Novellafüzér
NovellaHegyimenet-8 ...munka, munka, munka...
A fűtési szezon plusz munkákat hozott.
Három régi kályhánk ócska kályha csöveit napról-napra, felváltva kormoltam. Az eltüzelt nagy mennyiségű szén a kéményeket is rendszeresen eltömítette. Amikor gyanúsan kicsi lett a húzat - akkor kéményseprő dróttal felszerelve megcéloztam a padlást. Karomat vállig a kéménybe dugva, izzasztó munkával kotortam le a néhány hét alatt összegyűlt könnyű hamut, a zsíros kormot.Egy télen nagyjából három alkalommal.
Nem tudom, hány forintot sikerült így - kéményseprő kihívása nélkül - megspórolni, de talpraesett, önellátó hozzáállásom jelentősen gördülékenyebbé tette mindennapjainkat.
Erre büszke vagyok.
Sírás-rívás, követelőzés vagy elégedetlenkedés helyett - én fogtam magam és gyerekeim segítségével elvégeztem a szükséges tennivalókat.
Téli hónapokban rengeteg favágás, szén hordás tarkította egyébként sem unalmas napjaimat. Igaz, ezekbe a tevékenységekbe férjem rendszeresen besegített, de nála soha, semmi sem volt biztos. Előfordult, hogy egy darab felvágott fát sem találtam hátsó fészerünkben.
Néhány óra favágás délelőtt - ez rendszeres fitness gyakorlatom lett. Hasítottam, csaptam, vágtam. Fejem fölött megforgattam és a balta fokára visszaejtettem a nagyobb, makacsabb tuskókat.
Este a hazaérkező Pisti gúnyos mosollyal oktatott ki - fát előző nap büntetésből nem vágott.
"Mert lusta vagy, mint a föld." - szólt ítélete.
Ez sem rendített meg. Csak a gyerekekre gondoltam. Tudtam, ők megbecsülik, értékelik munkámat.
Minden házon kívül megkereshető fizetésnél fontosabbnak tartottam, hogy gyerekeim reggel a melegre fűtött konyhából indulhattak iskolába.
Délután, hazaérve a forró cserépkályha és a frissen főtt, meleg étel fogadta őket.
Napjában többször főztem. Mivel hűtőszekrényt venni még sok éven keresztül nem tudtunk, ezért ajánlatos volt azon melegében, mind elfogyasztani az elkészült ennivalót. Télen a jég hideg kamra, nyáron a kút hűvös mélysége és a fagysztó láda kisegített. Hihetetlen étvágyú kamaszodó gyerekeim kézségesen, utolsó morzsáig felfaltak mindent. Négy-öt kiló nyersanyagból készített nokedlis paprikás krumpli, egy kiló száraz tésztából főzőtt krumplis tészta - ennyi kellett egy evésre.
Palacsintából kilencven-száz darabot sütöttem. A literes üvegnyi barack lekvár mind belement.Tejbe darához kettő liter tej kellett. Szerencsére, egy ideig megrendelésre házhoz szállított olcsó, valódi, zsíros házi tejet vásárolhattam.
Amikor édesség után ácsingózva gyerekeim sütiért nyúztak, akkor tizennyolc-húsz tojásos piskótát sütöttem.
Kihülni alig-alig jutott ideje.
Pisti felháborodva nézte hétországra szóló, vidám süti zabálásunkat.
Süteményt CSAK hétvégén lehet készíteni! - mondta engesztelhetetlen, rideg gorombasággal - nekünk anyú hétközben soha nem csinált.
Láttam már, szemében újabb rossz pontot gyűjtöttem. Hát milyen anya az, aki gyerekeinek kérésükre tudálékos, szigorú kioktatás helyett - süteményt készít?!
Akár hét közben, este nyolc órakor is..... szörnyűűű!
Én pedig megátalkodottan, teljes gőzzel igyekeztem mindent megtenni értük.
Húsvétkor, Karácsonyra vagy épp a szülinapok alkalmával egy kis ajándék mindíg jutott. Ilyenkor anyámra is számíthattam. Unokáinak sok szép, színes mesekönyvet, régóta vágyott játékot vásárolt meg.
Anyósom megbotránkozva figyelt.
Már nagyok. Nem kell nekik! Minek veszel ilyeneket?! Otthon, édesanyámtól mi sem kaptunk.Én soha nem vettem a gyerekeknek, mégis itt vannak. - érvelt komolyan.
Szerencsétlen soha meg nem hallotta, amit kimondott!
A saját unokái ellen hangoztatott irígy, rosszindulatú szavait.
Érvei engem, természetesen meg nem ingattak!
