Hegyimenet Útközben-4 Dráma!

pauleve55•  2013. július 31. 21:17

Anyám 93 nyarán is rosszallással figyelte ezen tevékenységemet. Ezerszer rám parancsolt, hogy gyerekeimet a megfelelő - szerinte szükséges - módon alázzam, szégyenítsem meg. Hogy soha jót ne mondjak nekik - mert a dícsérettől elbízzák magukat!

Parancsát határozottan utasítottam vissza. Megmondtam, gyerekeim lelkét nem teszem tönkre. Dühödten kapott a szón.
- "Talán én tönkretettem a te lelked?" - kérdezte kihívón, támadó hangsúllyal.
- "Igen!" - válaszoltam és rettegve menekültem fortyogó dühe elől.
Látva, hogy utasításait semmiképpen sem teljesítem, anyám magára öltötte a "mártír édesanya" hisztériával, zokogással előadott zsarolós szerepét.
"Parancsomat nem teljesíted? Merészelsz önállóan gondolkodni? Utasításaimnak nem engedelmeskedsz? Most nézd meg, akaratosságoddal mit tettél ellenem?! Így kell szenvednem miattad!" - szólt a hazug mutatvány.

Emlékszem, egy alkalommal a forró, nyári napsütésben kapáltam a kertben. Rövid nadrágban. Első udvarunkból Sándor gyerekem kiabált utánam.

- "Kilóg a valagad!"- szólt a túlzó kritika.
- "Tudok róla." - válszoltam és dolgoztam tovább.
Konyhánkban rövidesen anyám éktelen, borszasztóan szörnyű, tragikus zokogása fogadott. Csak egy pohár hideg vízért mentem, de a dráma kellős közepébe érkeztem. Anyám vígsztalhatatlanul szídta Sándort, szídott engem, szídta egész közös életünket.
"Sanyikám" - mondta álszent, aljas módon becézve bosszújának kipécézett áldozatát - "Sanyikám nagyon megbántott téged!"
A se köpni, se nyelni állapot vett erőt rajtam. Mi történt?.....?
"Sanyikám illetlenül beszélt veled. Ez engem nagyon bánt! Nem hagyhatod annyiban, meg kell bűntetned!" - zokogta.
Hirtelen sok minden eszembe jutott - leírhatatlan, nyomdafestéket nem tűrő dolgok is!
Rendeztem gondolataimat.
Csendesen, higgadtan figyelmeztettem - az ő sérelmét neki magának kell megoldani. Ne várja tőlem, hogy ő helyette fogok haragudni. Ha unokájával gondja van, intézze vele személyesen.
Sándor gyerekem engem nem bántott, én nem haragszom rá.
Miért büntetném meg?!
Ezt a sírós-rívós, manipuláló női cirkuszt pedig azonnal be is fejezheti. Rám nincs hatással.
Büszkén mondom - torkán akadt a szó.
Lehet, hogy megpróbált később Sándorba is beleveszni, de gyerekem bízott bennem. Nagyanyja drámájával szemben erős lehetett, mert tudta, kettőnk közt haragot egy félreérthető kijelentés nem okozhat.
Kit érdekelt, hogy valagadat, vagy seggedet, vagy mit mond?
Kit érdekelt egy hülye szó, amikor ötünk közös, együttműködő erejével éppen négy sikeres, tisztességes, jó ember életének megalapozását végeztük.
Közöttünk belülről bomlasztó családtagnak helye nem volt.

A visszavágáson anyám estig rágódott.

- "Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa." - mondta végül lekezelő, diadalmas mosollyal. Értett hozzá, hogy még bocsánatkérése is bántson. Boldogan rúgott belém, nézett le vélt műveltségének magaslatából. 

Úgy érezhette, győzött.

