Novellafüzér
SzemélyesHegyimenet Útközben-13 Játszmák és...
Az emberek túlnyomó többsége cselekedetei következményét nem tudja vagy nem akarja felmérni. Az életükben adódó kihívásokat rémülten fogadják.
Ezekre a sorscsapásnak minősített eseményekre előre elkészített válaszokat keresnek. Olyan lehetőséget, amikor gondolkodás nélküli, automatikus reakciójukért nem kell felelősséget vállalni.Ijedten vizslatják környezetüket, két kézzel kapaszkodnak a mások által is alkalmazott, régi jól bevált szokásokba.
Soha, eszükbe sem jut mélyebben elemezni pillanatnyi helyzetüket. Alaposabban kideríteni, vajon számukra melyik megoldás lenne megfelelő. Egyáltalán nem zavarja őket, hogy a közkedvelt és elfogadott sémák általában visszahúzó, bénító tartalmakat hordoznak és negatív végkifejlethez vezetnek. Eszükbe sem jut, hogy épp most, a mindenki által elfogadott szerep eljátszásával saját életüket - önmaguknak és önszántukból - teszik tönkre. Mindíg, minden csak a szokások, a kritizáló külvilág engedélye alapján végezhető.
Legfőbb cél a gondolkodás, a felelősség vállalásának elkerülése.Ez a "hiszen mindenki más is így csinálja" jelszó nekem kevés volt. Éreztem, a "mindenki más" az nem én vagyok. Lehet más elégedett önpusztító felelőtlensége kellős közepén trónolva. Én magam inkább továbbgondolom életem dolgait. Előre tekintek. Eltervezett céljaimnak megfelelő módon veszem jelen pillanatom akadályait.
Ebből a gondolkodásból természetesen állandó konfliktus támadt. Hiszen kotkodácsoló, panaszkodó, bosszúálló, egymásra mutogató, manipuláló környezetem viselkedésével pontosan ellentés megnyilvánulásokat produkáltam. Hosszú távra, mindíg csak saját erőmre alapzva terveztem és felelősen gondolkodtam. Terveimben az igazi emberi értékek megvalósítását tartottam fontosnak.
Minden alkalommal, amikor a külvilág felkínálta - sőt erőszakosan rám tukmálta! - az éppen esedékes, helyzetemhez illő játszma drámai szerepét, én segítségüket visszautasítottam.Saját életemben saját tervet, saját megoldást készítettem.
Ezzel kivívtam sértett környezetem felháborodását. El sem tudták képzelni, hogy egyszer valaki megtagadja az engedelmességet. Merészel ellenállni. Megvédeni saját szabadságát.
Nem manipulálható.
Mit képzel magáról, ő jobb nálunk? Lenéz minket! Ennek semmi sem jó! Senki, hülye, csodabogár, elmebeteg, destruktív elem ...
Óriási ellenállásba ütköztem, amikor fellázadtam "az asszonynak tűrni kell csendben" című dráma "mártír, szenvedő feleség" szerepével szemben. Amikor rájöttem, ez a színdarab mindannyiunk kínkeserves pusztulásához vezethet csak. Környezetem most is erőnek erejével rángatott vissza. Ebben az esetben igyekezetemmel kiérdemeltem a "hülye kurva" megtisztelő címet.
Megítélésemen az sem javított, hogy Pisti "a férfinak innya kell" című drámájában eljátszott agresszív, " a család ura és parancsolója" szerepén is átláttam. Hogy bolond módon szerettem volna őt magát is felszabadítani.Ezzel persze csak megerősítettem környezetemet véleményében. Miszerint erkölcstelen senki vagyok, aki nemcsak engedelmeskedni nem akar urának, de még férfiúi előjogaitól is megfosztaná őt!
Szörnyű!
Egyikük sem látta, hogy Pistit elpusztítják ezek a ráerőszakolt szerep által kötelőzéve tett előjogok.