Szülinapokra tortát készítettem. Formának kíválóan megfelelt a hat-nyolc literes, olajos sütéshez használt lábos. Malomkeréknyi, pudingos krémmel töltött tortáink általában egy evésre elfogytak.
Időnként cukrász készítette, csodás remekműveket is feltálaltam.
Anyagi fedezet híján Manókám fotón is megörökített emeletes, rózsaszín, álom tortájáért cserébe, hozott fonalból kettő darab, - nem sovány - felnőtt méretű, domború-csavart ír mintás mellényt kötöttem, két heti munkával.
Valóságos konyhai forradalmat jelentett, amikor tizenkettő ezer forintért új gáz tűzhelyet vettünk a házzal együtt megkapott ezer éves roncs helyébe. Emlékszem, amikor új szerzeményünket konyhánkban a szerelő átállította palackos pb gázra, én éppen szemem körüli félreérthetetlen, nehezen álcázható monoklimmal kűzdöttem. Szerencsére a gáz szerelő – rám vonatkozó - gondolatai fejéből hangosan ki nem hallatszottak.
Hegyimenet-7 Túlélő kaland
Falusi életünk első tavaszán hihetetlen aranybányára bukkantam.
Sőt! Nem is egy - egyszerre kettő fantasztikus pénzkereseti lehetőséget sikerült felderítenünk.Szezonális idénymunkánkat csigaszedésnek nevezték.
A nyolcvanas évek végén még hivatalos felvásárlók vették át a természetben összeszedett éti csigát. Ennek az országos felvásárlásnak köszönhetően kishíján sikerült az egész csiga nemzetséget maradéktalanul kipusztítani, azonban '88 tavaszán nem éti csigáék, hanem saját túlélésünk jelentette legnagyobb problémámat.
Teljes erőbedobással vetettük magunkat az égből pottyant pénz megszerzésébe.
Hétköznapokon a kert végében húzódó árok partjait, a közeli csalános területeket vizsgáltuk át hétrét görnyedve, kigúvadt szemekkel.
Hétvégén hosszabb kirándulások következtek. Egy-egy távolabbi, eldugott csiga legelő óriási zsákmányt biztosított. Hazafelé degeszre tömött, csúszó-mászó szatyrainkkal a felvásárló házához siettünk. Az alkalmanként kézhez kapott 250 - 300 forint nagyot lendített családi kasszánkon.
Kirándulásaink végül meglepetésszerűen, váratlanul, egészen más - nem anyagi - jellegü hasznot hoztak.
Csiga vadászatunk során földutakon, elhagyatott ösvényeken, legelőkön kalandoztunk. Vadon nőtt, alacsony bodzás, kábítóan illatozó akácos bozótokban jártunk. Gazos, cserjés vidékeken kóboroltunk, biciklinket nehezen erőltetve mindenféle állati csapások buckái közt. Egy ilyen alkalommal, éppen a legelőn keresztülvágva széles, keréknyomoktól kimélyített földútra bukkantunk. Elvadult akácosból álló út menti fasor vezetett minket egy beláthatatlan bal kanyar felé.
Akkor, ott, méterekkel a kanyar előtt tudtam - biztosan tudtam! - hová tartunk.Tudtam, mit találunk majd a földút végén.
Harminc éve rendszeresen jártam ide – álmomban!
Ezen az úton már sokszor végigjöttem. Ismertem az út végén álló házat, a bejáratával szemben lévő kutat. Öt perc tekerés után megérkezve már egyáltalán nem is csodálkoztam. Az álombéli tisztáson ott állt a ház, a kút.
Egyetlen dolog hiányzott csak, a ház lakóinak jelenléte.
Csodálatosan színes, hangos álmomban ez a ház tele van élettel. Tiszta, meszelt fala fehéren virít a ragyogó nyári napsütésben. Ajtaja tárva-nyitva, ablakpárkányain virág. Gondozott előterében megterített asztal. Régimódi, hosszú ruhákba öltözött kislányok játszanak a futórózsával benőtt kút körül.
Talán egy vidám családi ünnep zajlik éppen?
Csigaszedős valóságunkban a ház elhagyatottan árválkodott. Beszakadt tetővel, kitörött ablakokkal szomorkodott.
Később kiderítettem - az útkaparó házról álmodtam annyi év óta.
Azóta se jutottam közelebb a megoldáshoz - vajon mi közöm lehet a korabeli útkaparóhoz?
Egy biztos - ide, erre a környékre, ehhez a házhoz mostani életemben vissza kellett jönnöm! Visszataláltam!
Másik kedvenc időtöltésünk a visszaváltható, üres üvegek gyűjtése lett.
