noheb blogja

Személyes
noheb•  2015. szeptember 3. 23:00

Negyvenöt év (osztálytalálkozóra)

Negyvenöt év, oly hosszú idő,
halványulóban emlékképek,
múltat, mát és jövőnket vivő,
felnőtté váló gyermekévek.
 
Egyen köpeny és egyen könyvek,
dolgozatok és feleltetés,
gondtalanság és hulló könnyek,
emléket őrző igaz mesénk.
 
Alig takaró miniszoknyánk,
és trapperfarmer a kordivat,
Ausztriából orkánkabát
lázadásunk tán kicsit riadt.
 
Nemzedékünk, mely jövőt szépít
és nem hallgat a hazug szóra
azt gondolta, hogy érettségi..,
és nyílik majd a sárga rózsa.
 
Barakklakó ifjú évek,
megkapóan szépek voltak,
hogy megéltük az a lényeg,
tetteinkben felragyognak.
 
Negyvenöt év oly hosszú idő,
de körbe nézve nem ezt látom,
tekintetekben jövőt hívő,
múltat idéző ifjúságom.

noheb•  2015. július 22. 10:42

Titok...

Őszi szerelem nyár felé oson

megbújva, hogy ne lássa más.

Büszke egyenes szilfa fasoron,

jövője fájó látomás.

 

Ma én csöndesen hallgatom meséd,

igazsággal még tartozom.

Szemhéjam alól félve nézek feléd,

állmosoly hazug arcomon.


noheb•  2015. június 12. 07:11

Papa és Eszter

Emlékeim közt kutatva,
gondolok egy régi napra,
egy férfire, egy kis lányra
papára és unokára.
 
Eszter haja szőke búza
elbűvölő, Ő azt tudja.
Szeme az, az égbolt kékje
csupa bűbáj egész lénye.
 
Ha meglátod rögtön véged,
Eszter szeme kék igézet.
Pörgő szoknya, apró cipő
két évével igazi nő
 
Röpköd, mint egy csöpp pillangó.
elbűvöl a tündérmanó,
de most indul sok a dolga,
aztán még is meggondolja.
 
Papa szíve büszkén dobban, 
szőke tündér elé toppan.
Emeljél föl nyújtja kezét,
nagy mosoly ül csalfa szemén.
 
Már is ragyog Papa arca,
felemeli jó magasra,
Megforgatja, megpörgeti,
beleszédül úgy szereti.
 
Simogatnak apró kezek, 
ellágyulnak férfi szemek,
Így öleli Eszter babát,
első leány unokáját.
 
Boldogsága határtalan,
eszébe jut a régi kaland
édesapa barna lánya
kis hercegnő anyukája.

(Édesapámra emlékezve)









Segítség

noheb•  2015. május 26. 13:04

Tánc


 

Páros táncom már egyedül járom,

pörgök és forgok, szoknya meglebben,

nincstelen valóm, szédítő táncom.

emlékem nincsen, összefolyt minden.

 

Valótlan álom rám talált egyszer,

naplementében láttalak téged,

szép szavad csengett, utolért engem.

szirének dala csodaszép ének.

 

Hazug mosollyal érkezem hozzád

bezárva tartom szintelen ajkam,

pörgök és forgok táncolok tovább,

esztelen táncom megnyugvást ad majd.


noheb•  2015. március 19. 14:08

Annyira akartalak

Annyira akartalak, így
nem láthattam a lényeget:
hogy a fa, nem árnyékolhat
egyszerre két külön helyet,
 
Csendes eső közeledett
ott lapultam lombod alatt,
nem észleltem valóságot,
mert annyira akartalak.
 
Mert annyira akartalak
befalaztam szerelmemet, 
de alap nélkül összedőlt,
mit épített a képzelet.
 
Megrekedtek érzéseim
a törmelék súlya alatt, 
visszanézni nem merek, mert
én annyira akartalak.
 
Nem maradt más mára csupán
tégla és sajgó érzelem.
Ma elvezet kézen fogva,
érzés nélkül, az értelem.