Novellafüzér
Hegyimenet Útközben-3 Nagymama másodszor...
Anyám egészen más eset volt.
Míg anyósom tiszta, nyílt rosszindulata a pokolba vezető, jószándékkal kikövezett úthoz hasonlított, addig anyám a tranzakció elemző pszichiátria állatorvosi lovaként produkálta a pusztító tudatalatti üzenetek egész tárházát.A viselkedésével sugallt megvető elutasítás leplezésére rafináltan, hangosan reklamált. Miközben tökéletesen közvetítette a "Ne légy közel!" parancsot és megvonta tőlem a kisgyereknek létszükségletet jelentő fizikai biztonságot - ezzel egyidőben hangosan siránkozott, amiért az ő gyereke nem bújik hozzá, nem szeretgeti, ölelgeti anyukáját. Anyukáját, aki mondva csinált indokkal még gyereke haját is vastag, háztartási gumikesztyűben mosta - csak az érintést elkerülje! Kétségtelenül ügyes megoldás!
Szavai hatására saját bűnösségemet hamarosan megtanultam. Bűntudatom hatására elfelejtettem - jól elfojtottam! - veszteségemet.Eszköztárának a "Ne okozz gondot - húzd meg magad!" utasítás szintén része volt. Történhetett velem bármi - AKÁRMI - anyám hisztérikus kiborulással reagált. A büdös kölök csakis az ő bosszantására tette amit tett. Megvarrhattam ujjamat varrógéppel, támadhatott hányós-hasmenéses nyavalyám, összetörhettem magamat udvari játék közben vagy éppen lehetett életveszélyes mandula gyulladásom, mindegy volt. Mindíg, minden út anyám áldozati mártírságához vezetett. A sok felfokozott dráma, a ráadásnak megkapott megszégyenítés vagy verés korán megtanított, jobban járok, ha csöndben maradok és igyekszem egyedül megoldani minden gondomat.
Segítséget úgysem kapok...A felém irányított "Ne létezz!" tudatalatti utasítása hihetetlen eredményeket hozott. Meghalós megszületésem után még további két alkalommal támadt életveszélyes betegségem.
A "Ne légy gyerek!" utasítás értelmében anyám egészen korán, kicsi koromtól fogva józan, higgadt segítséget követelt tőlem saját érthetetlen, fura megnyilvánulásai alkalmával. Legmegdöbbentőbb akciójában háborogva osztotta meg velem szexuális jellegű előítéleteit - talán tíz éves lehettem! Természetesen anyám ekkor is a gyereknek kijáró, megértő, felnőtt választ követelte tőlem - a porbafingó, éretlen gyerektől!
Mellette nem lehettem gyerek - tudniillik családunkban a gyerek szerepét ő ragadta magához. Ez leglátványosabban drága Apukám halálakor mutatkozott meg. Míg én tizenhat évesen a temetést intéztem, addig anyám az éretlen, sértődött gyerek szerepében, látványosan duzzogott.A tranzakció analízist végző pszichiátria által összeállított lista "Ne légy normális!" tudatalatti parancsát anyám családja már több generáción keresztül adományozta tovább. Az ő szótárában gyakran szerepelt a kifejezés - elmebeteg.
Nem csak az övében.....Emlékszem, elmondása szerint eljegyzése hírére anyukája felháborodott.
Hozzámész egy elmebeteghez! - hangzott el a szakvélemény.
Anyám anyja kétségbeesetten féltette saját elmebeli képességeit. Környezetében mindenkit besározott önmaga kíválóságának bizonyításáért. Ezt a félelmet és a vele járó viselkedési mintát anyám is eltanulta.
Egész gyerekkorom a feltételezett, minden mozdulatomban, gondolatomban esetlegesen tetten érhető elmebetegség - nem is titkolt - keresésének jegyében telt.
Elmebetegnek kikiáltott nagynénéim, nagybátyáim, apai nagyszüleim története egyre inkább elbizonytalanított - talán én magam sem vagyok normális?!
Minden külső segítség, egy húron pendülő idegenektől kapott megerősítés ellenére - anyám élete végéig halálosan rettegett önmaga megbolondulásától. Attól, ami végül bekövetkezett. De nem valamiféle családon belüli örökletes átok hatására! Olyan mértékben nézte le, vetette meg a tényszerű valóságot, hogy saját, összehazudott világának esett áldozatul. A gyógyító igazság kimondásának feladata elől rémülten menekülő anyám nyolcvanöt év ködösítés, mismásolás, szándékos lelki vakság után elveszett temérdek önámító hazugsága közt.
Életem legnagyobb gondját a "Ne légy önmagad!" parancs okozta. Tudniillik ezt mindkét szülőmtől megkaptam. Drága Apukám annyira szeretett volna egy fiú gyereket! De annyira..... Óriási csalódást okoztam neki. Megpróbáltam kijavítani a hibát. Megtanultam minden fiús tevékenységet. Együtt fúrtunk-faragtunk, forrasztottunk, bütyköltünk. Modell vasutat építettünk, úsztunk, korcsolyáztunk. Vele az együttműködés könnyű volt. Mindenben segített, türelmesen tanított, támogatott. Tíz-tizenkét éves koromra tökéletes fiúvá válhattam volna, ha a testem bele nem köp a levesbe....
Szóval láthatóan nem voltam fiú - de lány sem!Anyám mindenáron lány gyereket akart. Mégis. Elutasító, távolságtartó magatartásával meggátolt a női szerep leutánozásában. Kinek van kedve utánozni az őt megvető, fenébe kívánó szülőjét?!
Volt nekem példaképem, akit szívesen utánoztam.
Így sikerült is biztosítani magamnak mindekettőjük szomorú csalódottságát.
Egyik fiút várt, de tagadhatatlanul lányt kapott.
Másik lányt várt, de nem ilyen fiús lelkü lányt.
Se lány, se fiú!
Így jár a jó gyerek, ha mindenáron teljesíti a szülői elvárásokat!