Elindultunk a vasúti töltés mellett és a vonat ablakokból kihajigált, épségben maradt üvegeket mind begyűjtöttük. Ezek már hetek óta érlelődtek a napsütésben, így aztán értékes, de nagyon bűzlő szatyrokkal tértünk haza. Alapos mosogatás következett. Ezután Csabikám vagy Sándor gyerekem elszállította szerzeményünket az ABC-ig. Egy lottó nyeremény sem okozott volna nagyobb örömet azoknál a potya 150 - 200 forintoknál. Egy biztos - azonnal befektettünk öt darab három forintos Szamba, Lottó, Kapucíner vagy Bohóc csokiba.
Pisti is megkapta munkabérét, amit ő is azonnal befektetett a kocsmában.Emlékezetében üveggyűjtős kalandozásaink mély nyomot hagytak.
Néhány év múlva ezeket felidézve kamránkból gyorsan, precízen kiválogatta és visszaváltotta az összes pénzzé tehető - egyébként szükséges, állandó használatban lévő - befőttes üveget!
Sporolós, úgyesen takarékoskodó gyerekeim vésztartalék fillérei sokszor kisegítettek. Hó végén, fizetés előtti napokban tőlük kértem kölcsön, majd kis kamattal megtoldva vissza is fizettem nekik adósságomat. Zebpénzüket így a családon belül forgatva kamatoztatták. Ezzel az ötletemmel sikerült a gyerekeket takarékoskodásra ösztönözni.
Ezt a pénzügyi szolgáltatást egy alkalommal Pisti is igénybe vette.
Ő, aki részegségében sírva panaszolta gyerekkori sérelmeit.Akinek szülői parancsra már hat évesen hétvégi kisegítő munkát kellett végeznie a szódavizet kiszállító lovaskocsi mellett, akitől édesanyja nemcsak vasárnapi fizetését, de néhány fillérnyi borravalóját is szigorúan elkobozta, ő a "kölcsön", a "becsület", a "magántulajdon", a "tisztesség" kifejezéseket kicsit másképp értelmezte.
Távollétünkben egész egyszerűen feltúrta, kiforgatta összes fiókunkat, szekrényünket, majd az utolsó fillérig ellopta mindegyik gyerek megtakarított pénzét.
Lelkiismeretfurdalást természetesen nem érzett, hiszen csakis azt tette, amit szüleitől tanult, amit azok egykor elkövettek ellene.
Arról pedig, hogy ez a szülői minta esetleg rossz lenne - arról szó sem lehetett!
---->>>>
Hegyimenet-6 Falusi idill
Költözésünk után gyorsan beletanultam a falusi életbe.
Teljesen komfort nélküli, egyetlen konyhai vízcsappal rendelkező, kerti budis lakásunkat téli beköltözésünkkor kifesteni nem tudtuk. Következő nyáron gyerekeimmel mindent felforgattunk. Bútorokat húzkodtunk, pakoltunk, rendezkedtünk és közösen kimeszeltük a szobákat.A száradó, friss mész szaga betöltötte egész lakásunkat és tovább erősítette az újonnan teremtett tisztaság jó érzését. Végül Sándor gyerekem testvéri segédlettel, színes tempera freskót festett közös gyerekszobájuk hosszanti falára. Ezután Micimackó és Tigrincs is állandó, bentlakásos vendégünk lett.
Hasonló lendülettel kezdtem a gazdálkodásba is. Néhány hónap után már állandó vevők jártak hozzám tojásért. Szerettem az apró előneveltből kezem alatt tojó tyukká felnövő baromfit. Jó dolgukat a tyúkok sok tojással hálálták meg. Az értük rendszeresen megkapott három-négyszáz forint a nyolcvanas évek végén jó pénznek számított.
Kivéve, amikor távollétünkben férjem bonyolította az üzletet!Hazaérkezésünkkor a felelőtlen költekezés vádját ittas gorombasággal utasította el.
Az eladott tojások árát legalább egy órán keresztül, a konyhai szekrényben őrizte - mondta.
Csak ennyi idő elteltével indult el kocsmai kiruccanására. Vegyem tudomásul - kiabálta - egyedül az én hibám, hogy ilyen hosszú kísértésnek lett kitéve.
Mit képzeltem róla, meddig bírja egyedül, összezárva háromszáz forinttal?!
Szörnyű, de ezt valóban komolyan is gondolta!