A "mártír, szenvedő özvegy" elnevezésű dráma megtagadása okozta az egyik legnagyobb összeütközést. Képes voltam túl tekinteni a szenvedő áldozat pillanatnyi sikert adó szerepén. Láttam, a jövőben mekkora pusztítást okozna. Éppen a nekem legfontosabb embereket tenné tönkre. Környezetem reakciója pontosan tükrözte döntésem jelentőségét.
Hatalmas volt.
Korábban az anyám által sugallt "mártír, szenvedő anya" című játékból is kiszálltam, amikor bevállaltam négy gyereket. Társadalmunk sürgősen bevetette büntető szankcióit. Remek módszerei voltak. A hetvenes években előfordulhatott, hogy munkavállaláskor a fiatal, szaporodásra képes nőket első körben orvosi igazolás beszerzésére kötelezték. Amikor pecsétes dokumentumban igazolták, hogy nem terhesek, majd szent esküt tettek, hogy soha nem is lesznek azok - na akkor lehetett a munkáról beszélni.
Minden, csakis anyagilag motivált munkaadó gyűlölte a gyesre menő kismamákat!Közülük egy sem godolkodott el azon, milyen sors vár a társadalomra amelyik útálja, üldözi a saját jövőjét hordozó, önmaga túlélését biztosító gyerekeket.
Három hónapig próbáltam Csabikámat rejtegetni a külvilág rosszalló tekintete elől. Hat hónapos terhesen már nem tudtam hova behúzni hasamat. Irodai főnököm kifejezte csalódottságát, majd egyértelmü ajánlatot tett a csorba kiköszörülésére. Szerencsére vészes vérszegénységet okozó Csabikám megoldotta a kínos helyzetet. Sürgősen táppénzre menekültem.
A szülőszobában pofozkodó, gorombáskodó orvosok, szülésznők szintén a gyerekvállalás megelőzésén dolgoztak. Aki egyszer kezük közé került, legközelebb jól meggondolta a dolgot. Harmadik gyerekét szülő, fájdalmaira panaszkodó ismerősömet a "hallgasson, minek tette oda a .....ját a ....ba, .....bele" igazságával gorombították le.
Ha ezek után valaki még mindíg kellően elszánt volt, számíthatott a legrosszabbra.
Már a "hátrányos helyzetű nagycsaládos" elnevezés is magában hordozta a külvilág elítélő véleményét.
Másnak volt esze és nem szült négy gyereket! Maga megbolondult? Szaporodik, mint a nyulak!
Mégis, ebben az esetben váratlan megerősítést is kaptam.
Négy gyerekkel a városi parkban sétáltam. Mikikém használtan vásárolt, de gyönyörű, bordó babakocsijában feküdt, jobb oldalon Manó kapaszkodott a kocsiba. Mellettem két nagyobb gyerekem ugrabugrált. Kicsi, öreg mama már messziről, kedvtelve nézett minket.
- "Mennyi a magáé?"- kérdezte mosolyogva.
- "Mind!" - válszoltam büszkén.
- "Istennek tetsző dolog amit maga csinál!" - mondta komolyan.
Fantasztikusan éreztem magamat. Pontosan azt mondta ki, amit én is biztosan tudtam. Megerősített a felejthetetlen pillanat.
Köszönöm.
Saját magamért legtöbbet az orvosos, beteges dráma "krónikus beteg" szerepének megtörésével tettem. Azzal, ahogy felismertem, egy önmagát bevallottan betegnek tartó, saját betegségét fennen hírdető ember soha nem lesz egészséges. A hivatalos papírokon és számítógépek memóriájában rögzített, névreszóló nyavalyák lemoshatatlan bélyeggé válnak. Ráaggatott, hivatali dokumentáció által hozzá rögzített bajaitól megszabadulni senkinek sem könnyű. Ebből a játszmából egyedül a makacs, erős egészségtudat vezet ki.