Anyám "Ne ríj ki!" parancsa biztosította, hogy egész életemben, mindíg bűntudatom legyen. Már korán kiderült, hogy környezetemtől eltérőek a képsségeim, másképp gondolkozom. Anyám sok éven keresztül nagy erőkkel pusztította önbecsülésemet. Nehogy azt merjem hinni, képességeim jók valamire.
Bármit tettem, mondtam, gondoltam - ő szörnyűlködve szídott érte.
Hiszen mások nem így tesznek, mások nem így beszélnek, mások nem így gondolkoznak.Soha nem vagy jó!
Soha nem felelsz meg!
Elmebeteg!
Csodabogár! - záporoztak az ítéletei.
Mars vissza a langyos sárba, a többi öntudatlanul dagonyázó közé!
Ki látott még ilyet!
Kilógni a sorból!
A "Ne érezz örömöt" utasítás anyám életét is hatalmában tartotta. Úgy gondolom, ez is családi örökség lehetett. Ő belőle minden vidámság azonnal kiváltotta a rosszallást. Legjobb meggyőződése szerint minden öröm hatványozott mennyiségű fájdalmat vonz maga után. Vigyázzunk, soha ne örüljünk! Gyerekkoromban annyira ismeretlen volt a könnyű vidámság boldogító légköre, hogy egyszerűen megrémültem a kis szobánkat kimeszelő, a vidáman végzett munka elégedettségétől ragyogó nagypapámtól. Bolondnak hittem gondtalan, dallamos fütyörészése miatt!
Nálunk minden fogcsikorgatva, szenvedve történt. Nehéz, súlyos kényszerűségből. Mindegy miről is volt szó. Vidámságnak helye nem volt! Ez az anyai parancs megtanította nekem, hogy a hasznos munka mindig csak kellemetlen, kín-keserves tevékenység lehet. Amit örömmel csinálunk, az gyanús! Az valami elítélendő, haszontalan komolytalanság. Megtanultam elfogadni, sőt - saját hasznosságom bizonyítására - megkövetelni a munkahelyi szenvedést.Hiszen a komoly, fontos munka csak így végezhető! Keservesen, szenvedve!
Végül a "Ne gondolkozz!" parancsot semmiképpen sem tudtam volna teljesíteni. Emlékszem, úgy nyolc - tíz év körül lehettem, amikor egy alkalommal megpróbáltam anyámmal megosztani gondolataimat. Előtte sokáig agyaltam az élet-halál értelmén és életkoromnak megfelelő naívitással igyekeztem világmegváltó felismerésekre jutni. Anyám gyanakvó bizalmatlansággal fojtotta belém a szót. Nem értettem.
-"Te is szoktál csak úgy, mindenfélén gondolkozni?" - kérdeztem tőle reménykedve.-"Nem. És neked sem kellene!" - jött a kőkemény, ellenvetést nem tűrő válasz.
Puff neki!
Hát milyen gyerek az aki gondolkodik?!
Anyám tudta a választ - elmebeteg!
Most anyám maradék becsületének megmentésére gyorsan elsorolom az általa NEM alkalmazott tudatalatti, pusztító utasításokat.
A "Ne boldogulj nélkülem!" parancs hiányában szerencsésen, nagyon gyorsan önállósodtam. Képes lettem megállni a saját lábamon.A "Ne légy sikeres!" utasítása felesleges lett volna. Anyámtól már annyi lealázó, megsemmisítő üzenetet kaptam, hogy a siker veszélye e nélkül is, hosszú időre elkerült.
A "Ne bízz senkiben!", "Ne mozdulj!", "Ne légy boldog!" utasítások szerencsére nem szerepeltek az arzenálban.
Ilyen nagy és ennyire súlyos csomaggal a vállaimon, a teher cipelésétől összeakadó lábakkal botorkáltam életem egyik beprogramozott, szükségszerű tragédiájától a másikig. A tőlem megkövetelt, elvárt bukások, szenvedések, kudarcok csak még tovább növelték a pusztító útravaló tömegét. Esélyeim a nullához közelítettek.
Halvány reménységeim a lelkemben erősen élő dac, a feltételekhez kötött elfogadás, a krtikus szemlélet voltak. Eleinte rettegve, az elkövetkező büntetéstől félve - később már bátrabban hallgattam ezekre az előre vivő érzéseimre.
Hamar elhatároztam, amit anyám velem tett, azt én SOHA, senkivel meg NEM teszem. Gyerekeim érdekében megszakítom az anyámtól megörökölt családi hagyományt. Saját szenvedésemet tovább nem adom.
Hegyimenet Útközben-2 Nagymama először...
93 nyarán ez a szellemiség tartotta a lelket bennünk.
A háztartás és a kert minden időmet lefoglalta.Összetartottunk.
Megváltozott lelki állapotunk külső környezetünkön is meglátszott.
Pisti életében első udvarunk komplett szemétdomb képét mutatta.
Hiába őrizgettük a régi, lerobbant mosógépünkből kiszerelt villanymotort. Fűnyíró nem készülhetett belőle. Az ügyes ezermester szomszéd férjemnélgyorsan kiérdemelte a "tetű" elnevezést. Ajtónk előtt pedig méteres, fás szárú gazok terjeszkedtek vígan. Több éven át folytatott, reménytelennek bizonyuló alkudozás után, 93 tavaszán határoztam. Férjem megkérdezése nélkül átvittük nagy becsben őrzött villanymotorunkat arany kezü szomszédunkhoz.
Pisti lesújtó pillantással hülyének nevezett. "Az a tetű jól átver majd, meglátod."- mondta.
Rosszindulatának akkorra már nem volt hatalma fölöttem. Egyre erősebb, magabiztosabb lettem.
Két nap múlva - még az ő életében - boldogan nyírtuk a füvet potom pénzért bütykölt kis szerkentyűnkkel.
