Hegyimenet Családi leltár-4

pauleve55•  2013. augusztus 6. 13:37

Gyorsan teltek az évek, hamar eljött az érettségi. Mi ketten megosztoztunk a munkán.

Csabikám tanult, tudott és teljesített - én pedig izgultam!

Egy pillanat alatt csöppentünk a főiskolás évek kellős közepébe. Gyerekem hatalmas, dagadt táskákkal ingázott a megyeszékhely és falusi házunk között. Hétvégeken több mázsa főtt ételt pakoltam ezernyi műanyag dobozba. A kertben megrtermő zöldborsó, krumpli, a befőzött paradicsom, a sok friss, házi tojással készült kakaós csiga, lekváros bukta mind a kollégiumba utazott. Igaz, Csabi is szívesen ette volna a drága, különleges ételeket, de az ellátmányra mégsem panaszkodott.

Habár.... emlékszem egy alkalommal mennyire megnevettetett amikor kijelentette, tízóraira itthonról májkrém füstlemezzel borított kenyereket visznek. Később, az egészésgyügyes ismeretek hatására pedig megállapította, hogy az apró kerek, fém dobozos konzerv májkrém már bizonyára kimutatható a véréből!
Na ja, az az olcsó, rémes májkrém füstlemez.....
Közös túlélésünket nagyban segítette, hogy ilyen helyzetekben mindíg tudtunk együtt röhögni!

Eleinte - vagy két évig - itthon mostunk. Pénteken este nagy fazék forró vízzel és rajtra kész mosógéppel vártam a hét órás vonattal érkező gyereket. Szép időben az éjszakába nyúló, vidám nagymosás után hajnali kettőkor holdvilágos, kerti teregetés következett. Szombaton a faltól falig főzés ideje alatt meg is száradt minden. Étel dobozolással és vasalással tetőzött a hétvége, hogy minden készen álljon a vasárnapi induláshoz.

Fantasztikus, nagyszerű napok voltak ezek. Mindegyik ingázó, főiskolás gyerekem esetében.
Azok a nagy beszélgetések, a sok elmesélnivaló élmény.
Tudtam, biztosan éreztem - a legjobb döntést hoztam.
A legmegfelelőbb helyre fektettem be a pénzünket!
A legmegfelelőbb embereket szolgálom a hétvégi - kampányszerű - háztartási munkámmal.

Gyorsan - hihetelenül gyorsan teltek az évek.

Valamelyik jelentéktelen és éppen ezért világmegváltásra törekvő politikusnak köszönhetően egy évig havi kb.kettő ezer forint tandíjat kellet fizetnünk. Később a még újabb politikai titánok vadiúj szelei elfújták a tandíjat és Csabikám államilag finanszírozott ingyenes oktatást kapott.

Maradt a kollégiumi díj és a menza költsége. Ezt heti kettőezer forintos zsebpénz egészítette ki.
A mainál sokkal alacsonyabb árak mellett ez a kis pénz beoszthatónak bizonyult.
Még a hétvégi hazautazásra is telt belőle!
A pénz beosztásához - a spóroláshoz - gyerekem talán még nálam is jobban értett. Ma is így van!
De, hiába akartunk volna takarékoskodni, ha nincs miből!

Itt és most köszönetet kell mondanom Pistinek, aki gyerekeim továbbtanulásának ádáz ellenségéből legfőbb támogatóvá vált. Tudniillik a Pisti halála után megkapott árvaellátás sok éven keresztül fedezte az iskolai kiadásokat.
Remélem, nagyon bízom benne, hogy Pisti mára megszabadult az "öltönyös tetű" című előítéletétől és örömmel látja mindengyik gyerek - öltönyös - sikerét.
Tehát ki kell mondanunk - tartozunk vele az igazságnak! - a Pisti révén kapott anyagi támogatás nagyban elősegítette családi sikereinket.