A fiatal baromfi közül a kiskakasok sorsa hamar megpecsételődött. Jó étvágyú családom húst akart enni! Akár tetszett, akár nem, meg kellett tanulnom a csirkék levágását. Ezen, túl sokat nem gondolkodhattam. Pacifista elveimmel fejlődésben lévő gyerekeimet jóllakatni nem lehetett. Maradtak a kakasok. Emlékszem, egy alkalommal férjem bizalmatlanul méregette a kezemben lógó, frissen levágott csirkét.
"Gyanúsan gyorsan belejöttél" - mondta becsületsértéssel felérő hangsúllyal.Egy ideig sok bosszankodást okoztak a földes tyúkólba éjszaka betörő, nagy riadalmat keltő nyestek vagy görények. Rajtakapni egyet sem tudtam. Nekem csak akciójuk végeredménye jutott - egy-egy lefejezett tyúk, rengeteg összetört tojáshéj. Volt, amikor éjnek évadján konyhánkba is behallatszott, ahogy a baromfi rémülten kotkodácsol az ólban. Hiába tartottam kettő-három vad kakast is a nagy háremben. Ezek az uralkodók csak egymás üldözéséhez, az erőfitogtatáshoz értettek. Veszély esetén kétségbeesetten együtt rikácsoltak rémült asszonyaikkal.
Tenni kellett valamit.Akkoriban férjem építőipari segédmunkáját száz kilométeres távolságban végezte. Haza csak hétvégeken jött. Tudtam, ez a megfelelő alkalom. Szerettem volna elkerülni állandó lenéző, kritizáló beszólásait. Rosszindulatú, gáncsoskodó megjegyzéseit. Semmi mást nem akartam, csak gyors, összehangolt, együttműködő munkát.
Ezt szorgalmas, segítőkész gyerekeimtől mindig megkaptam!
Cementet, kavicsot a faluban üzemelő Tüzépről hozattunk és munkához láttunk.
Kettő nap alatt végeztünk is a talicskában megkevert, küszöb fölé fektetett pallón betolt, jó néhány fordulónyi beton leterítésével.
Nem csak nekünk - a baromfinak is nagy kő esett le a szívéről.
Egy idő után, valahogyan sikerült összerakni egy óriási fagyasztó láda árát. Háromszáz literes szerkentyűnket a falubeli műszaki boltban tudtam megvásárolni.
Költekezésem hírerére anyósom már másnap megjelent. Látogatásának egyetlen célja az én jó alapos letolásom volt.Elképedt a pazarlásomon - mondta - pedig tudhatnám, mennyire fölösleges ilyen nagy fagyasztóra pénzt kidobni. Hiszen még a Mariskának sincs ekkora! - közölte diadalmasan mindent elsöprő, őserővel bíró végső érvét.
Nem értettem.
Mi köze az én hat fős családomnak az ismerős Mariskához?!
Miért kellene saját magam és családom igényeit idegen emberek elvárásainak alárendelnem?!
Hogyan is képzelhették, hogy az ő kedvükért saját magam és gyerekeim ellensége leszek?!
Egyáltalán!...kit érdekel ez a Mariska?!
Mint mindíg, kérdéseimet és válaszaimat most is, bölcsen megtartottam magamnak. Egyszerűen csak örültem a hatalmas segítséget jelentő gyári szagú, vadiúj, hófehér ládának.
Erre volt szükségünk.
Ez nem kérdés!
Ettől kezdve nagyobb mennyiségű élelmiszert is tartalékolhattunk.
Disznó húst általában a szomszédban, eladásra hízlalt állatok levágásakor vettünk. A sötét decemberi hajnalban, öt órakor pálinkázással kezdődő, háziborral folytatódó disznóvágás Pistit már délelőtt tizre ágyba kényszerítette. A megpörkölt, felbontott, széjjel hasított disznó ránk eső felét az ablakon keresztül Csabikámmal húztuk konyhai asztalunkra. Ezután mi ketten bontottuk, zacskóztuk és fagyasztóba pakoltuk. Sikeres munkánkhoz egy cseppnyi alkohol elfogyasztására sem volt szükségünk!
Ez a tény a szomszédban hangosan óbégató, pálinka gőzös hentest valamint véreres szemű, zavaros tekintetű segítőit bizonyára meglepte volna.A szomszéd álszent kérdésére - "Pisti nem segít? hol van?" - csak vállunkat vonogattuk. Hiszen éppen ő volt az, aki a falu világában megszokott, félreértelmezett udvariassággal Pistit újra meg újra alkohollal kínálta. "Nehogy azt higgye, irígyeljük tőle."
Ekkora kísértésnek ellenállni - ez lehetetlen volt.