Nyár közepére sikerült - anyám anyagi támogatásával - fehér, műanyag kerti asztalt és székeket vásárolnunk. Rendezett, karban tartott lakókörnyezetünk szomszédságunkat is meglepte. Hiszen az eltelt évek alatt már hozzászoktak udvari szeméttelepünk látványához.
Látogatóba érkező anyósom szörnyülködve nézte a változást.- Ilyeneket vesztek, inkább gyászolnátok! - mondta indulatosan.
- Ezután rendszeresen eljövök és megmondom, mit kell csinálnod! - szólt a legorombító nevelés.
Mondhatom, ekkora önbizalom láttán megállt az ütő bennem. Hiába próbáltam szavait jóhiszeműen értelmezni - mondanivalója egyértelmű volt. Ezentúl az ő parancsainak kell engedelmeskednem. Igyekeztem udvariasan válaszolni. Segítő szándékát megköszöntem és biztosítottam róla - magamtól is tudom mit kell tennem.
Hogy mennyire rosszúl szóltam, az tisztán látszott anyósom távozási sebességéből.
Ezután sokáig, egészen Miklós július végi születésnapjáig nem láttuk őt. Érdekes, bár sajnos egyáltalán nem meglepő módon, anyósom életében egyetlen egyszer, csak ezen a nyáron gondolt unokái születésnapjára. Előtte és utána is, rendszeresen, minden évben emlékeztetni kellett a jeles napokra.
Sőt! Minden alkalommal rosszallotta a szülinapi ünneplés szokását.Csak és kizárólag 93 nyarán jutott eszébe Miklóst megköszönteni. Fiához hasonlóan, gyerekeimet ő is remekül felhasználható eszköznek tekintette. Szülinapi köszöntőnek álcázott, felderítő kém akciója villám gyorsan lezajlott. Csak első udvarunkig jött. Ahogy üdvözlésére kiléptem a bejárati ajtón, ő már az utca felé iszkolt.
Nem értettem. Egyszerűen nem értettem!
Miért értelmezte támadásnak, amikor tudomására hoztam, saját életemet én magam kívánom irányítani?
Miért érezte szükségesnek az üldözött nagymama szerepét eljátszani?
A drámára éhes falu bizonyára örömmel fogadta újabb aljasságom látványos bizonyítékát. Mit is gondolhattak volna, amikor anyósom hátra sem nézve, futva távozott tőlünk.
Elítélendő színjátszására egyedül csak szörnyű butasága lehet a mentség.
Megbotránkoztató viselkedésére eddig is, jó néhány alkalommal kellett mentséget keresnem, találnom. Mégis, úgy érzem, életem összes öntudatlanul pusztító szereplője közül ő a legtisztességesebb. Míg anyám, vagy férjem rokonsága megpróbálta képmutató hazugságok mögé rejteni egyértelmű gonoszságát, addig anyósom nyíltan, kendőzés nélkül akart rosszat nekünk. Míg a többiek önmagukat fényezve, hazug látszatot kreáltak, addig ő általában őszintén bevállalta rosszindulatát. Ezért éreztem úgy, mentséget érdemel.
Meggyőződésem szerint csak azok igyekeznek szándékaikról kifelé hamis képet mutatni, akik tudják, amit tesznek - helytelen. Ők valóban bűnösök. Tudják, mi a helyes és mi a rossz. Mégis, a jónak csak hazug látszatát keltik, miközben a rosszat aktívan gyakorolják.
Anyósom más eset.
Ő legjobb, őszinte meggyőződése szerint mondta és cselekedte rémisztő rosszaságait. Kertelés nélküli őszinteséggel szórta ránk rémisztő átkait.
"Meglátod, egyszer biztosan meg fog fulladni!" - mondta nevetgélve, amikor látta, ahogy hason fekvő, néhány hetes kisfiam fejét ügyesen emelgette, forgatta.
"Jobb lenne, ha a gyerkeknek nem is lenne gyerekük!"- szólt az én reménybeli nagymamaságomat megkérdőjelező óhaj.
Nála minden egyszerű volt.
Nem akart csőbe húzni.
Nyílt kártyákkal játszott.
Mind tudhattuk, hogy velem ellentétben, ő megengedné! gyerekeimnek, hogy ne kelljen tanulniuk. Megengedné nekik, hogy tizenhat évesen betanított, culáger melót vállalhassanak. A férfiaknak ősi jogon megjáró alkoholizmust sem tagadná meg tőlük. Valamint azt sem, hogy csak kettő hetente fürödjenek, hogy gusztustalanul bűzlő, piszkos ruhában járjanak. Hiszen ez generációk óta így természetes.
Sőt! Ennek így kell lenni!
Egyedül csak a gonosz meny akadályozza ezeknek az ősi szabályoknak a betartását.
Pisti anyukája édesanyjának kőtáblába vésett, szent igazságait erőszakolta családjára. Azt, hogy szellemi erőszaktétele nyomában pusztulás jár - azt nem tudta felismerni. Anyósom őszinte kétségbeeséssel figyelte, amint elutasítom az ő életét működtető szabályokat. Gondolkodást nem igénylő, készen kapott törvények közé zárva, biztonságban akart tudni minket. Rémülten látta, ötünkre gyakorolt hatása Pisti halálával megszünt.
Eszébe nem jutott volna - van itt valaki, aki gondolkodik, új szabályokat hoz, új rendet teremt, új elképzeléséhez elszántan, mindenáron ragaszkodik.
Eltelt 93 nyara.
Anyósomat fogva tartotta önmagának állított, üldözött-menekülős-áldozati csapdája. Láttam, a helyzet megoldásáért nekem kell tennem valamit. Pisti anyukája - legyen bár akármilyen lelkületű - mindíg az én gyerkeim nagymamája marad. Van az emberi értékeknek egy olyan minősége, amely felülír mindenféle drámát, egós színjátékot.
Azt, hogy férjem anyukája szeret-e engem - azt eldöntheti ő maga. De sorsa által ráruházott, ajándékba kapott nagymamaságáról nem dönthet.
