Hegyimenet Családi leltár-9

pauleve55• 2013. augusztus 6. 21:17

Most pedig következzen Miklós!

Mikikémnek kicsi korától komoly előnyt jelentett érdeklődő, kifelé forduló természete. Könnyű bizalommal tudott barátkozni és ugyanezek a vonásai segítették az óvodai beilleszkedéskor is. Emlékszem a falura költözésünk utáni első óvodai látogatásunkra. Míg nagycsoportos korú Manókám vonakodó ellenkezését a kedves, barátságos óvónői kar igyekezete is csak lassan, nehezen tudta legyőzni, addig Miklós egy pillanat alatt, önként és vidáman vegyült el az érdekes, ismeretlen játékokkal és idegen gyerekekkel teli csoportszobában. Mire megrettent bátyját sikerült hátam mögül előimádkozni, addigra Miklós már eltünt a színes forgatagban. Óvodai évei később is hasonlóan teltek.
Kamu beszédhibájának megszünése után már valóban gond nélkül várhattuk az iskolakezdést.

A váratlanul adódó gond, a hirtelen támadt problémák gyerekem szorgalmától, teljesítményétól függetlenül jelentkeztek. Úgy gondolom, Pisti halála Miklós életét alapjaiban rázta meg.

Bár mindannyian megszenvedtük a történteket, de a legnagyobb veszteséget minden bizonnyal Miklós élte át.
Tudniillik élete végére Pisti már egész családját, egytől-egyig mindenkit útált - Miklós kivételével.
A hét és fél éves gyerek teljesen érthető módon ragaszkodott apjához, akitől érezhető szeretet kapott. Miklós gyerek fejjel nem értette apja ellenünk táplált haragját. Egyszerűen csak élvezte helyzetét. Mind láttuk, Pisti mennyire kihasználja őt, mind tudtuk, mi következik majd.
Pisti ugyanígy szerette két nagyobb gyerekemet, majd Manót is - egészen addig a pillanatig, amíg a gyerek gondolkodás nélkül, vakon imádta őt. Szülői szeretetének az első érdeklődő kérdés, az első kritikus hangú mondat, az első ellenszegülés véget vetett.
Teljesen értelmetlen lenne azon elmélkedni, hogyan lett volna jobb?!
Mikikém vajon jobban járt volna, ha módja és lehetősége van megtapasztalni amint - legkésőbb az ellenszegülős, vitatkozós, kritzálós kamasz kor elején - Pisti őt is eltaszítja magától?
Pisti sérült, beteg lelke minden újat, váratlant, idegent veszélyes támadónak érzett és elutasított. Az ismerős környezet, a családtagok is ellenségek lettek, ha nem követték és szajkózták az ő kőtáblába vésett, rugalmatlan elveit. Amint a kőkemény dogmáit megrázkódtató - megkérdőjelező! - friss gondolat elhangzott, Pisti egója riadót fújt.
Ellenség a láthatáron!
Szerencsétlen, ha lelkébe, gondolatvilágába csak egyszer beengedte volna a környezetéből érkező új szeleket. A felforgató-felfrissítő eszméket. Ha legalább egy pillantást vetett volna az övétől különböző, ellenkező véleményekre. Ha elhitte volna, a másik ember is értelmes, gondolkodik és nemcsak fölösleges zajkeltésre használja a száját.

Borzasztó módon Pisti - egójának utasítására - fordítva ült a bilire. Bensőjében a valóság megismerését, az emberek cselekedeteinek kiértékelését - uram bocsá' elismerését, megbecsülését! - hangosan zengő, látványosan kiabáló szavak akadályozták. Szegény képes volt elhinni a kimondott szavakat, ha azok egybecsengtek a belül hangoskodókkal, de képtelen volt elhinni a valóság tényeit, ha azok némán dolgoztak.

Az a fajta ember volt, aki semmire sem becsüli a személyéért hozott áldozatot, az ő érte végzett munkát, de ájultan tiszteli ha fülébe minél hangosabban üvöltik "szeretlek".
Az igazi értéket, saját gyerekét semmire sem becsülte, amikor az nem fújt egy követ vele. Idegen, alkoholista tahókat sztárolt és állított példaképül. Saját lelki fogyatékosságát kereste, vonzotta mindenkiben. Azonosította önmagát a szüleitől kapott, generációk óta változatlanul továbbörökített, vaskalapos dogmákkal. A másképp működő, eltérő külvilág üldözendő ellenség lett.
Családja, gyerekei is.