A baromfihoz hasonlóan kertünk is maghálálta a gondoskodást. Gyerekeimmel együtt kora tavasztól késő őszig megállás nélkül ástunk, ültettünk, kapáltunk, permeteztünk. Ezután a megtermelt és lefagyasztott zöldséget egész télen ehettük. Tonnaszámra kipucolt zöldborsó, fejtett bab, megvagdosott zöldbab, előre panírozott, egyenként fóliába csomagolt patiszon szeletek, lereszelt, előre megpárolt káposzta, gyalult tök, tiszta, előkészített leves zöldség, lecsó fémjelezte kerti tevékenységünket.
Több mázsa frissen felszedett krumpli, vöröshagyma, fokhagyma, friss paradicsom, paprika gazdagította az étlapot.Annyira szerettem a kerti munkát, hogy pusztán saját szórakoztatásomra a vörös hagymát hosszú füzérbe fontam és száradni házunk délnyugati oldalán a tető alá akasztottam.
Hetekig gyönyörködtem az igazi falusi látványosságban.
Kamránkba fantasztikusan termő meggyfáinkról szörp és befőtt, barack fánkról pedig lekvár került. Lekváros üvegeinkhez a polcokon száz-százötven liter befőzött paradicsomlé, rengeteg savanyított uborka, paprika csatlakozott.
A cél elérése érdekében valóban rengeteg munkát kellett elvégeznünk. Fürgén mozgó, lelkiismeretesen dolgozó anyósom többször besegített.Köszönet érte.
Növényvilágban elért sikereinkhez minden bizonnyal hozzájárultak szellemi erőfeszítéseink is.
Úgy gondolom, a mi konyhakerti zöldségeinknek nyújtott irodalom, földrajz, történelem oktatás világ viszonylatban is forradalmi jelentőségű volt......?!
Hány kín-keserves vers tanulásnak, újonnan feladott, több oldalas anyag magolásának lehettek veteményeink fültanúi?!
Kapálás közben hány alkalommal hallgattam végig valamelyik gyerekem éppen esedékes, frissiben megtanult és nekem felmondott leckéjét?!
Manókám a répa sorának végében, kissámlin ülve folytatott késhegyig menő, hangos kűzdelmet Arany Jánossal.
- Edvárd király, angol király..... - súgták a magról épphogy kikelt répácskák. - Körötte csend, amerre ment... - válszoltak a sűrűn burjánzó zöldborsó bokrai.
Csak Manókám fejébe nem akart - sehogysem akart! - fakó lován Edvárd király beléptetni.
Aznap délután senki - még Edvárd király sem - tudhatta, hogy másnap az iskolában a kapkodó, figyelmetlen tanerő belezavarodik saját szabályaiba és Manókámat tévedésből, kikérdezés nélkül beülteti a már lefeleltek padsorába.
Tanárnője taktikai hibája ellen gyerekem, teljesen érthető okokból, nem tiltakozott.
Egy alkalommal az itthoni tennivalókat általában gondosan elkerülő Pisti felháborodva kérte számon buzgóságunkat. Amikor ő itthon van és szobájában, a tévé előtt fekve hűsöl vagy éppen ittasan alszik, akkor mi sem mehetünk ki a kertbe dolgozni! - szólt az utasítás. - Hiszen mit szól majd a falu, ha kiderül, hogy ő nem segít nekünk.
Tudja ő, - mondta - hogy kerti gazdaságunkban mi öten, galád módon csak azért dolgozunk, hogy neki rossz hírét keltsük. Hogy lejárassuk a szomszédok előtt.És szörnyű módon, ő EZT is komolyan gondolta!
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néha Pistit is ki tudtam csalni a kertbe egy kis ásás vagy kapálás erejéig. Egyszer-egyszer sikerült valóban jó kedvű, sikeres munkanapot szerveznem.
Miközben mellettem józanon dolgozott, egy alkalommal őszintén megdícsért.
- A munkában nagy húzóerő tudsz lenni. - mondta elismerően.
Köszönöm.
Ilyenkor a ragadós jó hangulatban a gyerekek kérés nélkül is megjelentek hátsó kertünkben.
A nagyobbak kedvünkre frissen főzött kávét, nagy flakon hideg ivóvizet egyensúlyoztak az ágyások buckái közt.
Mi pedig az áldott békesség ritka pillanataiban, illatos, forró kávét szürcsölve leültünk pihenni a nagy kupacba összehordott gaz tetejére.
---->>>>
Hegyimenet-5 Remény vs. valóság
Vidékre, saját házunkba költözésünktől titokban csodát vártam!
Csodát, amely segít Pistinek megerősödni férfias, családfői szerepében.Bolond, naív reménykedésem eleinte valósággá változott!