Ahogyan én sem tehettem meg, hogy elvegyem gyerekeimtől unokaságukat.
Szeptemberben vonatra ültettem családomat és a közeli városba utaztunk, nagymama látogatóba. Lehet, hogy anyósom meglepődött megjelenésünkön, de vitára lehetőséget sem adtunk neki. Olyan természetességgel állítottunk be hozzá, annyira hétköznapi egyszerűséggel beszéltünk vele, hogy azonnal elfelejtette önkorlátozó mártírságát. Városi középiskolába járó unokái ezután sok éven keresztül, rendszeresen látogatták és mai napig felkeresik, amikor lehetőségük adódik.
Évek múlva, kórházi kezelés után, nálunk lábadozott heteken át. Főztem, mostam rá. Gondoskodtam róla. Felhízlalva, megerősödve tért haza a közeli városban lévő otthonába. Tudtam, segítségre szorul. Csak ez volt fontos.
Az évek múlásával egyre szembetűnőbb családi sikereink láttán anyósom hihetetlen önkritikát gyakorolt.Elismerte munkám eredményét.
Megdícsért.
"Minden a te érdemed." - mondta - "Bámulatos, milyen jól boldogultok."
Alkalmanként még anyagi segítséget is kapunk tőle.
Ennyire egyszerű békét teremteni.
Összetartani a családot.
Hegyimenet Útközben-1 Felismerések
Visszatekintve, a mostani tudásommal már tisztán látom, életem sok évtizedét milyen öntudatlan játszmák egyvelege irányította. Anyám tanította, majd később már nélküle is hűségesen folytatott játszmáim célja a szenvedés, a megalázó büntetés beszerzése volt. A pakliban az adu ász, önmagam elpsztítása. Egyedül csak gyerekeimnek köszönhetem, hogy sikerült negatív énemet ennek a lapnak kijátszásában meggátolnom.
Életem szereplőit az események fényében JÓ-nak vagy ROSSZ-nak ítélni teljesen fölösleges igazságtalanság.Saját egóm határozott akarata szerint, ezeket az embereket én magam vonzottam és választottam magam köré. Saját, előre megírt - kín keserves szenvedésről, mellőzöttségről, megaláztatásról szóló - drámám mellékszereplői voltak ők.
Kíválóan teljesítették feladatukat. Azt a feladatot, amely egyébként őket, saját magukat is tönkretette, sőt - Pistit el is pusztította. Tudniillik az ő színdarabjuk éppen erről szólt. Ennek végkifejletében - öntudatlan önmagammal - én is hathatós szerepet játszottam.
Pusztítani és pusztulni! Történjen bármi, ezt a célt KELL szolgálja. Minél rosszabb - annál jobb.
Szemmel láthatóan egyikünk sem tudta, élete során mit is követ el önmaga és mások ellen.
Felébredni, levetni a pusztító játszmák kényszerét, kívülről - felülről - indulatok nélkül tekinteni életem eseményeit - több mint ötven év után sikerült.
Az egó működésén agyalva, fejemben ez a hasonlat állt össze.Szeretném, ha segítene.
Képzeld el, hogy van egy nagyszerű, remek számítógéped. A tökéletes szerkentyű pontosan annyi saját képességgel rendelkezik, amennyire szüksége van önmaga működésben tartásához - vagyis a létfenntartáshoz.
De semmi baj.
Te rendelkezel egy fantasztikus, minden problémádra megoldást nyújtó programmal is.
Remekbe szabott számítógéped valamint zseniális programod együttműködése világmegváltó teljesítményt nyújt.DE.
Mit szólnál, ha egy nap géped, bekapcsolása után új elhatározásra jutna. Úgy döntene, ezentúl MINDENT ő maga, egyes egyedül fog csinálni. Kíváló programodat pedig mostantól nyugodtan dughatod a a...kárhova, ő nem hajlandó futtatni.
És attól a naptól kezdve eddig csodálatosan együttműködő számítógéped már csak saját, meglehetősen gyengécske - pusztán fizikai működésének fenntartására méretezett - képességeit fogja csillogtatni.Kíváncsi lennék, hányszoros fénysebességgel száguldanál segítségért a legközelebbi informatikushoz?!
Képtelen helyzet.
Egy számítógép, amelyik megpróbálja az önfenntartásához rendelkezésére álló 1-2 gigányi memóriával lesöpörni, földbe döngölni nemcsak a részét képező akár többszáz gigás merevlemezét, de még a működésének értelmet adó programot is.
Legyen az akár ablakos vagy éppen pingvines.
Idáig, ugye tiszta?
Most képzeld el, hogy megszületésedkor ajándékba megkapsz egy remek, fantasztikus biológiai alapú, megszámlálhatatlan funkciót villám sebesen ellátó, fizikailag fejlődő, sőt állandóan regenerálódó - öngyógyító! - hipermodern számítógépet.
Csodálatos, - anyukád által istenített! - bár kissé büdös és hangos szerkentyűd pontosan annyi saját memóriával rendelkezik, amennyi önfenntartásához szükséges. Tökéletes időzítéssel ordít, lélegzik, választja ki a salakanyagokat, gyógyítja be a legyalult térdeket, növeszti a hajat, körmöket. Elsorolni is képtelenség, mi mindent tesz felügyelet nélkül, milyen kémiai-fizikai csodákra képes saját létfenntartó programját működtetve.
Mégis.
Bármennyit álmélkodunk - csöndben el kell ismernünk, fantasztikus bio kompjuterünk ezzel a teljesítménnyel alig-alig szárnyalja túl az állatokra jellemző színvonalat.
Semmi baj.
Hiszen rendelkezésedre áll egy tökéletes, átfogó, mindent megoldó - mondhatni üdvözítő - program. Egy csak rád jellemző, a te életed történetének megfelelő tervezet. Egyedül csak ennek a programnak a letöltésével válhat a kis óbégató, bio szerkentyűbűl az a lény, aki TE vagy.
