Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Hegyimenet Családi leltár-6
pauleve55• 2013. augusztus 6. 21:01
Időközben elfogyott az összes általános iskolai osztály és Sándor a közeli kisváros gimnáziumában tanult tovább.
Első vagy talán második osztályban beütött egy évvégi fizika bukás, de a falubeli, fiatal fizika-informatika tanár segítségével minden jóra fordult, amikor az addig olyannyira érdektelen tantárgyat a gitár húrjainak rezgésszámáról szóló feladatokkal tette emészthetővé.Pótvizsgáján Sándor remekelt. Csak az évzáró elégtelen miatt nem kaphatott ötös osztályzatot. Hiába, amikor érdekesre fordultak a dolgok, akkor teljesítménye szárnyalt, de az unalmas tantárgyaknak nem volt kegyelem, azok nem rúghattak labdába.
Ezután már minden rendben ment, amíg az a bizonyos májgyulladás közbe nem szólt.
Úgy határoztunk, hogy a közel egy évnyi kényszerpihenőt angol nyelv tanulással tesszük szórakoztatóbbá. A hónapok alatt vett sok-sok angol nyelvóra megkoronázásaként az ősi királyvárosba buszoztunk, nyelvvizsgázni.
Az egyetem olcsó, kollégiumi szállásán töltött éjszaka utáni napon Sándor nagy izgalmak közepette belevágott. Végül csak minimális egy pont hiányzott a hivatalos papír megszerzéséhez.Szerencsére a fejében meglévő tudást nem befolyásolta az egyetemi teszt végeredménye.
Ennek köszönhetően gyógyulása után gyerekem a gimnázium harmadik osztályában, az angol tagozaton folytatta a tanulást.
Időközben az anyagi okokból rémesen elhúzódó vezetési tanfolyam is véget ért.
Hurrá!Sándor megszerezte családunk második jogosítványát.
Az érettségi időszaka engem most is nagyon megviselt. Szentül elhatároztam, hogy gyerekemet - ha kell - íróasztalához akár enyvvel, kötelekkel vagy épp pillanatragasztóval rögzítem.
Hogy legalább a buzgó munka látszata meglegyen!
Természetesen minden vizsga sikerült.Már akkor rá kellett volna jönnöm, hogy nem csak az én állandóan magolós, halálosan izgulós tanulási módszerem lehet működőképes és hozhat eredményeket. Hogy egyáltalán nem szükséges az én példámat követni és érettségi szünetben tíz kilót lefogyva, állandó rettegésben szenvedni.
Még sok évnek kellett eltelni, amíg képes lettem észrevenni és elfogadni a saját törvényeimen kívül, mások bensőjében létező - sőt, remekül működő! - a magamétól annyira kölünböző valóságokat. Ennek a leckének elsajátításában gyerekeimtől rengeteg sagítséget kaptam. Bár az "egymáson csiszolódás" folyamatában időnként komoly szikrák, kisülések keletkeztek közöttünk, mégis hálás vagyok nekik.
Nagyon-nagyon sokat tanultunk közösen, együtt, egymástól.Sándor gyerekem biztosan tudta, az érettségi utáni továbbtanulás csak az informatika jegyében történhet. Az elmúlt néhány évben rájött, a számítógépek, a programozás, a számítástechnika lesz egyedüli életcélja. Így a a közeli város egyetemének keretein belül működő, informatikával foglalkozó főiskolán próbálkozott. Hamarosan kiderült, hogy a nem kis összegű tandíj félévenkénti befizetése csak az egyik - láthatóan a kisebbik - probléma. A tananyag célirányos informatika helyett rengeteg matek, fizika és más egyéb tantárgyban is bővelkedett. Két félév után gyerekem főiskolás karrierje érdeklődés hiányában, befejeződött. Sándor angol tagozatos érettségivel, számítógép programozói szakmával, jogosítvánnyal felszerelve vághatott neki az életnek.
Közel tíz év telt el, mire be tudtam látni, neki pont erre a kitérőre volt szüksége.
Éppen azt az utat választotta, amelyik későbbi sikereihez vezetett.
Majdnem elkövettem azt az ősi szülői hibát, hogy gyerekem teljesítményét csak akkor értékeltem jónak, ha azt tette, amit én vártam tőle.
Parancsolós, hatalmi játszma volt ez, a javából.
A fejemben létrejött zürzavart csak tovább erősítette a kilencvenes évek politikai káosza. A tőlünk alig néhány száz kilométerre zajló délszláv háború rémes fenyegetést jelentett. Tudtam, gyerekeim csak nappali tagozatos diákként kerülhetik el a kötelező besorozást. Mindenáron meg akartam védeni őket a Honvédség embertelenségétől.
Korábban egyszer már végignéztem, ahogyan a rendszeres megalázásokkal, kiszúrásokkal, lelki kínzásokkal a sereg tönkretette fiatal, érzékeny lelkű, első férjemet.Most még fenyegetőbbé vált a kép. Nagyon is valóságosnak tűnt a szörnyű lehetőség, hogy gyerekeim a Honvédség ágyutöltelékévé válnak, valahol a volt Jugoszlávia területén.
A megyeszékhelyi főiskolán Csabit biztonságban tudtam. Két fiatalabb öccse egyelőre még nem esett a sorozós korosztályba.
Egyedül Sándorért aggodtam, borzasztóan!
Menekülési útvonalnak - biztos, ami biztos! - sorban, mindannyiunknak útlevelet készíttettem.A háborúnál minden jobb, legyen az bármilyen menekült státusz, külföldi menekülttábor.
Ausztria lett volna a célállomás.
Szerencsére a legvadabb déli örület hamarosan - amerikai segédlettel - véget ért.
Mire a Honvédség mocskos kezét Sándorra rátette, addigra jelentősen enyhült a helyzet.
Istennek hála!
Ideje volt kicsit megnyugodni.
Végtére is megtettük a második jelentős, nagy lépést.
---->>>>