Hiába is vártam volna ölbe tett kézzel a kívülről érkező csodát. Amíg betegnek hittem magamat, engem az Atya Úr Isten sem gyógyíthatott volna meg. Amíg szellemi képességeim segítségével, készségesen együttműködtem az orvos által programozott szörnyűségek létrehozásában, addíg testem ennek a szándékomnak engedelmeskedett.Az egészséget a gondolatok szintjén, fejben kell létrehozni.
Utána a tökéletes, öngyógyító test igazodik a pozitív gondolatokhoz.
Azt teszi, amit elvárunk tőle.
Gondolataink, önmagunkba vetett hitünk szerint lehetünk betegek vagy egészségesek.
Az pedig már nem is kérdés, hogy egy krónikus betegnek bélyegzett ember vizsgálatok, leletek, panaszok, tünetek, rendelési idők vagy éppen elhalálozott betegtársak körül forgó gondolatai milyen valóságot teremtenek.
Hegyimenet Útközben-12 Lőn világosság a fejben
Ma már értem, mi történt velem. Testem irányításában gyors vezető váltást hajtottam végre.
Az eddig erőszakosan parancsoló drogok hatása már megszünt, amikor az elkábított, legyengített valódi főnök még képtelen volt az irányítást maradéktalanul kézben tartani.Idő, bizalom, türelem kellett a sikeres hatalom átvételhez. Ez volt a legnehezebb. Hinni, megbízni eddig olyannyira gyűlölt saját személyemben.
Mégis, minden furcsaság, aggasztó nehézség közepette biztosan éreztem - ez a megoldás.
Amit most teszek, az jelenti saját, személyes megváltásomat. Lelkem, szellemem erősítésével egyidőben a gyógyszernek nevezett, különböző mérgek fogysztását is abbahagytam.
Nem volt nehéz.
Mostanra már csak a félelem kötött az orvosi rendelők embertelen, lélekölő világához.
Egyszer csak rádöbbentem - többé nincs szükségem a magasságos doktor uraktól megkapható szigorú letolásokra, goromba kioktatásokra, lenéző-lesajnáló jópofizásra, leereszkedő nagylelküségre.
Létezésem jogosságát, testem egészséges működését jóváhagyó, atyai nagyvonalúságukra.
Az átkozódáshoz hasonlító diagnózisok, a betegségek lefolyásának sötét jóslatai többé már nem tartottak hatalmukban. Saját erőmet egyre biztosabban éreztem.
Tudtam, már eléggé bátor vagyok a SZABADSÁGhoz.
Mindenféle gyógyszerfüggés után az orvosfüggésből is kiléptem.
Életem és egészségem irányítását saját kezembe vettem.Csak önmagamnak, saját kíváncsiságomnak köszönhetem, hogy sikerült megismernem a remek keleti gyógymódokat. Az energia áramlását elősegítő gyógynövényes, méregtelenítő kínai tapasz, a sok kitűnő homeopátiás szer fizikailag is használt és ráadásnak segített megerősíteni megújult életszemléletemet.
Az utolsó, még szükséges nagy áttörést gyerekeimnek köszönhetem. Az első joga videót 2006-ban Viki menyem adta kezembe.
Megdöbbentő, szembetűnő, letagadahatatlan változások kezdődtek már egy heti, szorgalmas jógázás után. Első lépésben eddig ellustult, most nagyon felháborodott gerincem ijesztő fájdalommal reagált. Ágyamból két-három reggelen hasra fordulva, négykézláb, térdre ereszkedve keltem fel. Rossz volt, de én szentül hittem a kedvező végeredményben. Úgy is lett. Pár nap után fájdalom mentesen folytathattam a gyakorlást.Azóta, az eltelt évek során soha, egyetlen-egyszer sem fájt a gerincem!
Megmozgatott csigolyákkal, kilazított izmokkal és izületekkel bebiztosítottam magamat a görcsös fájdalmak minden megnyilvánulása ellen! Epe görcs? Összeránduló, ideges gyomor? Lábszáraimat, lábujjaimat rángató, beleimben tomboló fájdalmas görcsök? Néhány hónap gyakorlás után csendben, észrevétlenül megszüntek az életemet megkeserítő nyavalyák.
