noheb blogja

Köszöntelek kicsi leány,
Ki érkezel nyárderekán.
Kezemben az első fotód,
anyaméhben éppen pózolsz.
 
Lenne hozzád néhány szavam,
mesélek, csak nagyon halkan.
Családodról titkot súgok,
el ne mond, hogy tőlem tudod.
 
Édesanyád, édesapád
a jöttödet úgy akarták,
lelkük telve szeretettel.
csöppnyi gond van a neveddel.
 
Édesapa kisleánya,
Te leszel a virágszála,
kapsz rózsaszín horgászbotot
apával a halat fogod.
 
Édesanyád mesél Neked,
sok szép, régi történetet.
Együtt mentek ruhát nézni
mert, az ilyent, két nő érti.
 
Van egy nagy és okos bátyád,
megígérte Ő vigyáz rád,
ha ígérte bízhatsz benne,
mindig rajtad lesz a szeme.
 
Én itt vagyok, verset írok,
boldogságtól majdnem sírok,
hisz Téged oly régen várunk,
apró, kicsi Királylányunk.
 
 Mami
 

Ablakom előtt állok, reszketek,
múltam kopogtat... most miért zavar?
régen elment, ó édes Istenem,
szerelmet mára, márvány sír takar.
Köröttem számos megsárgult remény
és az elhamvadt vágy, mely fáj nagyon.
Lélekharang szólt érte... oly kemény,
jégvirág könnye hull a bánaton.
Tigris szemét takarja szemfedő,
akkor mért jön el újra? mit kíván?
hiszen otthona néma temető,
én létem pedig gyatra és silány.
 
Jeges üvegen arcomat látom,
szemeimből eltűntek az  álmok.

Elnyűtt testünk

Könyvtárszobámból Önt nézem titokban
valami elveszett ezen a nyáron,
szerelem melyet magunknak gondoltam
valóságos volt, de mára csak álom,

ám mégis érzem bőrének illatát,
nem feledem el felhőtlen kék szemét,
ma is tépelődöm ékes, szép szaván,
őrzi ajkam áfonyaleheletét.


A szakad érzésből,  jövőtlen múlt marad
kékpillangó csendesen elsuhant,
engedtem hadd szálljon, hadd legyen szabad.
Isten Önnel! Elbúcsúzom jó Uram.


Nem tudom, tán még kedvel engemet, de
szobám bezáva, most menjen kedvesem.


                       +
Talán e vers egyszer rátalál Önre,
titkunkat kőfalak őrzik örökre.

Nem akartam más lenni, csak egy szürke,
mint megannyi porszem a végtelenben.
Ki napi életét magába gyűrve,
felkészül a harcra, a küzdelemre.
 
Nem akartam más lenni, mint feleség,
ki megtartja mit az Úr előtt fogadott.
Kit férjéhez kötött őrült szenvedély,
és mindent Neki adott, mit adhatott.
 
Nem akartam több lenni, mint jó anya,
ki kínok között szüli meg gyermekét,
kit majd elenged had legyen Ő szabad,
de könyörög, titokban félti életét.
 
 
Nem akartam más lenni, csak egy ember, 
aki kenyeret szeletel és vajaz,
megszórja jósággal és szeretettel,
hogy mindenkinek jusson egy jó falat.