Az annyira vágyott, most hirtelen rámszakadt falusi életben tapasztalatlanságomat nem tudta kiegyenlíteni határtalan lelkesedésem. Férjem sikeresen feltalálta magát a számára gyerekkora óta ismerős környezetben.
Vidéki életünk első hetei az ő vezetésével, oktatói tevékenységével sőt - Főszereplésével teltek.
Az ő segítsége nélkül még a vegyes tüzelésű, füstokádó konyhai sparheltet vagy szobai cserépkályhát sem tudtam volna begyújtani. Beköltözésünkkor ajándékba megkapott néhány mázsa szén és fa készletünk hamarosan elfogyott. Pisti igazi házigazda-családfőként pakolta, fűrészelte, vágta a megvásárolt tüzelő utánpótlást. Gyorsan sötétedő téli délutánban az ő keze alá dolgozva fürgén rámoltuk tüzifánkat a hátsó melléképületbe.
Sikeres, békés tevékenységünk megünneplésére csodálatos hóesést adott az Ég. Éppen befejezett munkánk végén elbűvölten álltunk hátsó udvarunkban. Hatalmas, csillogó hópelyhek libegtek a ház falára szerelt külső lámpa fénykörében. Első udvarunk a benne álló óriási öreg diófával, az összes bokor, a kút, a kerítés, a háztető, minden fehérré változott a csendes, szelíd hóesésben.
Ebben a hideg, sötét téli estében házikónk ablakai hívogató meleg fényt árasztottak. Kéményeiből a szélcsendben egyenesen felfelé szálló, világos füst rajzolódott ki az ég sötét háttere előtt. Varázslatos, szinte mese illusztrációkba illő látványt, szinte csak a mesékben átélhető biztonságot, békét, boldogságot adott a pillanat.
Tudom, biztosan éreztem, ez a hangulat hozzám hasonlóan Pisti lelkét is megérintette.
Egy hetes józanság után már arca is megszépült - erősödő tudatossága ilyenkor valósággal átsütött anyagi testén és arcára átszellemült szelídséget festett.
Akkor, ott kellett volna megállítanunk az időt!
A fűtött, meleg házban már fürdéshez készülődő, vacsorázó gyerek csapat nagy hangú vidámsággal tódult kifelé az egyre sűrűbben hulló hópelyhek láttán. Saját kicsi házikónk biztonságában boldogan fogadtuk vidéki életünk első telének első hóesését.
Ezekben a kezdeti hetekben Pisti igazi házigazdai lendülettel dolgozott öreg kis házunk alakítgatásán. 500 forintért vásárolt, bontott ajtót épített az addig nyitott tornác bejáratába. Így már zárt előszoba vezetett a ház elejéből hátsó konyhánkig. Ide nyílt a most lakószobának kinevezett és berendezett kamra ajtaja is.
Mégis....valahol, valamikor megtört a varázs.
Pisti első alkalommal két hét után jött haza vidéki házába ittasan.Tudnom kellett volna, hogy a tíz kilométeres hely változtatás semmit sem változtat több évtized megszokásán.
Újra és újra és ismét és megint csalódtam.
Sőt, ami ennél sokkal nagyobb baj - Pistire haragudtam saját reménykedésem, naív elképzelésem kudarca miatt. Haragudtam rá, amiért nem teljesítette saját, csak nekem fontos elvárásaimat.
Erőnek erejével jót akartam tenni vele.
Erővel, vas akarattal igyekeztem őt belekényszeríteni egy békés, nyugodt családi életbe, de ő nem igényelte ezt.
Férjem kezdeti lelkesedése hullámzóan, hosszabb részegségekkel, majd józan időszakokkal tűzdelve, nagyjából három éven keresztül kitartott. Fellendülő, józan időszakainak köszönhetően ócska, apró üvegtáblás, lötyögő, kitöredezett ablakaink apránként kicserélődtek. Építőipari segédmunkája során remekül elleste a fortélyokat. Ügyesen bontotta régi, majd állította be helyükre új, dupla üveges, hőszigetelt ablakainkat. Ilyenkor a gyerekek is szívesen segítettek munkájában. Ahogyan testéből kiürült az alkohol úgy ürültek ki lelkéből máskor mindennapos becsmérlő megjegyzései, lenéző kritizálása. Gyerekeimmel együtt mi öten - szeretetre, békére, nyugalomra éhesen - szinte rávetettük magunkat a kínálkozó lehetőségre és örömmel átadtuk lelkünket az éledező boldogságnak. Annyira szerettük volna szeretni Pistit, hogy már legkisebb hajlandósága láttán szívünkbe fogadtuk. A sikeresen végzett munka öröme és az érte járó, mindíg megkapott családi elismerés újabb néhány napra elegendő önbecsüléssel látta el őt.