A joga gyakorlatokkal párhuzamosan hallgatott, az agyműködést kedvezően befolyásoló - relaxáló - frekvenciájú hangokkal gazdagított vezetett meditációk segítettek a továbblépésben. Fantasztikus eredményt értem el. Testem együttműködő munkatársammá változott.
Ráadásnak hihetetlen lelki nyugalomra tettem szert. Felületes, túlfűtött, manipuláló drámák régóta hidegen hagynak. Éjszakánként remekül alszom. Csodálatosan színes, hangos, jelentőségteljes álmaim fantasztikus, elgondolkodtató mozijáért megújult lelkemnek végtelenül hálás vagyok.Relaxáció, energia áramoltatás, béke, nyugalom - testi lelki egészség.
Most, amikor már kívülről látom életem eseményeit, rájöttem, miért tartogatott annyi konfliktust az egészségüggyel és az orvosokkal kialakított összes kapcsolatom.
Ahogyan a rendelések, vizsgálatok, gyógyszerek útvesztőjében botorkáló régi önmagat figyeltem egyszerre csak kiderült az ellentéteket okozó félreértés.
Míg a "krónikus beteg" elnevezésü játszmát működtető emberek legnagyobb többsége félelmei elűzéséért vagy épp megerősítéséért, életben maradásának engedélyezéséért, félelmet keltő, elidegenedett testének szigorú felügyeléséért - megregulázásáért - járja az "egészségügy" elnevezésű poklot - addíg én szimplán, egyszerűen csak gyógyulni akartam.
Minden bonyodalmas sallang nélkül.
Az "orvosos-beteges" játékhoz nélkülözhetetlen megalázkodás, alárendeltség, alacsonyabbrendűség érzése nélkül!
A "te kis hülye vagy, ezt csak a nagy, bölcs doktor bácsi tudhatja" hozzáállástól nekem kinyilt a bicska a zsebemben.
A "nekem higyj, ne a szemednek" üzenet kétségbevonta még megmaradt, rémülten tiltakozó józan eszem észrevételeit.
Ilyenkor én megtörtem az önjáró, már magától működő játszmát.
Meggyógyulni – ebben a játszmában épp ez a legveszélyesebb dolog.
Aki egészséges, az soha nem vonható bele ebbe a hatalomról, engedelmességről, alárendeltségről szóló "krónikus beteg" szerepbe. Csak az önmagukat betegnek érző emberekből válik megfelelően kiszolgáltatott alattvaló. Egyetlen cél ennek a betegségtudatnak a megőrzése. Aki saját egészsége visszaszerzésére törekedik vagy eléggé el nem ítélhető, vérlázító módon gyógyulásával kiszáll ebből a játszmából - az nemkívánatos személy lesz.
Hát ilyen egyszerű.
Innen már olyan tisztán látható a választás lehetősége. A döntés meghatározó pillanata.
Jó emberi szokás szerint ragaszkodhattam volna az elégedetlen követelőzéshez. Ország-világ elé tárhattam volna tragikus életem katasztrófális testi következményeit. Erőszakosan, rámenősen harcolhattam volna újabb és újabb orvosok figyelméért vagy éppen vadiúj gyógyszerek és kezelések megszerzéséért. Gerincemet, emésztésért felelős belsőségeimet sebészek kezére adva most komoly sebhelyekkel büszkélkedhetnék hasonló érdeklődésű, orvosi várókban gyülekező sorstársaim előtt. Korai özvegységem véres kardját hordozva számolatlanul szedhetném a külvilág által teljesen jogosnak ítélt tudatmódosító drogokat. Saját elfuserált sorsomért, tönkretett testemért mindent és mindenkit felelőssé tehetnék. Kórházról kórházra járva, vadidegen betegtársakat erőszakosan túllicitálva hírdethetném önmagam végzetes tragédiáját. Önpusztító akciómat talán csak korai halálommal tudtam volna méltó módon befejezni.