A letöltés még gondolati sebességgel is évtizedeket vesz igénybe. Türelmetlenségre semmi ok. Biztos lehetsz benne, hogy megváltó működését már a letöltés megkezésekor beindítja, amint megérkeznek a nélkülözhetetlen telepítő fájlok - az együttérzés, szelíd önzetlenség, alázat, szeretet, nagylelküség, tisztelet.
Ilyen alapok telepítése után már egész életed összes történése stabil, biztonságos építménnyé áll össze.
Tökéletes, minden helyzetben kíválóan működő programod folyamatos letöltögetése életre szóló elhívatottságot jelent.
A feladat végzése, már menet közben lelki békét, boldogságot, nyugalmat ad.
A kis butácska, biológiai alapú szerkezet és a TE tökéletes programod együttműködése kiegyensúlyozott, sikeres, boldog földi életet biztosít. Eredményekben gazdag anyagi tapasztalatok megszerzését a szellemi lény számára, aki TE vagy.
DE.
Mit szólnál, ha a rendelkezésedre bocsájtott bio kompjuter egy nap úgy döntene, mostantól életed minden eseményét ő irányítja. Ő, a csekély értelmű gépezet, a butácska állati teremtmény - az egó - ezentúl felügyelete alá vonja szellemi lényed "Földi Élet" elnevezésű, hatalmas jelentőségű vállalkozását. És hogy szándékának nyomatékot adjon - az egyedül üdvözítő program letöltését is megszakítja.
Ettől fogva életedben a megfontolt gondolatokat felváltják az állati reakciók. Ráadásnak a felügyelet nélkül maradt, elszabadúlt indulatok pusztítását is megkapod.Igen, tudom, ideális esetben az első figyelmeztető konfliktus alkalmával, azonnal magadba szállnál. A megszólaló vészcsengő hangjára rögtön megkezdenéd a belső javítási munkálatokat. Embertársaid is erre ösztönöznének.
Sajnos most, ebben a mi nyugati típusú, fogyasztói társadalmunkban nemhogy a vészcsengő, de még egy vész ágyúdörgés jelzését is elnyomja a milliószámra elszabadult, önállósodott kis buta bio szerkentyűk izgatott nyüzsgése.
Hiszen mindenki más is így él - szól a lelkiismeretet elaltató, felelőtlen szöveg.
Egyszer élünk, - csak az a miénk, amit megeszünk, - mit érdekel az erkölcs, ha a végén úgyis megdöglök, - és sorolhatnánk a végtelenségig.
És TE nem érted.Valahol a háttérben, egy titokban még működő periférián a szellemi program lassan, kín keservesen próbál cselekvésre késztetni.
Belül érzed - határozottan érzed! - a kettősséget.
Rájössz, a külvilág elvárásai homlok egyenest szemben állnak bensődben megszólaló lelkiismereted hangjával. Jövőd a lopva, még idejében letöltött adatok mennyiségétől függ.
Előfordulhat, hogy kellőléppen megerősödve, elszántan szembefordulsz a külvilág elítélő, lebecsülő véleményével és kitartóan végigjárod megkezdett utadat. Kis butácska, félelmektől hajszolt, környezetét izgatottan felügyelő egódat egy jól irányzott, elmélyült, csendes meditációval visszazavarod az őt megillető, saját helyére. Ezután szellemi programod letöltését mindenki és mindenek ellenében is végigviszed.
Egyetlen támaszod önmagadba vetett hited.Az idő neked dolgozik.
Súlyos évek, embert próbáló munka végén elégedetten tekinthetsz vissza.
A pillanatnyi trendek hangosan ítélkező szószólóit rég elsodorták az újabb eszement irányzatok hullámai. Egyedül a te értékálló munkád fénye nem halványodik el. Sőt, egyre tündöklőbben ragyog az idő múlásával. Tevékenységed valódi megbecsülését az idő távlatában nyeri el.
Türelem és eljövendő sikered biztos tudata tökéletes eredményt hoz!
Jól szolgáló elégedett, egészséges tested a jutalom ráadás.
Rosszabb esetben előfordulhat, hogy túl gyöngének bizonyúlsz. Olyan sokan és annyira hangosan duruzsolják füledbe az anyagi valóság és a test mindenhatóságának dicshimnuszát, hogy végül bedőlsz. Úgy érzed, nem illik a többség véleményével szembeszegülnöd.
Erről hamarosan környezeted is meggyőz.A materializmusnak nevezett, csak az anyag létezését elismerő össznépi őrület lelkednek puszta létét is letagadja. Csak próbálj meg üdvözítő, mindenek felett álló programod letöltésével továbbra is bíbelődni - kedvedet, ha kell, tudományos alapon kiutalt elektrosokk terápiával veszik el. Tekintélyes tudósok fehéren feketével bebizonyítják neked, hogy létezésednek semmi, de semmi értelme sincs, hogy véletlenül, pusztán genetikai rendellenességből lettél, hogy végül teljesen fölösleges, szenvedésekkel teli életed befejeztével szimplán megdögölj és elrohadj.
Külvilágod véleménye súlyos kényszerítő erő.
Nem enged kételkedni. Kipusztítja kiváncsiságodat.
Választhatsz - okosnak, belevalónak tartanak, ha elveiket elfogadod és gondolkodás nélkül engedelmeskedsz, vagy lehülyéznek és megvetnek, ha önálló, saját véleményedet kinyilvánítod!
A csábítás, hogy elvegyülhess a langyos pocsolyában önfeledten dagonyázók közt - túl erős.
Egy nagy, erős, hatalommal bíró csoport - a csorda - tagjának lenni - ez biztonságot jelent csekélyértelmű, félelmekből táplálkozó egód számára.
Ebben a pillanatban sorsod megpecsételődött. Ez életed legutolsó döntése, ahol szellemi valód még gyenge, elhaló hangon, de megpróbált szóhoz jutni.
