Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Hegyimenet Családi leltár-10
pauleve55• 2013. augusztus 6. 21:20
Nem meglepő módon, gyerekem óriási energiákkal vetette magát a kamaszkor önpusztító tevékenységeibe. A cigaretta, a bulik, a fülbevalók, testékszerek, tetoválás, feketére festett haj, szem és körmök riasztó külsőségei mögött ott szenvedett az apukáját nyolc évesen elvesztő kisfiú. Szerencsés vagyok, hogy megváltozott életszemléletem erőt adott extrém dolgainak megértéséhez. Itt, most ki merem mondani - Isteni erő támogatott, hogy soha ne feledkezzek meg arról az emberről, aki most épp ilyen szörnyű külső mögött rejtőzködik. A gyerekemről, aki kisgyerekkori, feldolgozatlan tragédiájával próbál éppen szembenézni.
Apránként, a ráadás középiskolai évekkel együtt ez is elmúlt.Miklós hulladékgazdálkodási technikus lett.
Ekkorra már saját jogosítvánnyal is rendelkezett.
Következő célállomás a távoli, dunaparti város főiskolája.
Sok anyagi és szervezési nehézség után, 2006 szeptember elején gyerekem beköltözött a főiskolai kollégiumba. Sándor autójának öriás csomagtartója megtelt a koleszos élethez szükséges holmikkal, úgy mint például hatalmas, létfontosságú hangfalak - mélynyomó is! - valamint a hozzájuk tartozó erősítő. Szóval minden, ami kell.
A kollégium épülete hatalmas meglepetést okozott. Közös előtérbe nyíló, szállodai tisztaságú kétszemélyes szobáihoz saját, összesen csak négy főt kiszolgáló fürdőszoba, mellékhelyiség. Jó állapotban lévő bútorok, tiszta falak. Közös mosógép, tiszta, rendes közös konyha.Igaz, tudtam, Miklós szállása kishíján ötször többe kerül, mint a korábbi kollégiumi helyek, de a különbséget csak most láttam.
A nagy távolság, a rossz, lassú közledés miatt gyerekem ritkán jött haza. Gyorsan feltalálta magát és önellátó lett. Mosott, főzött, sütött saját magára.
Ahogyan azt a kollégiumi költségek is megmutatták, ez az iskola más anyagi színvonalon üzemelt. Szerencsére az ösztöndíjak is ebben a felsőbb kategóriában mozogtak.
Eleinte talán még voltak gondok a tanulással, egy ellenségesnek érzett tanerővel, a közösséggel, de lassan minden helyrerázódott.
Első félévben az előző nyáron felfüggesztett, de ősszel visszamenőleg, egy összegben kiutalt özvegyi nyugdíjból és árvaellátásból használt laptopot vásároltunk.
Miklós öröme határtalan volt.
Itthoni íróasztala mellett újonnan szerzett szerkentyűjén dolgozott, miközben feje fölött gyönyörű, barna-vörös pöttyökkel díszített pillangó repdesett.
Emlékeim szerint november második felében!
Óvatosan, pohárral lefedve, papírral betakarva Mkikém a szabadba menekítette. Amint az előszobába visszalépve a bejárati ajtót becsukta maga után, feje búbján ismét ott ült egy hasonló pillangó. Miklós az előszobai tükör előtt állva hitetlenkedett.
Máig sem értjük pontosan a történteket.
Azt már csak magunk közt, halkan merem elmondani, szerintem felfokozott spirituális energiájával Miklós saját maga materializálta a csodaszép, pettyes lepkéket.
Az öröm, a boldogság hatalmas teremtő erő.
A leghatalmasabb!
Idő közben - valamikor - óriási, megmagyarázhatatlan félelem tört rám. Mi lesz, ha én is meghalok mielőtt még Miklós végezhetne a főiskolán?! Mi történik még iskolás gyerekemmel, ha teljesen egyedül marad ebben az életben?! Rettentően féltem, nehogy valamiképpen cserbenhagyjam utolsónak maradt, legkisebb gyerekemet. Ésszerűtlen, kínzó gondolataimat végül megosztottam Csabiékkal. Arra kértem őket, segítsék Miklóst tanulásában, ha én időnek előtte elpatkolnék. Drága, aranyos, megértő Csabikám és élete párja Zsuzsi gondolkodás nélkül, azonnal vállalták a feladatot! Óriási kő esett le a szívemről.
Koleszos be- és kiköltözések alkalmából nagy, családi kirándulást csaptunk. Eleinte Sándor, később Manó autóját pakoltuk dugig. Nagy Duna parti séták, Tescós bevásárlások, közös, kínai kajás ebédelések töltötték ki a napot. Mindíg csodálatosan éreztem magam hangos, vidám gyerekeim társaságában.
Gyorsan, gond nélkül teltek az évek. Hirtelen ismét diplomaosztó következett.
Legkisebb, legvégére maradt gyerekem hivatalosan is mérnök informatikus lett.Megtettük a negyedik lépést.
Akkor, a dunaparti kisváros tornacsarnokában hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Határozottan tudom, munkámat akkor fejeztem be.
Ez volt a feladatom.
Ezt kellett teljesíteni.
Életemben azóta megengedhetem magamnak az önmegvalósítás luxusát is.
De ez már egy újabb történet......
pauleve552014. december 27. 22:11
@Clien03: :-) Köszönöm, nagy ölelést küldök!
Törölt tag2014. december 27. 22:09
Törölt hozzászólás.
pauleve552014. december 27. 22:06
@baramara: Mariannám, hálás vagyok a figyelmedért :-) Köszönöm!
baramara2014. december 27. 21:05
Olvastam.... és gratulálok az erődhöz, a gyerekeidhez! :) Most jöhetsz Te! :)
pauleve552013. augusztus 12. 20:42
Krisztinám, köszönöm! :-)
ChristinaNadale2013. augusztus 12. 15:49
Az öröm, a boldogság hatalmas teremtő erő.
A leghatalmasabb!
-Igazad van!
Életszagú a történet, kedves, érdekes. :)
pauleve552013. augusztus 7. 09:45
Máriám, boldog vagyok, hogy sikerül megmutatni az életemet és talán másoknak is segíthetek a tapasztalataimmal. :-))
noheb2013. augusztus 7. 07:11
Kedves Éva!
Csak ültem és olvastam és olvastam...
Nagyon köszönöm!
Mária