Pisti halála után Mikikém fél szemére megvakult. A vele megtörtént, felfoghatatlan események ellen teste így próbált védekezni.

- "Látni sem bírom!" - szoktuk mondani.

Nyolc éves gyerekem egy lépéssel tovább ment!
Második osztályban derült ki, hogy látása milyen sokat romlott. Korábban, Csabikám látásvizsgálata alkalmával, már kellemetlen tapasztalatokat szereztem az állami rendelő intézet ingerült, türelmetlen szemész orvosával. Most más megoldást kerestem. Időpontot kértem az egyik maszek optikus üzletben.
Várakozási időnket az általános iskolai tanító néni szimpla halogatásnak könyvelte el. Véleményét azonnal közölnie kellett velem.
- "Anyád nagyon felelőtlen." - zúdította rosszindulatát meglepődött gyerekem nyakába.
Fejemben időközben világosság gyúlt, ma már tudom ellenséges viselkedésének okát. Emlékszem a pillanatra, amikor néhány hónappal korábban - Pisti temetése után - az utcán összetalálkoztam vele. Emlékszem keserűséggel, irígységgel, bosszúvággyal teli sötét arckifejezésére.
- "Nem mindenkinek van ilyen szerencséje!" - sziszegte frissiben rámszakadt özvegységemre utalva. Persze tudtam, faluszerte mesélték férjének italozását, de azt nem gondoltam, hogy felelősségére bízott gyerekem kárára törleszt majd.

Maszek optikushoz fűzött reményem utólag beigazolódott. A jó nevű, külföldi cég üzletében dolgozó kedves, szívélyes szemész doktornő türelmesen bánt Miklóssal. Gyorsan kiderült, látását csak ép, jól használható szemének leragasztásával lehet megmenteni. Hogy kénytelen legyen a másik, egyébként fizikailag egészséges, de lelki okokból kiiktatott szemét munkára erőltetni.

Nagyjából másfél évig tartó harc kezdődött Mikikém és a szemtapasz között. Minden nap, minden leragasztás alkalmával megkűzdöttünk. Végül a doktornő - nem olcsó! - közreműködésének, a napi szigorral használt szemtapasznak, Mikikém együttműködésének és a saját elszánt akaratomnak köszönhetően az a lusta szem ismét dolgozni kezdett.

Átélt traumáját kisgyerekem legközelebb a sötét kamaszkorban, már egészen más módszerekkel bosszúlta meg önmagán.

Nagyjából ennyi izgalmat tartogatott az általános iskola.

A már megszokott, négy egész körüli - alkalmanként néhány tizeddel fölötti - átlaggal Miklós végigrágta magát mind a nyolc osztályon.
Irány a jól bevált, városi szakközép. Az ismerős tanárok, az ismerős hely engem megnyugtatott. Reméltem bátyjaihoz hasonlóan ez az iskola Mikikémnek is szerencsét hoz.
Minden terv szerint történt. Négy év után ismét érettségire készültünk.

Ezidő tájt én már a városi kórház iszonyatos elfekvő osztályán végeztem rémisztő munkámat. A hajnaltól estig tartó tizenegy-tizenkét órás műszakok mellett már nem maradt energiám izgulni életem ötödik érettségi vizsgája alkalmából.
Természetesen most is minden rendben ment. Miklós már jóval korábban - tavasszal - elküldte főiskolai-egyetemi jelentkezési lapjait. Hogy még véletlenűl se essünk két szék között a pad alá, gyerekem jelentkezett az érettségi után helyben végezhető, két éves technikusi képzésre is. Nevezhetjük parkoló pályának, időnyerésnek, de egy biztos - hasznára vált. Kellet ez a plusz két év, hogy eldönthesse, mit is akar valójában.
Igaz, a három év során kifizetett, kitöltött és beküldött jelentkezési nyomtatványokból csak az utolsó ért célba, de a többi sem veszett kárba. Ezekre a plusz középiskolás évekre Miklósnak nagy szüksége volt.

---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

kerek2014. január 8. 11:31

Kedves Éva!
Eddig jutottam az olvasással, merthogy közben leégett a melegedni feltett lencselevesem! Gondolom ez mindent megmagyaráz.
Lendületes stílus, érdekes nem a legkönnyebb történet.
A leégett leves okvetlenül után tovább olvasom.