Innen kezdve - véged.
Hiába csatlakozol a többi butácska, indulatos, izgatottan rendezkedő egó díszes társaságához - ez a közösség csak kifelé, a külvilág irányában működik. Abban a ritka pillanatban, amikor végtelenített, felfokozott drámáik rövid szünetében csend támad, odabenn hihetetlen űrt érzel.
Elemésztő hiányérzetet.
Bensődben tátongó légüres teredet, az alapos agymosás következtében mindenáron az anyagi világ fizikai síkján akarod betölteni. Pont erre a hiányérzetedre utazó kereskedők milliónyi használati cikkét vásárolod meg. Önmagadat újabb és újabb tárgyak beszerzésével vagy éppen még több és több ennivaló elfogyasztásával próbálod gyógyítani. Képtelen, magamutogató smink és hajszín, életveszélyes diéta, plasztikai műtét következik. Hasztalan.
Végül keresel valami jó ütőset még mindíg fennálló hiányérzeted eltompítására.
Drog, alkohol - minden jöhet, ami hosszabb rövidebb időre elfeledteti a belső űrt.
Természetesen az életedből hiányzó szellemi jelenlét okozta ürességet a fizikai létezés szintjén betölteni nem lehet. Hiába minden igyekezeted - bajodra gyógyszert csak szellemi programod újraindítása jelenthetne. Azonban pont erről, az egyedül hatásos gyógymódról, környezeted már réges-régen lebeszélt.
Sőt. Használatát fejvesztés terhe mellett - tudományos bizonyításokra alapozva! - meg is tiltotta.Itt állsz megfürödve - csalódottan, üresen, kiábrándultan. Életed értelmetlen.
Úgy hiszed, a tudósok igazat mondtak - néhány kilónyi céltalanul vegetáló, végül elrohadó szerves anyag vagy csupán. Keserűségedben nem veszed észre, rád kényszerített állításukat saját életedben te magad, önként valósítottad meg. Elvárásaikhoz alkalmazkodva beteljesítetted a tőlük készen kapott, kiábrándító reménytelenséget eredményező programot.
Mostanra ennek már nincs jelentősége.
Észvesztve hajszolod az újabb berúgásokat, az újabb drog adagokat.
Valahogyan csak eltelik ez a szörnyű, üres, szenvedéssel teli élet!
Tested pontosan igazodik általános közérzetedhez. Fizikai egészsége fenntartásához bio kompjuterednek szüksége lenne a szellemi programoddal együtt letöltésre kerülő frissítésekre. Az éppen szükséges "vírusirtó", "töredezettség mentesítő" vagy "nagytakarító" kiegészítőkre. Szellemi irányítás nélkül a test egészsége elvész. A gyenge képességű, de hatalomra vágyó egó állandó negatív életszemlélete nagy károkat okoz.
Kirekesztett szellemi lényének hiányától mindenki - a hívő és nem hívő is - egyformán szenved.
És akkor jönnek a krónikus betegségek.Ezek korunk embertől elrugaszkodott, "egészség"-nek csúfolt betegségügyének sikertörténetei.
Sok beteg sok méreg drága gyógyszert fogyaszt. Még több beteg pedig még ennél is többet. Legjobb, ha a beteg sohasem gyógyul meg. Így rá lehet kényszeríteni, hogy a gyógyszergyártókat gazdagítsa élete végéig.
A kétségeesett emberek orvosaikat bízzák meg a belső ürességükből fakadó fizikai következmények elhárításának feladatával. Saját testüket kitartóan húzzák-vonják a kín keserves vizsgálatok poklában. Fűtől-fától segítséget várnak - sőt, követelnek! Mindenkinek kutya kötelessége rendbehozni az ő saját életük során, saját tevékenységük által tönkretett, saját testüket.
Egészségükért mindenki felelősséggel tartozik, csak ők, maguk nem.
Ebben, az erkölcsileg teljesen lenullázott légkörben vak vezet világtalant.
A hiányzó szellemi kapcsolat miatt elromlott testet mérgekkel, vegyszerekkel gyógyítani olyan, mintha a számítógép vírusos programját a billentyűzetre, monitorra locsolt fertőtlenítővel akarnánk rendbehozni.
Lehetetlenség.
Még szerencse, hogy a krónikus orvoshoz járók nem is gyógyulást, hanem folyamatos, hosszan tartó törődést akarnak. Éppen kiegészítik egymást azzal a buzgó egészségüggyel, amely esetenként nem is a gyógyítást, hanem a kellőképpen jövedelmező, épp eléggé magas beteglétszámot akarja fenntartani.
Egy szóval - csőd.
Kettővel - teljes csőd.Korunk nyugati típusú társadalmaiban fülsiketítően harsog a pusztító üzenet -
- SEMMI vagy, törődj bele, hogy értelmetlen, fölösleges létezésed csak a romlandó szerves anyag véletlenszerű balesete. Állati szinten habzsold a fizikai élvezeteket, majd pedig dögölj meg!
Ahelyett, hogy így ösztönözne -
- Rendületlenül keresd és találd meg bensődben valódi szellemi lényedet, aki teremtő hatalommal ruházza fel szerves anyagokból készített, fantasztikus bio kompjuteredet. Aki képessé tesz, hogy szellemi értékek teremtésével teljesítsd anyagi létezésed feladatát.
---->>>>
Hegyimenet-10 Vége...egyelőre :-)
Sokáig, pontosan nem is emlékszem hány éven keresztül, nem volt televíziónk.
Este a fürdés, vacsorázás után szobájukba vonuló gyerek csapattal együtt én is beültem valamelyikük ágyára.Drága, aranyos versengést folytattak értem - "ide ülj, most ide ülj hozzám".
Váltakozva, mindenki ágyát végigülve, rendszeresen jutott idő esti beszélgetésre.
Olyan tévé műsort még ki nem találtak, ami ennél jobb lett volna.