Soha nem tudtam meg, mi is okozta rendszeres visszaesését.
Nem kellett konkrét, külső történés belső világa összeomlásához.Frissen támadt belső nyugalma, lelki békéje vörös posztónak számított harcias egója számára.
Pisti józan önmagát maró gúnnyal birkának nevezve, saját maga, önként dobta el örömét, nyugalmát, békességét, boldogságát, hogy újra visszatérjen megszokott sötét önpusztításához.
Talán egyetlen gyanús körülményként elképesztően buta, reménytelenül pesszimista, visszahúzó, állandó félelmeiben rettegő édesanyját okolhattam volna.
Összetört szívvel, csalódottan figyeltük újabb hullámvölgybe merülését.
Úgy emlékszem - talán? - harmadik falusi nyarunkon sikerült egy utolsó, nagy nekirugaszkodással megásnia az emésztőgödröt majd a konyha oldalához épített disznóólat vécének átalakítva a lakáshoz csatolni.
Pisti két-három hétig folyamatosan, kitartóan és szinte józanon dolgozott. Remek, nagyszerű hangulatú napokat éltünk. Konyhánk végében már kibontva tátongott majdani vécénk ajtajának helye. Innen egyenesen a felújítás alatt álló disznóólhoz és hátsó, baromfi udvarunk felé vezetett az út. Gyerekeim nagy élvezettel rohangáltak a most hirtelen átjáró házzá változott konyhában.Sőt! Ezen a hátsó ajtón keresztül egy alkalommal - addigra már matróna korba érkezett - Maris tyúkunk is konyhánkba látogatott egy kis kapirgálásra.
Férjem fantasztikus munkát végzett! Mégis, az utolsó simítások elkészülte előtt kifogyott a lendület.
Emlékszem, a műanyag padlót már Csabikám vágta, ragasztotta újdonsült vécénkben.
Akkorra Pisti már részegen aludt!
Hegyimenet-4 Költözés
Korábban, első lehetőségként továbbmenekülhettünk volna penészes, szűk tanácsi lakásunkból egy szintén állami, hetedik emeleti, hasonló alapterületü lakásba. Egy látogatás erejéig felmerészkedtem a felajánlott ingatlanba.
A tériszonytató mélység fölött tátongó kicsi erkély hajmeresztő veszélyforrásnak tünt. Éppen velem tartó hat éves Manókám kezét szorítva, de a küszöb szoba felőli oldalán állva vetettem egy pillantást a mélybe és rémülten konstatáltam, hogy a gyerek egyáltalán nem érzékeli a helyzet komolyságát.
Végül kiderült, hogy a - szintén északi fekvésü - kisszoba állandó beázása miatt még a padlószőnyeg is vizes és fekete penészes valamint a szemétledobóban termetes csótányok dajdajoznak kövérre hízottan.
Erre mondják, csöbörből vödörbe.....
Következő próbálkozásra első emeleti, régi építésü, négy méter belső magasságú, cserépkályhás fűtésü, ódon lakóhelyet nézhettünk meg. Már első ránézésre karjaimban éreztem a felcipelendő tüzelő súlyát. Itt alapterület szempontjából sem jártunk volna jól.
Ódon, lelakott, piszkos, penészes, ezer lakótól bűzlő tanácsi lakásokból ezennel elég lett! Elhatároztam, hogy saját kis falusi házikóba költözünk.
Miután többször, előlről-hátulról végigtanulmányoztam tanácsi lakáskiutalási dokumentumainkat, már azt is tudtam, forintban meddig nyújtozkodhatunk.
Az önkormányzaton és a városgazdálkodásnál sértődött értetlenséggel fogadták visszautasításomat. Véleményük tömören így szólt - egy tanácsi lakás nagy kincs, jódolgomban nem tudom mit teszek, amikor elutasítom.Életemben már sok-sok alkalommal végigjátszott jelenetek következtek. Mialatt én már határozottan tudtam mit és hogyan fogok elérni, addig a gondolkodásra és főleg tervezésre képtelen környezetem elmebajos futóbolondnak nézett.Végül tudomásul vették döntésemet és boldogan szélnek eresztettek.
"Egy kellemetlenkedő őrülttel kevesebb!" -gondolták.
Ekkor elérkezett az eladó családiházak keresésének ideje.
Így értünk mostani lakóhelyünkre augusztus 20.-án.
Az eladókkal még aznap szóbeli megegyezést kötöttünk. Bátran mondhatom, minden símán, a terveimnek megfelelően ment. A hivatalos ügyintézés labirintusainak végigbukdácsolása után, alig több mint két hónap múlva - november első napjaiban - költözhettünk.
