most ébredt fel - már látom, hogy A Lélek Aki Nemrég Még Anyám Volt hozzám hasonlóan nagyon megszenvedte az őt hordozni hívatott test elszabadulását. Ez a test egész hosszú élete során úgy működött, mint a sofőr nélkül elinduló elszabadult jármű. Eszünkbe sem jutna elvárni egy véletlen folytán, vezető nélkül meginduló autótól, hogy a közlekedési szabályokat betartsa. Mégis, életem sok évtizedét megkeserítette, hogy egy lelki vezetés nélkül száguldó, elszabadult testtől vártam el az anyaság szabályainak betartását. Miközben ez a test kártékony ámokfutását végezte, a hozzá rendelt, de munkájában akadályozott lélek kényszerű tétlenségben szenvedett.
Mielőtt nagyvonalúan levenném az összes felelősséget anyám válláról, le kell szögezni, hogy valahol a távoli múltban ő maga tette meg az első lépést, amely későbbi félresiklott életéhez vezetett.
Sokszor elmesélte ezt a meghatározó, gyerekkori emlékét.
Kilenc-tíz éves kisiskolás korában egy alkalommal nem tudott ellenállni a kísértésnek és beleolvasott az őrizetlenül elől hagyott osztály naplóba. Saját neve mellett tanítónője kézírásos megjegyzését találta: "Irmát nem lehet szeretni!"
Ez volt az utolsó csepp a régóta elszenvedett bántások poharában. A pillanat, amikor anyám megkeményített, fájó lélekkel a szemet szemért bosszúját választotta és úgy döntött, ezután ő sem fog szeretni senkit.
Későbbi életében már automatikusan ezt a bosszúállást gyakorolta minden helyzetben, amely a választás lehetőségét hordozta. Saját sérelmeitől elvakítva bárkin elégtételt vett, aki épp útjába került.
Természetesen igazságtalanság lenne attól a szerencsétlen, megbántott kislánytól többet elvárni, mint amit lelki képességei megengedtek neki.
Egy közelálló felnőtt segítségére, egy összetartó, megértő családra és legfőképpen egy jóságos, szerető szívű anyukára lett volna szüksége... ő neki is...A keleti filozófiák bölcs szabálya szerint akkor, a kezdetnek abban a legelső, szinte még jelentéktelen pillanatában lehetett és kellett volna megállítani mindent.
Sajnos nem így történt.
/2010 február/
pauleve552013. szeptember 20. 17:44
:-)
pauleve552013. szeptember 20. 10:36
Na igen... amikor az ember a jelen pillanatban nem tud okos lenni - az hiba, de ha utólag felismeri a tanulságokat - azt már bölcsességnek nevezi :-)) olyan jól hangzik :-)
skary2013. szeptember 20. 04:34
a keleti filozófiák is csak utólag bölcsek :)