noheb blogja

noheb•  2016. augusztus 21. 16:38

Esély...

Elnyűtt testünk

hajdani szépségét, 

ott hagytuk magunk mögött,

ezüstös haj cikázik,

az ujjaim között. 

 

Tudjuk, 

nincsen jövőnk,

most van, mi a miénk.

Megélnünk a jelent kell

tízszer, százszor, ezerszer,

ez, az egyetlen esély.

 

 

Ám

érzelmeink

nem érhetnek véget

az induló nyárral,

csöppnyit még kacérkodnak

elmúlt ifjúsággal.

 

Mert, ha

ezüstös haj,

holdfényében felragyog,

a mába ragadok,

nem keresek holnapot,

széppé tesz a mosolyod.

noheb•  2016. április 15. 09:46

Könyvtárszobában...

Könyvtárszobámból Önt nézem titokban
valami elveszett ezen a nyáron,
szerelem melyet magunknak gondoltam
valóságos volt, de mára csak álom,

ám mégis érzem bőrének illatát,
nem feledem el felhőtlen kék szemét,
ma is tépelődöm ékes, szép szaván,
őrzi ajkam áfonyaleheletét.


A szakad érzésből,  jövőtlen múlt marad
kékpillangó csendesen elsuhant,
engedtem hadd szálljon, hadd legyen szabad.
Isten Önnel! Elbúcsúzom jó Uram.


Nem tudom, tán még kedvel engemet, de
szobám bezáva, most menjen kedvesem.


                       +
Talán e vers egyszer rátalál Önre,
titkunkat kőfalak őrzik örökre.

noheb•  2016. március 18. 15:55

In Memoriam Édes Emil Péter

 Suhanó a toll
az elme nem helyben jár 
hosszútávfutó.
(Édes Emil Péternek ajánlva 2013. április 1-én)



Suhanó toll már nem halad, elakadt,
hosszútáv befejeződött véget ért.
Fájó gondolatok fejet hajtanak
gyertyaláng érte lobog az emberért.
Emberért aki költő volt, jó barát,
kit mélységes, tiszta hite vezetett,
elfogadva Ő, az Úr akaratát,
gondolkodott és alkotott remeket.
Rideg valóság falként omlott reánk,
kínszenvedés tép és lelkünkben vacog,
főhajtásunkban a pillanat megáll
odafent már csodás, új csillag ragyog.
 
Elhamvadt tüze sugárzó szemének,
hallgat a költő, szavak mély csendjével.

noheb•  2016. február 19. 10:32

Tenni kéne...

Ha az élet nagy betűjét
kisbetűkre firkálják át
ember könnybe fojtott dühén,
nincsen többé megbocsájtás.
 
Amikor az út úttalan,
nejlon táskás lesz a jövő,
rongyokban járnak a szavak
tollat ragad egy-egy költő.
 
Írhatunk mi verset róla,
megértően fájdalmasat
Szegénységből nincsen hova,
létük csekkje beváltatlan.
 
Statisztikák, elemzések,
mindez mocskos hazugság,
EMBEREK kik nem remélnek,
fedél nélkül, kinn az utcán
 
Némán hallgat ma a nyomor,
szólni kéne üvölteni,
nem csak állni, mint kőszobor,
lépni kéne. Tenni, tenni
 

noheb•  2016. február 8. 15:50

.., csak egy ember

Nem akartam más lenni, csak egy szürke,
mint megannyi porszem a végtelenben.
Ki napi életét magába gyűrve,
felkészül a harcra, a küzdelemre.
 
Nem akartam más lenni, mint feleség,
ki megtartja mit az Úr előtt fogadott.
Kit férjéhez kötött őrült szenvedély,
és mindent Neki adott, mit adhatott.
 
Nem akartam több lenni, mint jó anya,
ki kínok között szüli meg gyermekét,
kit majd elenged had legyen Ő szabad,
de könyörög, titokban félti életét.
 
 
Nem akartam más lenni, csak egy ember, 
aki kenyeret szeletel és vajaz,
megszórja jósággal és szeretettel,
hogy mindenkinek jusson egy jó falat.