Hegyimenet Családi leltár-8

pauleve55•  2013. augusztus 6. 21:10

Gyerekem szerencsére nagyszerűen haladt. Alsóban, majd a felsős osztályokban is jól teljesített. Időnként megtáltosodva jóval négy egész fölötti eredményeket ért el, de a hullámvölgyek sem vezettek túl mélyre.

Menet közben - valamikor fölsőben - Manó gyerekem beleszerelmesedett a népitáncolásba. Sok éven keresztül, szívvel-lélekkel teljesített a nehéz fizikai munkával járó próbák, fellépések, utazások világában. Táncos karrierje nemcsak a főiskolai tanulás miatt szakadt félbe. Lassan kiábrándult a csoport nagy ivászatokkal tarkított bulizós életéből.

Nyolcadik után a jól bevált városi szakközépiskolát, ott is az egészségügyes szakot céloztuk meg. Csabinak köszönhetően akkorra már ismertem az iskola megbízható, visszafogott légkörét. Úgy éreztem, egy komoly, hallgatag fiatalnak ez a hely biztonságos lesz. Egy kis régimódi fegyelem - és önfegyelem - sohasem árt!

És úgy is lett.
Két majdnem felnőtt gyereken edződve már én is sokkal könnyebben vettem a szokásos - hajmeresztő - kamasz és fiatalkori buktatókat.
Ahogy telt az idő - természetesen - az autóvezetői tanfolyamról sem feledkezhettünk el.
Az időközben megszünt állami cég - az ATI - helyett több magánvállalkozás indult.
Elméleti oktatás, elsősegély, vezetési órák..... minden, ahogy kell.
Manókám nagyszerűen teljesített.
Egy-kettőre hozzájutottunk családunk harmadik jogosítványához.

Az első komoly problémák ez idő tájt jelentkeztek. Szerencsére gondjaimat nem gyerekem viselkedése, vagy teljesítménye okozta.

A piszkos anyagiakkal álltam hadilábon.

A hirtelen, hihetetlenül megdrágult tankönyvek, iskolai felszerelések őrült pénzekbe kerültek!
Szakközépiskolai tanévnyitón minimum húszezer forint kellett a tankönyvek kifizetésére. Plusz Miklós - mostanra szintén sokkal többe kerülő - általános iskolai könyvei.
Kétségbeesés helyett - nyári, szezonális munkát szerveztünk mindhármunknak.
2000 nyarán fantasztikus heteket töltöttünk vendéglátós rabszolga robottal. Hulla fáradtan, de vidáman és elégedetten dolgoztunk. Miklós a szomszéd faluban működő cukrászüzemben végezte a betanított culáger munkát. Mi ketten - Manó és én - egy Balaton parti étteremben takarítottunk, mosogattuk a szennyes edényeket, pucoltuk a zöldséget.
A tulajdonos ismeretlenül is ismerősünk volt. Családunk 94 óta minden nyáron hozzájárult az üzlet nyereséges üzemeléséhez. Csabikám és élete párja, később pedig Sándor is koptatták a mosogató, a zöldséges, a konyha kövezetét.

Az otthon hallott vidám történetek, a biciklizős munkába járás kalandja engem is kíváncsivá tett.

A balatoni vendéglátós, szezonális munka világa semmihez sem hasonlít. Szabadnap nélkül halálra fáradt, kialvatlan, torzonborz alvajárók csapata lót-fut a megkergült méhkasra hasonlító konyhán.
Remekül szórakoztam. Egyetlen perc üresjárat nélkül, szinte elrepültek a munkanapok. Összezördülés, vita már akkor is távol állt tőlem. Békepárti nyugalmam és erős elhatározásom mindent egyszerűvé tett. Tudtam, most erre van szükség.
Szeptemberben, az iskolakezdés napjaiban ez a másfél hónapnyi fizetésem kihúz majd a csávából.
A tanulás költségeit sikerül előteremtenem.
Két szintén dolgozó gyerekemtől egyetlen fillért sem kértem el.
Ezt így tettem korábban nagyobb testvéreikkel is. Biztosan tudtam, a szülőnek kötelessége megtenni gyerekeiért mindent. Saját továbbtanulásukért a gyerekekkel fizettetni - ez nem tűnik jó megoldásnak. Elszántan igyekeztem magam, egyedül megteremteni az új tanév kezdéséhez szükséges pénzt.
Gyerekeim ezekből a nyáron megkeresett forintokból kerékpárokat, hi-fi tornyokat, mobil telefon készülékeket vagy - a saját zenekarukban megszállottan gitározó Sándor - éppen elektromos gitár torzítót vásároltak.