Hátborzongató ufó históriák vagy éppen saját gyerekkorom történetei - mind kíváló esti mese lett.
Búcsúzóul még helyére húzkodtam az elcsúszkált paplanokat, párnákat.
"Jól takarózzatok be, mert nagyon sötét lesz!"- mondtam megbotló gondolataimnak hűségesen engedelmeskedő nyelvvel.
Tudatalattimban a jó öreg Freud Zsigmond hangosan felnevetett, de már késő volt.Csabikám, Sándorom és a két kicsi a mai napig vigyorogva emlegeti elszólásomat.
Sőt! Csabikám a történetet már két kis csibészke gyerekével is megosztotta.
Élőben figyelhetjük, ahogyan a családi legenda születik. Köszönöm gyerekeimnek, hogy az anekdotát szájról-szájra terjesztve életben tartják.
Ez az örök élet titka!
Így leírva még szembetűnőbb, háztartásbeliként mekkora hasznot hajtottam.
Bár a külvilág időnként hozzám is eljutó ítélete - "nem dolgozik semmit, csak otthon van" - önértékelésemre megrendítő csapást mért, biztosan tudtam, munkámra itthon van szükség.
Abban a világban, ahol egy átlagnak megfelelő falubeli asszony néhány éve elismerően így szólt hozzám - "Jó neked, te érted, amit elolvasol." - én azt tudtam gyerekeimnek biztosítani, amit megvásárolni semmilyen fizetésből sem lehet.Kötözni való bolond lettem volna, ha szellemi értékeket teremtő, drága időmet idegen munkahelyen, idegen emberek anyagi gyarapítására fordítom.
Hegyimenet-9 ...és még több munka...
Télen a mosás is nehezebben ment.
Gyerekeimmel, mi öten naponta tiszta fehérneműt, trikót, inget, pólót vettünk magunkra. Iskolába járós, agyon piszkolt hosszúnadrágjaikat kettő-három nap után húztam le róluk mosási célzattal. Szerencsés hét volt, amikor legfelső, vastag, kötött pulloverük az összes tanítási napot kiszolgálta.Izzadt, pecsétes, tantermi porban húzkodott ruhaneműk, valamint a torna zsákok szagló tartalma rendszeresen összeadódott a saját, itthoni munkaruháimmal, ötünk, minden második héten lehúzott ágyneműjével és a szükség szerint, néhány naponta cserélt törölközőinkkel. Nem létezett akkora szennyes tartó, ami elég nagy lett volna. Koszos ruháinkat hét közben három vastag, erős, száz literes műanyag zsákba pakoltam.
Férjem ezt a tevékenységemet is rosszallással nézte. Mindennapos, fehérnemű váltós fürdéseink benne vad ellenállást keltettek. Hiszen gyerekkorában anyukájától megtanulta, bőven elegendő kettő hetenként megfürdeni, fehérneműt cserélni. Elméjében az iskolatársaitól kapott, kiközösítő gúnyolódásuk hiába okozott bosszúért kiáltó sérelmeket - "azok a tetűk!" - mégsem ismerte fel az elszenvedett bántások és saját piszkos ruházata, elhanyagolt, szagló teste közti összefüggést.
Ez a felismerés tudniillik ellentmondott volna életének kőtáblába vésett, szüleitől készen kapott törvényeinek.Ezen szabályok közül a legfontosabb - "Egy édesanyának mindíg igaza van, mindíg mindent tud és csak az ő parancsai alapján szabad élni!"- Pistit egész életére megbénította.
Nekem higgyél, ne a szemednek! - szólt a szülői hang.
A gyereknevelésnek, az anyaságnak általam megmutatott példája lelkében, valahol legbelül időnként megingatta saját édesanyja parancsolatait. Ilyenkor bensőjében az önálló, szabad, józan ész és a neveléssel belévert, vak engedelmesség harcolt. Az alkohol és az élőben, állandóan megkapott anyai utasítások segítettek eldönteni a kűzdelmet. Szegény, szülei által eleve kudarcra ítélt, önmagát is csak pusztulásra érdemesnek tartó Pisti dühödten támadt rám és lelkében pillanatokra világosságot gyújtó, humanista elveimre.
Nem lepett meg.Másképp gondolkoztam, mint édesanyja - tehát szigorúan tiltakozni kellett ellenem.
Arra, hogy felismerhesse, a megtapasztalt többféle gondolkodás közül melyik helyesebb, alkalmazhatóbb, célravezetőbb - arra tagadásával esélyt sem adott önmagának. Hiszen már rég meg lett mondva - édesanyjának mindíg igaza van.
És amikor nincs - na akkor lép életbe az előző szabály.
Bár biztosan tudtam, helyesen cselekszem, mégis férjem elutasító, lehülyéző véleménye miatt érzett zavart szomorúságom sok energiámat felemésztette.
Az egók pedig vigyorogva veregették egymás vállát.
Teljes siker.
Míg egyik áldozatuk születésétől fogva az ő hatalmuk alá kényszerült, addíg másik, már majdnem felébredt célszemélyük most saját önérzetének sebeit nyalogatva, önként omlik karjaikba. Csodálatos, mennyire ostoba tud lenni az isteni hatalmát önszántából szemétre dobó ember!
Ez itt az egók paradicsoma!
Zaklatott lélekkel, de elszántan kezdtem hozzá a heti egy alkalommal végzett, egész napot kitöltő nagymosáshoz. Nyáron egyszerűen mindent kipakoltam házunk bejárati ajtaja elé, a keskeny, betonozott járdára. Mosógép, - Hajdu, keverő tárcsás! - centrifuga, lavórok, kádak.
Kint a szabadban, a napsütésben nem kellett törődnöm a véletlenül kifröcskölt, kiborult vizekkel. Télen a hosszú, keskeny előszoba, később pedig fűtetlen, jégverem vécénk helyisége változott mosókonyhává. Innen kezdve már minden egyformán történt.Mosáshoz vizet huszonöt literes, a közeli városban kilencven forintos akciós áron vásárolt, szovjet, zománcozott fazekainkban melegítettem. Télen a konyhai, vegyes tüzelésű sparhelten, míg nyáron a gáz tűzhelyen.
