noheb blogja

Elnyűtt testünk

Könyvtárszobámból Önt nézem titokban
valami elveszett ezen a nyáron,
szerelem melyet magunknak gondoltam
valóságos volt, de mára csak álom,

ám mégis érzem bőrének illatát,
nem feledem el felhőtlen kék szemét,
ma is tépelődöm ékes, szép szaván,
őrzi ajkam áfonyaleheletét.


A szakad érzésből,  jövőtlen múlt marad
kékpillangó csendesen elsuhant,
engedtem hadd szálljon, hadd legyen szabad.
Isten Önnel! Elbúcsúzom jó Uram.


Nem tudom, tán még kedvel engemet, de
szobám bezáva, most menjen kedvesem.


                       +
Talán e vers egyszer rátalál Önre,
titkunkat kőfalak őrzik örökre.

 Suhanó a toll
az elme nem helyben jár 
hosszútávfutó.
(Édes Emil Péternek ajánlva 2013. április 1-én)



Suhanó toll már nem halad, elakadt,
hosszútáv befejeződött véget ért.
Fájó gondolatok fejet hajtanak
gyertyaláng érte lobog az emberért.
Emberért aki költő volt, jó barát,
kit mélységes, tiszta hite vezetett,
elfogadva Ő, az Úr akaratát,
gondolkodott és alkotott remeket.
Rideg valóság falként omlott reánk,
kínszenvedés tép és lelkünkben vacog,
főhajtásunkban a pillanat megáll
odafent már csodás, új csillag ragyog.
 
Elhamvadt tüze sugárzó szemének,
hallgat a költő, szavak mély csendjével.

Ha az élet nagy betűjét
kisbetűkre firkálják át
ember könnybe fojtott dühén,
nincsen többé megbocsájtás.
 
Amikor az út úttalan,
nejlon táskás lesz a jövő,
rongyokban járnak a szavak
tollat ragad egy-egy költő.
 
Írhatunk mi verset róla,
megértően fájdalmasat
Szegénységből nincsen hova,
létük csekkje beváltatlan.
 
Statisztikák, elemzések,
mindez mocskos hazugság,
EMBEREK kik nem remélnek,
fedél nélkül, kinn az utcán
 
Némán hallgat ma a nyomor,
szólni kéne üvölteni,
nem csak állni, mint kőszobor,
lépni kéne. Tenni, tenni
 

Nem akartam más lenni, csak egy szürke,
mint megannyi porszem a végtelenben.
Ki napi életét magába gyűrve,
felkészül a harcra, a küzdelemre.
 
Nem akartam más lenni, mint feleség,
ki megtartja mit az Úr előtt fogadott.
Kit férjéhez kötött őrült szenvedély,
és mindent Neki adott, mit adhatott.
 
Nem akartam több lenni, mint jó anya,
ki kínok között szüli meg gyermekét,
kit majd elenged had legyen Ő szabad,
de könyörög, titokban félti életét.
 
 
Nem akartam más lenni, csak egy ember, 
aki kenyeret szeletel és vajaz,
megszórja jósággal és szeretettel,
hogy mindenkinek jusson egy jó falat.