Nem vette észre a szerencsétlen, hogy amíg ő fortyogó, bosszúálló gondolatait dédelgette, addig pusztító indulatai csak még jobban megemelték amúgy is kórosan magas vérnyomását. Amíg a félhomályos konyhában ült önmagát megbénító haragjába merülten, addig mi a gyönyörű napfényben vidáman végeztük kinti munkánkat. Könnyű lélekkel, természetes, gördülékeny együttműködéssel összedolgoztunk.
Minden erőfeszítése ellenére - mi öten összetartoztunk.

A kapott leckéből nem tanult. Legközelebb Miklóst vádolta meg - lopással.
- "Mikikém" - mondta becézve - nem igaz ám, hogy bántom, hiszen becézem, ugye hallod?- "Mikikém ellopta a gyűrűmet!"
Láthatta, újabb drámája engem egyáltalán nem érdekel. Ezután, érdekes módon az eltűnt gyűrű is megkerült.
- "Csabikám megkínált a csokijából, DE annyira keveset adott......!" - sopánkodott máskor hazug, álszent aggodalommal. - "Mi lesz vele, ha ennyire fukar marad?!"
Na ja!
Unokájának összes csokiját fel tudta volna zabálni. Nem tehette, tehát a bosszúállás feladatát rám akarta ruházni. Már megtanulhatta, gyerekeimet nagyanyjuk kedvéért bántani soha nem fogom. Csavart egyet a gondolatmeneten. Egyszerre csak kiderült, saját gyerekemet éppen önmaga jól felfogott érdekében kell bántanom.
Nehogy felnőtt korára fukar maradjon......!
Na, hát épp ilyen egy gondoskodó, unokája jövőjéért aggódó nagymama!
És éppen így néz ki egy felelőtlenül hanyag szülő, aki nem hajlandó gyerekeit szíre-szóra, a külvilág kénye-kedvére bántalmazni.
Ugye?

Pisti halála után anyám addig is elviselhetetlen természete szemmel láthatóan, sokkal szörnyűbb lett.

Anyám gyűlölte férjemet.
Míg korábban sokkal veszélytelenebb, fiatalon szelíd, inkább kínlódni mint kínozni vágyó első férjemet gyorsan besorolta az "áldozat" kategóriába, addíg Pistiben emberére talált.
Félreértés ne essék! Anyám nem azért haragudott Pistire, mert az bántott engem.
Dehogy! Hiszen hozzá hasonlóan, ő is bántani akart.
Haragját előjogainak elvesztése okozta.
Rá kellett jönnie, komoly vetélytársa akadt megszületése óta tehetetlen, kiszolgáltatott bábnak nevelt reménybeli áldozata gyötrésében. Ez felháborító volt.
Hosszú éveken keresztül, egészen férjem haláláig tartó hatalmi harc kezdődött.
Emlékszem, sokszor előfordult, hogy fejem fölött hangosan, gyűlölködve vitatkoztak a személyem fölött gyakorolható előjogok birtoklásáról. Mint valami állat vásárban.
Anyám nyakatekert, állítólag gyereke érdekét védelmező, átlátszó érveléséből láthatóan kilógott a lóláb. Ettől Pisti magabiztosan, nagyokat röhögött. Tudta, pillanatnyilag nyeregben van.
Halála után anyám vérszemet kapott. Úgy érezte, hatalomátvétele előtt szabad az út.
Gyűlölt ellenfelének még emlékét sem tűrte.
Szerencsétlen, valódi szörnyeteg volt.

Mégis, közös kirándulásaink alkalmával viszonylag könnyen kezelhetővé vált. Amint beleélte magát az ötödik gyerek szerepébe, világa máris kerek lett. Hosszú sorban, mint valami óriás tengeri kígyó - úgy vonultunk árkon-bokron keresztül. Gyerekemmé avanzsált anyám végre kiélvezhette a gyerekkorában nélkülözött igazságos, türelmes anyai jelenlétet.