Őszi kollégiumi beköltözéstől nyár eleji hazaköltözésig - rohantak a hónapok. Volt, hogy tanév kezdetén saját kis Trabantunkba gyömöszöltük a temérdek holmit. A beköltözős napoknak hihetetlen varázsuk volt. Az irdatlan táskákat cipelő apukák, a főállásban aggódó és közben élelmiszeres csomagok alatt roskadozó anyukák, a nyár elmúltával újra találkozó barátok, a következő tanév kalandjaira lelkesen készülő élénk, hangos, nyüzsgő fiatal társaság mind a főiskolai élethez tartozott. Ezeken a napokon mi, kísérő szülők nagyon élesen, határozottan éltük meg az elválást. A gyerek leválását. Az, ami otthon csendben, lassan érlelődik az itt hirtelen néhány percbe sűrűsödött. A színes, életteli társaság beszippantotta Csabikámat és később ugyanígy a többi, koleszos gyerekemet is. Bár határozottan, tudatosan átéltem a pillanatot - mégis sikerült nagyjából fájdalommentesen átvészelnem. Mindíg éreztem, gyerekeim tőlem független, egyedi személyiségek. Énrám csak addig van szükség, amíg sikerül saját lábukon megállni.

Ez a cél.
A szabad, független önállóság!

Furcsa módon - tanév végére szinte megsokszorozódott az elpakolandó cucc. Soha nem tudtam elképzelni, hogyan férhet el ennyi lim-lom azokban a pirinyó kollégiumi szobákban. Sándor vezette kis gyengélkedő Trabantunkat. Később Csabikám párja, Zsuzsi is beszállt. Így robogtunk célunkig. Az apró, mostanra kiürített kollégiumi szobából lávafolyamként törtek elő a táskák, szatyrok, papír dobozok, füzet mappák, ruhaneműs műanyag zsákok. Gyerekeim egy bűvész ügyességével zsúfolták tele kicsi autónk csomagtartóját. Gyönyörű napfényes nyári délelőttben, a kollégium több emeletes, fehér épülete előtti parkolóban állva már csak egyetlen egy, utolsó alumínium lábos okozott fejfájást. Hirtelen isteni szikrától vezérelve megtaláltam a végső megoldást. A lábos sikeresen landolt a csomagok közti utolsó keskeny, reménytelenűl szűk szakadékban. Drága, aranyos Zsuzsikám elismerően nézett rám.

Győzelem.
Ezt sem kell itthagynunk.
Tudom, ez a pillanat az ő emlékeiben is éppen ilyen élénken él. Mostanában is felemlegeti.
Csabikám nyitotta a sort egészségügyes diplomájával. Diplomaosztóján éreztem, most értem el életem egyik legnagyobb sikerét. Ez az, amit folytatni akarok, ezért élek, ez az életcélom.
Lazításnak hétországra szóló, diploma ünneplő kerti partit szerveztünk.

Most utólag már látszik, mennyire szerencsés ember vagyok.
Sorban, mindent megtettem, amit fontosnak éreztem.
Egymás után elvégeztem összes feladatomat, amiért ebbe a mostani életembe beleszülettem.

Na de ne rohanjunk előre.

Megvoltak az első lépések az első gyerekkel.

Ebben a sorozatban még rengeteg lépés és még három gyerek következett.


---->>>>


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pauleve552013. augusztus 6. 21:52

Köszönöm. Itt a regény - önéletrajz.

10082013. augusztus 6. 21:04

Jól írsz
Regényt is írhatnál
(bár lehet, hogy írsz is
csak én nem tudom :))

pauleve552013. augusztus 6. 21:02

Drága Zsu, köszönöm!

10082013. augusztus 6. 21:01

''Itt és most köszönetet kell mondanom Pistinek, aki gyerekeim továbbtanulásának ádáz ellenségéből legfőbb támogatóvá vált. Tudniillik a Pisti halála után megkapott árvaellátás sok éven keresztül fedezte az iskolai kiadásokat.''

Kellemes iróniával fűzöd az eseményeket :)
Büszke lehetsz magadra :)