- "Szegény, milyen fiatal volt.
Tönkretette a férje, a családja, a gyerekei, az élet. A gyógyíthatatlan betegségek.De hát így van ez rendjén. Mi is szenvedünk, ő is szenvedett.
Márpedig szenvedni kell. Muszáj."
Itt és most köszönetet kell mondanom a falubeli doktornak önkritikátlan ítélkezéséért. Rengeteget segített felismernem, az ő általa képviselt, vegyipari eszközökkel manipuláló "gyógyítás" sehová sem vezet.
Ismét csak bebizonyosodott, életünk során az igazi, előrelendítő segítségeket legtöbbször ellenségeinktől kapjuk.Szerencsés vagyok. Észrevettem a választás lehetőségét. Egyszerűen csak vállaltam a felelősséget saját lelkemért, testemért.
Csak ennyi kell! Ez a megoldás!
Életem minősége napról napra, hétről hétre javul. A rendszresen végzett joga gyakorlatok - főleg a Tibeti joga! - és a meditációk új világot nyitnak. Az "ép testben ép lélek" elmélete megfordítva is igaz. Egy békés, ép lélek egyre jobb minőségű, egyre egészségesebb testet hoz létre. A testemben tizenöt éve kezdődött emésztési zűrzavar nagy része rendeződött. A maradék elmulasztásán pedig minden nap, kitartóan dolgozom.
A folyamatos változás lehetősége állandó reménnyel tölt el.
Tudom ki vagyok, mi a célom.
Tudom, jó irányban haladok.
---->>>>
Hegyimenet Útközben-11 Ébredés
Hétrét görnyedős gyomorfájásaim, négykézláb csúszós-mászós epegörcseim még évekig, rendületlenül kitartottak.
Volt, amikor hányás nélkül szemeimet sem tudtam megmozdítani a fejem búbjától sarkamig feszítő, hátamat húzó görcs hatására.Előfordult, hogy kórházi munkahelyemen, az osztályon kapott görcsoldó injekcióval tudtam tizenkét órás műszakomat ledolgozni. Hol a gyanútlanul elfogyasztott néhány szem gyümölcs, hol a kávé, egy falat mogyorós csoki, diós-mákos süti, vagy épp néhány korty tej okozott napokig tartó, legyengítő rosszúllétet.
Azt, hogy legközelebb kiegyenesedni vagy éppen lehajolni nem tudok majd - azt belsőségeim saját kedvük szerint döntötték el.
Zöldes-szürke arccal, káprázó szemekkel, zúgó fejjel szédelegve végeztem nem kevés, kötelező tevékenységemet. Felzaklatott emésztésem összes étkezésemet keményen megbosszúlta.
Munkahelyemen - közel a tűzhöz! - protekciós gyomor tükrözések, ultrahangos és labor vizsgálatok következtek.
Ismét kiderült, belsőségeimben - szerencsére - minden rendben van. Köszönik, jól vannak. Egyszerűen csak rosszúl végzik a dolgukat.
És itt a gasztro-enterológus doki, bár segíteni nem tudott, de legalább nem nézett hülyének!
A sokadig görnyedt, derék fájós műsor meglepetést hozott.
Ez a gerincem felől lábamba nyillalló éles fájdalom újdonság volt. Falunkban helyettesítő idegen orvos azonnal két hét fekvést, majd ct-vel végzett gerinc vizsgálatot rendelt.
Teljesen elképedtem. Aznap délután két órakor munkába kellett állnom. Csak fájdalom csillapítóra volt szükségem.
Doki hitetlenkedve sorolta felelőtlenségem következményeit. Elmondta, hogyan fognak a kezeletlen gerincsérvtől lábaim megbénulni. Hogyan fogok rövid időn belül megnyomorodva, kerekes székbe kényszerülni. Hogyan fogok állandó, kibírhatatlan fájdalomtól szenvedni.