Örömüket örömmel néztem. Tudtam, ez így van jól.

Örömteli célok nélkül értelmét vesztené a munka. A szülői hatalommal elkobzott fillérekkel együtt elvész a munka értelme is. Célom akkoriban éppen a munkához szoktatás – és nem a leszoktatás! - volt.Soha nem felejtem el a gyönyörű délutánt, amikor mi hárman, lóhalálában ledolgozott munkanapunk után a Balaton partján találkoztunk. A strand füvén ücsörögve Miklós büszke örömmel mutatta aznap megkapott, első fizetését.

Lehet, hogy a kertben sokkal több, vidámabb és egészségesebb gaz burjánzott, lehet, hogy a háztartás katasztrófális romlásba dőlt, de mégis - ezen a nyáron fantasztikus sikert értem el.

A megkeresett, továbblendítő készpénz ennek a sikernek csak a kisebbik része.
Valójában fejben, gondolkodásban győztem!
Elérkezett a pillanat, amikor az én életemben is időszerűvé válhatott volna anyám sírós-rívós, mártír szenvedő anyás drámája.
Nem hagytam.
Egyszerűen csak másképp döntöttem.

Ennyi.

Pillanat alatt eltelt négy év és menetrend szerint elérkezett, majd el is múlt az érettségi ideje. Természetesen most is minden rendben ment. Már én is kevesebbet izgultam, hiszen ez életem negyedik érettségi vizsgája volt. Húúú....! A sikeres érettségi majd a főiskolai felvételi után újabb, mindennél nehezebb megpróbáltatás következett. Manó gyerekemnek 2001 nyár végén kollégiumba kellett költöznie.

De ő egyáltalán nem akart.

Indulása napján Balaton parti munkahelyemről lestem a közelben eldöcögő vonat ablakait. Frissen főiskolássá lett boldogtalan gyerekem arckifejezése minden ellenérzését elárulta. Szerencsére ellenséges hangulatából a gólyatábor egy hetes őrülete végleg kizökkentette.

Újabb faltól-falig főzős, ételdobozolós hétvégék következtek. A mosáson megosztoztunk.
Hol itthon, hol a kollégium közös, automata mosógépében készült el. Csabiéknak - és az ő Suzukijuknak - hála, a ki- és beköltözések csomagszállítós, pakolós napjai sem okoztak gondot.
Az eléggé lepusztult, sok bulizást látott épület apró szobáiban viszonylag olcsón lakhatott az ifjúság. Az összefirkált lépcsőházi falak, összerugdosott kopott ajtók, a közös társalgó széttördelt ülőbútorai sok-sok túláradó energiáról árulkodtak. Ezt a folyosó végén kialakított vizes blokk közös zuhanyzói, mellékhelyiségei is megszenvedték. Csabikám egészségügyes kollégiumához hasonlóan, ez a hely is afféle remek hangulatú bohém tanyára emlékeztetett.
Bár az egy főre eső mosatlan edények és piszkos zoknik száma bizonyára országos átlagot döntött volna, mégis minden rendben ment.

Utolsó pillanatban, negyedik év végén gyerekem vonakodó ellenállásával még egy utolsó akadályt gördített saját maga elé. Alaposan megnehezítette önmagának saját szakdolgozata elkészítését. Végül szerencsésen jóra fordultak a dolgok és elérkezett a diplomaosztó napja. Akkoriban éppen felváltva robotoltam a kórház dicstelen takarító brigádjában valamint a mellékesen, maszekban bevállalt magánlákásokban. Ezért most - sajnos - kevesebb energiám jutott az ünneplésre. A lényegen persze semmi sem változtathatott.

Ezen a napon Manó gyerekem kezébe vehette gyógypedagógusi diplomáját.

Hála Istennek!

Idáig sikerült kitartanom.

Megvolt a harmadik lépés.


---->>>>

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!