Dióbarna szemek

Naplementében a létem araszol

Szárszón, hol a poéta már nem remélt.

Sínpár magányában egymagam vagyok,

költő verseit lelkemben érzem én..

Tiszta volt elméje, csak egy pillanat

mely blokkolta a szellemet. Kínná vált

a képzelet szürke kiskabát alatt.

Ki értheti az ember lázadását

olajos, vörös, rozsdás sínek között?

Zakatolva közelít a végtelen,

anyagszállító tehervonat zörög,

és záródnak a dióbarna szemek.

 

Pillangólét oly rövid, de súlya nagy,

sors késve adta Neki a szárnyakat.

( Balatonszárszó, 2015.05.15 )