Ebben a kabaréba illő helyzetben a tehetetlen bénaságomat lelkesen jövendölő doki nem tudhatta, hogy odakint, a rendelő falához támasztva vár a biciklim, amivel a bőven tíz kilométeres kerékpáros úton városi munkahelyemre járok. Már évek óta.
Nem tudhatta, mennyire elszánt vagyok.
Hosszas győzködés után, végül felírta a megfelelő gyulladás csökkentő mérget és bosszankodva utamra engedett.
Én pedig gerincsérves, megbénulós jóslatát igyekeztem azonnal elfelejteni.
Mostanra sokkal magabiztosabb, erősebb és szabadabb lettem.
Volt egy nagy titkom, amit sem ő, sem a hozzá hasonló, állandóan tragédiát, betegséget, leépülést, nyomorúságot jövendölő kollégái sem tudhattak.
Hajmeresztő jóslataikkal szemben védetté váltam.
Tudniillik iszonyat kínok árán, de mégis - kétezer tavaszán, hat és fél év függőség után végleg abbahagytam a tudatmódosító drogok szedését!
Az első két hét reszkető, hidegrázós, alvás nélkül töltött elvonási pokla után már minden könnyebb lett.
Bár a következő hónapokban tíz kilót híztam megőrült pajzsmirigyem jóvoltából, mégis nagyon-nagyon-nagyon megérte!
Újjá születtem!
Mostanra másképp láttam életem dolgait. Az engem korábban halálosan kétségbeejtő, kényszerítő erejű, manipuláló orvosi jóslatokat most már magabiztosan kinevettem.
Valahol belül, halk, gyönge hangon már megszólalt magához térő, felépülő lelkem.Magához vette őt megillető, vezető szerepét.
Életem attól kezdve mindíg könnyebb, jobb, egyszerűbb, békésebb lett.
Nagyon mélyről indultam.
Korábban el sem hittem volna, mennyire messze jutottam lelkem pusztításában. Az első, kábító gyógyszer nélkül töltött hetek ijesztő felismeréseket hoztak.Éreztem - nem vagyok jelen.
Nem vagyok benne testemben.
Ez a leírva furcsának tűnő állapot a valóságban testem érzéketlenségében nyilvánult meg. Léptem, de lábfejem furcsán, össze-vissza csuklott a ránehezedő súly alatt. Elveszett a készség, amellyel valamikor odafigyelés nélkül, automatikusan jártam! Közel áll az igazsághoz, amikor azt mondom - újra járni tanultam.
Bőrőm érzéketlensége folytán megtörténhetett, hogy szinte forró vízben fürödtem. Kivörösödött, kishíján lila testrészeim utólag figyelmeztettek - valamit rosszúl csináltam.
Egy tárgyra ránézni, kezemmel érte nyúlni majd sikeresen megfogni - ez sem volt könnyű. Mellé nyúltam, levertem, felborítottam!
Hiányzott az összehangoló, irányító működés.
Mintha megszünt volna a kapcsolat.
Fogalmam sem volt, éppen éhes vagyok-e vagy sem. Gyomrom még évekig nem jelzett! A korgó gyomor biztos utasítása helyett gondolomformán, találomra ettem vagy éheztem.
Túl keveset vagy éppen túl sokat.
Az ennivalók ízét még sokáig nem éreztem.
A szagokat, illatokat pedig csak tizenegy évvel később kaptam vissza.
---->>>>
Hegyimenet Útközben-10 Madár és a tolla...
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kedvezőtlen megítélésemért azokban az években én magam is sokat tettem. Helyzetemen biztosan rontott falubeli ismerősöm barátsága is.
Most már tudom, hogy a vonzás törvényének engedelmeskedve, akkori énem boldogan fogadta a rokon lélek ismeretségét.Az alapvetően jó szívü, de kacifántos gyerek és felnőtt korának megrázkódtatásaitól sérült fiatal asszony egy lehetséges - elrettentő - jövőm megtestesülése volt.