Számtalan közös kirándulásunk alkalmával megmásztuk a sümegi vár dombot, a zalaszántói, a badacsonyi hegyet.
Együtt csavarogtunk Kaposváron, Tapolcán.
Egész napos, kimerítő bevásárló körutakat jártunk a közeli kisvárosokban.
Budapesten, anyám apró szobájának padlójára terített gumimatracokon aludtunk, hogy napközben hatalmas kóborlásokat rendezzünk városszerte. Budai vár, Városligeti Állatkert, Közlekedési Múzeum - mind a program része lett.
Tőzsgyökeres anyám hosszú, Budapesten leélt élete során egyedül soha, egyetlen egyszer sem indult városnéző, kikapcsolódó sétára. Hiába szenvedett kicsi lakása szűk falai közé zártan. Nyakatekert, csavaros önkorlátozó hazugságai cselekvésében mindíg megbénították.
Ő, aki fizikai adottságainak köszönhetően képes volt elgyalogolni a falunk határában álló várig, vagy a miseúton gyalog átbattyogni a Balaton partra - otthon, Budapesten "veszélyes"-nek, "fárasztó"-nak érezte a zuglói otthona környékén tett, sokkal rövidebb sétát is. Meggyőződése szerint fényes nappal is leütötték, kirabolták vagy bántalmazták volna egy Városligeti levegőzés alkalmával.
Egy idő után kitalált feltételezését már tényszerű valóságként kezelte.
Ekkorra kiderült - Budapesten az emberek mind rohadtak, akik a szegény, tehetetlen idős hölgyekre vadásznak!
Sajnos a józan ész itt már nem segíthetett.
Anyám erőnek erejével szenvedő áldozattá akart válni.
Sikerült neki.
Közös kirándulásaink álkalmával nyugodt lehetett - biztonságára az én személyem nyújtott garanciát.
Igyekezett is minél többet megszerezni belőlem!
Valódi összeférhetetlen gyerekként áskálódott, manipulált négy "testvére" ellen.
"Rosszasága" feledtetésére komoly anyagi áldozatot hozott. Hajó, vonat és belépő jegyeket, fagyit, lángost, csokit, játékokat vásárolt a tökéletes élmény érdekében.
Köszönjük!
Úgy gondolom, egyedül csak ezek a könnyű, számára biztonságos, védett gyermeki státuszban eltöltött közös csavargásaink jelentettek örömet számára.

Amint a gyerek szerepéből kiesett, már semmiben sem számíthattam rá. Ahogyan lélekben soha fel nem nőtt, örökre megrekedt bántalmazott kislány korában - úgy a fizikai valóságban sem tudta megvalósítani a felnőtt szerepet. Férjem  halála után éveken keresztül kérleltem - nyáron, az idegenforgalmi szezon idején lássa el gyerekeim felügyeletét. Hadd vállaljak nyári, szezonális munkát.

Annyira kellett volna a pénz.....

Mindent, de valóban mindent a keze alá készítek. Esténként főzök, mosok. Unokái már nem kicsik, betartják a játékszabályokat.
Minden hiába volt.
Lelkében a sértett, megsebzett kislány felháborodva tiltakozott a felnőtteknek való, nagymamai feladat ellen.
Csabikám, Sándorom, majd később Manó gyerekem és Miklós is nyári munkát vállalt - csak én nem tehettem ki a lábam.

Legkisebb, legösszeférhetetlenebb, legkövetelőzőbb, önző gyerekemet - anyámat kellett őriznem, szórakoztatnom, kiszolgálnom hosszú, több hetes falusi nyaralásai alkalmával.


---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pauleve552013. augusztus 1. 19:37

Drága Annám, ha tetszik valamelyik, dobjál egy mosolyt, ne árválkodjanak hozzászólás nélkül... :-))))

Törölt tag2013. augusztus 1. 09:26

Törölt hozzászólás.

pauleve552013. augusztus 1. 09:24

Annám, örülök... van még kb. másfél kilométer hosszan :-)))))

Törölt tag2013. augusztus 1. 09:22

Törölt hozzászólás.