Ilyenkor egy palack pb gáz kettő hétig tudott csak kitartani, míg télen majdnem kétszer ennyi ideig. Öblítő vizet a kútból húztam. Eleinte kézi erővel, majd később búvár szivattyú segítségével. Szerettem a házunk bejáratával szemközt álló kutat. Sokat segített vízdíjunk megfékezésében. Nyáron a kerti öntözés is, télen csak a mosás adott feladatot neki.
Mindíg jól szolgált.
Mázsaszám hordtam a forró és hideg vizeket, emeltem a mosólétől felpuffadt, dög nehéz ruhákat egyik gépből a másikba. Fehér mosás - színes mosás.
Estére minden elkészült.
Nyáron már menet közben teregettem a hátsó kertünkben kifeszített, kilométernyi szárító zsinórra. Ideális esetben a legtöbb kimosott ruha meg is száradt estére.
Télen a teregetés is nehezebb volt.
A munka befejezéseképpen felmásztam a padlásra és gyerekeim feladogatták nekem a vödrökbe pakolt, vizes ruhaneműt. Időnként egyik-másikuk a kiteregetésben is segített.
De ha nem, világom akkor sem dőlt össze.
Mindíg igyekeztem példát mutatni, emberi hangon kérni - nem parancsoltam. Amikor segítségre lett szükségem, azt megmondtam. Amit kimondtam, az pont azt a tartalmat hordozta, amit a szavak jelentettek. Nem játszmáztam.
A lelki zsarolást, manipulációt mindíg megvetettem.
Jó iskolám volt.
Anyám ellenem használt aljas módszereit azóta már messziről felismertem és elkerültem.
Tudtam mit akarok - gyerekeimet megvédem a saját bőrömön megtapasztalt kínoktól!
A heti mosós napok hírét Pisti hamarosan elvitte anyukájához.
Nem maradt el a hatás!
Anyósom kiborulva, izgatottan utasított - többé ne merjem így csinálni ezt a szörnyű mosást.
Ezt a munkát nem heti egy alkalommal, hanem folyamatosan, minden napra elaprózva kell végezni! Minden nap, újra meg újra megmelegített töménytelen mosó és öblítő vizet, mosószert elhasználva, időmet más munkáktól elvéve - csakis a napi szennyes kimosása lehet mindennapos programom.
Természetesen nem értettem.
Mi okozta dühödt haragját?! Eddig, éveken keresztül szídott szerinte túl sűrűn váltogatott, tiszta ruha mániám miatt. Most hirtelen a ló túloldalára esett.
Udvariasan megköszöntem látogatását, és megkértem, ha segíteni nem akar, munkámba bele NE szóljon.
Anyósom harci mén gyanánt kapta fel fejét.
Búcsúzóul még lerántott egy - az udvari szárítón lógó - gyerek alsógatyát a zsinorról és dühösen arcomba nyomta.
- Ez se tiszta. Nézd meg! Ez nem tiszta. - mondta az agyonmosott, szitává használt fehér gatyában felfedezhető halovány foltok láttán.Megrángatta bejárati ajtónk fehér függönyét -
- Ez piszkos, legközelebb mosd ki! - és elviharzott.
- Most egy ideig nem jövök! - mondta nagy megkönnyebbülésemre.
Pisti halálra váltan figyelte önvédelmi akciómat. Önállóságommal anyának és fiának több napra elegendő sértődést, haragot, dühödt beszélgetések témáját biztosítottam.Nem érdekelt.
Visszatekintve, most is boldog vagyok, amiért mindíg jutott elegendő idő az iskolai események megbeszélésére vagy az együtt tanulásra. Számtalan közösen megoldott matek feladat, bemagolt vers, olvasó napló vagy vers elemzés, töri vagy földrajz lecke, orosz vagy később angol nyelvtan töltötte ki délutánjainkat.
Míg én a konyhai csapnál nagy, középkori vájlingban mosogattam, addig gyerekeim az asztal mellett, egymást váltva írták házijukat. Egy alkalommal még Sándor gyerekem osztálytársának korrepetálására is sor került. Azok a bizonyos százalékos-keveréses egyenletek jó alkalmat teremtettek régi matek tudásom kifényesítéséhez. Ennyi háztartási elfoglaltság mellett néhány hónapra még ruhagyári, bedolgozó munkát is tudtam vállalni.
Ettől Pisti vérszemet kapott és "Nincs kedvem dolgozni" jelszóval otthagyta munkahelyét.Néhány hónapig - talán kettő? - egyedül tartottam el hatunkat.
Napi cigaretta adagjára ezután is szigorúan igényt tartott. Kocsmai költekezését sikerült megnyirbálnom, de anyukájától ezután is megkapta rendszeres italozását biztosító - otthon nélkülözött - zsebpénzét.
Soha nem felejtem el az érzést, amikor vacsorázás, fürdés után esti lefekvéshez készülődő gyerekeim ágyba bújtak, én pedig visszaülhettem a zajossága miatt konyhánkba kitelepített varrógép mellé. Csendes téli éjszakában, konyhai sparheltünket rendszeresen tüzifával etetve, hajnalig varrtam a csúszós, fényes, sárga, selyem kabát béléseket.
Darabját tizenkettő forintért!
Konyhával szomszédos, előtérbe nyíló szobájában esti részegségéből egyszer csak feleszmélő Pisti mérgesen reklamálta hangos munkámat.Sajnos nagyjából fél év után a városi üzemben gazdaságtalannak ítélték a kiszabott anyagok és az elkészült ruhák oda-vissza autóztatását. Egész bedolgozói hálózatukat megszüntették.
Búcsúzóul – végkielégítés! - nagy kupac, színes varrócérnát kaptam ajándékba.---->>>>