Beteges orvos mániával csüngött a háziorvoson. Rendeléseinek állandó vendége lett.
Ezernyi panaszára millió gyógyszert íratott fel vele.
Hosszadalmas kórházi kivizsgálásokra feljogosító beutalókat kért és kapott tőle.
Ajándékokkal, házi koszttal majd később válópere és más családi perpatvara történetével traktálta.
Szerencsétlen módon, körzeti orvosától várta az életéből hiányzó jóságos, segítő, megengedő atyai szeretetet. A pártfogoló támogatást.
Barátságunk hírére háziorvosunk engem is azonnal beskatulyázott.
Madarat tolláról, embert barátjáról!
Ismerősöm beszámolójából tudom, ők ketten, rendelési időben az én állapotomat is megvitatták.
Miért nem százalékoltatom le magamat? - jött az első üzenet.
Később rémült arccal kérdezte tőlem - a doktor úr megengedte nekem, hogy dolgozni járjak?
Majd az is kiderült, munkavállalásomat doktor úr nagyon helytelen dolognak tartja.
Az emberek felelőtlenek. Megcsinálják a bajt maguknak, aztán ő hozzá rohannak segítségért. - szólt a dörgedelem.
Én meg csak kapkodtam a fejemet.
Dehogy is akarok saját személyem csökkent értékéről papíron rögzített szakvéleményt. Még ha, esetleg valóban túl gyenge, beteg lennék, akkor is inkább egészséges mivoltomat akarnám hangoztatni. Bolond lennék saját magam ellen dolgozni.
Önmagammal kapcsolatban egyedül és csakis a száz százalék jöhet szóba!Munkavállalásom kiértékelésére pedig senkit sem kértem fel.
Tehát doktor úr bátran elhallgathat.
Lázadó magatartásom falubeli ismerősömből ijedt szörnyölködést váltott ki.
---->>>>
Hegyimenet Útközben-9 Betegségügy
Több éves, anyagi szempontból teljesen hiábavaló, de szellemileg jelentősen előrevivő kálváriám itt kezdődödött.
Első körben háziorvosunk a gombostűre bökött, furcsa bogárnak kijáró érdeklődéssel figyelte belső szerveim rendetlenkedését. Hosszú idő – talán egy év – telt a kíváncsi kísérletezés jegyében.
Egyik diagnózis, szakorvosi kivizsgálás követte a másikat.Doktorunk kezdeti lendülete később haragba váltott, míg én magam a legsötétebb kétségbeesés idejét éltem.
A cukorbetegség, hasnyálmirígy gyulladás, májzsugor, veseelégtelenség, bélgyulladás, gyomor és nyombélfekély, hormonális csőd, autoimmun önpusztítás, hasi aneorizma meg még száz hasonló végítélet Damoklesz kardjaként függött fejem fölött. Egyenként is halálos diagnózisait háziorvosunk csokorba szedve, egyre dühösebben vagdosta képembe.
Azonban a számtalan szakorvosi vizsgálat – például több gyomor tükrözés – sem igazolta gyanúját.
Testem piszkosul egészséges volt, miközben működése totálkáros lett.
A hosszú kísérletezés végül csak eredményt hozott.
Egy csontritkulás vizsgálaton kiderült, csontjaim életkora kábé nyolcvan év.
Ekkor negyvenkettő voltam.
Megmentésemért munkába lendült az egészségügyi apparátus.
A közeli városban időnként rendelő, sztárolt reumatológus betegeitől egy porosz katonatiszt szigorával követelt potosságot, fegyelmet. Az előjegyzés általa meghatározott időpontjában - fejvesztés terhe mellett - meg kellett jelenni.
Magántermészetű problémáknak, saját, maszek időbeosztásnak helye nem volt.Egy pillanat alatt kiskorúsított, parancsot teljesítő alattvalóvá kellett válnom.
Már első alkalommal goromba, szigorú - megelőző - letolásban részesültem.