Első lépésben a használatbavételi díj négyszeresének fejében visszaadtam lakásunkat a városi tanácsnak.Ez a rövidesen kiutalt 260 ezer forint megfelelő előlegnek bizonyult, hogy a tulajdonos néni bizalmatlan, ravasz tekintető vőjének befogja a száját egy időre.
Ezután az "OTP kölcsön" nevezetü hétfejű szörny térdre kényszerítése következett. Az első nekifutásra kifogásolt adásvételi szerződés méregdrága, ügyvéd által elkészített második változatával sikeresen vettük az akadályt. Frissen vásárolt házikónkat jelzáloggal terheltettük és november elején az OTP-ben, az eladók saját kezébe számoltattuk a fennmaradó 140 ezer forintot.
Sikeremnek ebben a meggyőző pillanatában már néhány családtag is mellém állt.
Elsőként férjem töpörödött, pici nagymamája ismerte el tervem eredményességét és 5000 forintos gyorssegéllyel támogatta költözésünket. Kismamánk majorsági cselédlakásban élt élete végéig. Egy saját - nem közös konyhás! - ház álmai netovábbja volt.
Jólelkü, szerető természetének köszönhetően más sikerének is örült, azt is megbecsülte.Anyám - aki élete végéig ócska, lepusztult budapesti lakást bérelt - első falusi háznéző kirándulása után szörnyülködve panaszolta a vidéki szegénységet, gúnyolódva ecsetelte "romhalmaz" házikónk mihamarabbi összedőlését és biztosított róla, meghalna, ha pottyantós budira kellene járnia. Ő, aki életében soha nem tudott túllépni az elégedetlen, sértődött követelőzésen, a savanyú irígységen, most kitörő erővel igyekezett gátolni, visszafogni, kiábrándítani. Végül látva, hogy hiábavaló gáncsoskodásával falura költözésünket megakadályozni nem tudja, - egyedül csak az én lelkemet pusztította! - szintén elküldte 10000 forintos hozzájárulását.
Anyósom tudta legnehezebben megemészteni egész lakásvisszaadós, családiház vásárlós, falura költözős akcióm sikerét. Szívből szerette volna látni szomorú bukásomat. Boldogan fejemre olvasta volna "én előre megmondtam" kezdetü "úgysem sikerül" litániáját.
Zavarodott elutasítással fordult ellenem.
Pistivel ketten még hosszú hónapok múlva is szörnyűlködve gondoltak őrületemre, amikor házat akartam venni pénz nélkül. Csöppet sem zavarta őket az a tény, hogy már hónapok óta benne lakunk ebben a "pénz nélkül" vásárolt házban.
A csak hivatalos papíron létező pénz fogalmát egyszerüen nem tudták kezelni!
Ami nem megfogható, az nincs!
Aki ilyennel üzletel, az megbízhatatlan! - gondolták. Ki tudja, talán titkon abban reménykedtek, hogy egy idő után majd kiderül a csalás és kilakoltatnak újdonsült szerzeményemből.
Ilyen előzmények után durván elutasította anyagi támogatásunk lehetőségét.
A gyerekfelügyeletet mégis elvállalta a legnagyobb rumli idején! Köszönet érte. Természetesen a költözésben már semmi sem akadályozhatott meg.
Gyorsan, rendetlenül, kapkodva pakoltunk. Kis furgonnal többször fordulva szállíttattuk el holminkat. Gyerekeimmel még egyszer, utoljára körbejártuk üresen visszhangzó negyedik emeleti lakásunk szobáit.
Sorsdöntő, egész életünket meghatározó döntést hoztunk. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra változott meg életünk.
Új otthonunkban a falu világának ismerős békéje köszönt ránk.
Csend, nyugalom, a küszöb előtt maga a Természet.
Hazataláltam!
Akkor még nem tudtuk, de végső csattanóként következő év nyarára megérkezett a városi tanács hónapokkal korábban beigért, de majdnem "elfelejtett" 60000 forintos, vissza nem téritendő adósság csökkentő támogatása. Levelem hatására az ígéretére hirtelen visszaemlékező hivatal tanácselnököstől, lakásügyi előadóstol vonult ki helyszíni szemlére falusi házunkba. A látvány meggyőzte őket. Hamarosan majdnem felére csökkent banki adósságunk.
Épp csak a helyzethez illő legalkalmasabb gondolat, a megfelelő helyre elküldött leghatásosabb levél kellett a sikerhez. Ja és persze azt a gondolatot ki kellett találni, azokat a leveleket meg kellett írni ... valakinek.
---->>>>