- Csontjaim állapota semmi jót nem ígér. A szükséges kezelést abbahagyni ne merészeljem, mert akkor kilátásaim borzasztóak lesznek. Egyébként is, készüljek fel - a következő tíz-tizenöt év már a gerincferdülés és a rendszeres csonttörések jegyében telik majd. Utána pedig csak még rosszabb lesz minden. Végállomás a tolókocsi. -
Ilyen megnyugtató bevezető után - természetesen - rendszeresen és pontosan jártam a havonként esedékes, vérvétellel egybekötött ellenőrzésekre. Méreg drága, de - akkor még - államilag jelentősen támogatott gyógyszeremet életmentő varázsszernek éreztem.
Mire észbe kaptam, már nemcsak az antidepresszáns méreg, de a csontritkulást megelőző gyógyszer is függésben tartott.Plusz ráadásnak a háziorvos által kiókumlált, esetlegesen hatásos, emésztést javító szerek.
Eljutottam odáig, hogy havonta több ezer forintot hagytam a gyógyszertárban.
Hogy halálos kétségbeeséssel gondoltam az eshetőségre - mi lenne, ha egyszer csak nem jutna pénz létfontosságú gyógyszereim kiváltására?!
A felírt mérgek pontos előírás szerinti bevétele, a minden hétre jutó szakorvosi kivizsgálások vagy ellenőrzések, a rendszeres labor vizsgálatok, a zsúfolt háziorvosi rendelés félnapos várakozásai minden időmet kitöltötték.
Mégis, mindezek ellenére - vagy talán éppen ezért? - emésztésem semmit sem javult. Belsőségeim egyetlen falat ennivalót sem tűrtek. Napjaimat csak vécé közelében tölthettem.Kis ügyes immunrendszerem úgy döntött, mostantól figyelmen kívül hagyja a tavaszi pollen áradatot. Helyette az elfogyasztott ennivalóra koncentrál. Addíg aktív szénanáthám helyett most már élelmiszer allergiám lett. A hetven féle anyagot tesztelő vérvizsgálat eredménye csupa-csupa pozitív jelzés volt.
Az egész életre allergiás lettem!
Állandó kötőhártya gyulladásos, dagadt, kivörösödött szemeim, véglegesen cipó nagyságura dagadt, recsegő-ropogó térdeim a körzeti doktort saját korlátaira emlékeztették. Végül, több évnyi meddő kísérletezés után kijelentette, mindenről én magam tehetek. Betegségemnek egyedül én vagyok az oka. Rosszúlléteimet megérdemlem.
Ez a büntetés, amiért nyugtatókat szedek.Megdöbbentő, embertelen szavainak hatására végre felismertem - nincs segítség.
Ezután még próbálkoztam néhány alkalommal, de felpuffadt, fájó belsőségeim, rendszeres hasmenésem és a járulékos nyavalyák doktorunkat többé nem érdekelték. Jó érzékkel megválasztott taktikával, minden alkalommal kórházi beutalással fenyegetőzött.
Tudhatta, rendelőjéből ezzel biztosan kiüldöz.Már csak ez volt fontos.
Megszabadulni ettől a kellemetlen, képzelt beteg drogostól.
Ettől a csődtömegtől.
Arról, hogy mennyire bolondnak tartott, gyomor-bél megtámogató mérgeim feliratása alkalmával győződhettem meg.
- "...és írunk még egy kis vízhajtót is, az mindíg jó, ha van otthon...." - mondta cinkosan mosolyogva.
Arckifejezése mindent elárult.
- Tudom ám, hogy mennyire hülye vagy. Ha mindenáron gyógyszer kell, hát kaphatsz -.Borzalmasan, szörnyen, rettenetesen éreztem magamat. Megszégyenülten, megalázva, lesújtva. Betegségtől legyengülve, hivatalosan is elítélve. Biztosan tudni véltem, végleg elveszett annak lehetősége, hogy egyszer még újra egészséges lehessek.
---->>>>