Dallamokba bújva

Jó lenne hinni, 
hogy igaz még a hit; 
a szó, a mosoly, a szeretet - 
hogy nem takargat semmit. 

Jó volna hinni, hogy mindez 
jelent még valamit.

Barnaky Miklós-  Jó lenne

Mi az én utam?
Nem tudom. Megyek arra, 
amerre az út.

Gyönyörű dallam, 
ha lelked a lelkemmel 
egy húron pendül.

Könnyeim hullnak: 
gyöngybezárt emlékeim 
hová gurulnak?

Sosem láttalak. 
Arcod mégis ott ragyog 
szemem tükrében.

Nem hallottalak. 
Hangod mégis ott zenél 
lelkem mélyében. 

Hömpölygő folyó 
papírhajón sodorja 
emlékeimet... 

Asszonyok sorsa: 
életet adni, fájni, 
hervadva halni.

Halk hárfafutam: 
behunyt szemeim mögött 
lepereg múltam. 

Boldogan mennék
hozzád, ha te várnál rám
boldogtalanul.

Kölcsönkértem a
kabátod, hogy közelebb
legyek bőrödhöz.

Hiányzik nekem,
hogy én is hiányozzak
egyvalakinek.

Csordogáló csend.
Csak cseppecskék csillannak
csillagtalanul.

Csended betakar.
Gyönyörűség halk dala
pendül az éjben.

Szabolcsi Erzsébet - Haikui

 Nem mutatom könnyeimet, nem mutatom,
 de forrását
 a lelkemben felkutatom,
 lágy kendővel,
 hallgatással eltakarom,
 hogy valaki rátaláljon
 nem akarom, nem akarom.

 Lágy kendővel,
 hallgatással eltakarom,
 hogy valaki rátaláljon
 nem akarom, nem akarom.

 Nem mutatom könnyeimet,
 nem mutatom,
 de forrását a lelkemben
 felkutatom,
 lágy kendővel, hallgatással
 eltakarom,
 hogy valaki rátaláljon, nem
 akarom.

 Lágy kendővel, hallgatással
 eltakarom,
 hogy valaki rátaláljon, nem akarom,
 nem akarom.

 Cserháti Zsuzsa -  Kormorán - Ének

 Ábrándozás, Te tettél tönkre,
 Mikor az életem rád bíztam én!
 Ábrándozás, merülj a csöndbe!
 Nehéz a két szemem, fáraszt a fény!

 Az éj nekem nyugalmat úgyse hoz már sosem,
 Nincs szenvedély, fojt a magány!
 Vesztettem én, régi mosolyom elhagyott, elkopott,
 Hitem is elfogyott nincs semmi cél!

 Ábrándozás! Vakmerő álmok!
 Micsoda végtelen a sok remény!
 Ábrándozás! Égető lángod
 Azt kérdi szüntelen: Mit tettem én?

 Ez a végzetem! Megbüntet a sors a bűnömért,
 A bánat elkísér, úgy gyötör a láz!
 Ez a végzetem! Itt volt a kincs nekem,
 Üres lett hirtelen a nagyvilág!

 Hiába minden ez a végzetem,
 Nem adhatja vissza senki sem, bárhogy fáj nekem,
 A vágyam messze jár!
 Ez a végzetem! Bár tudnám, mit tegyek?
 Egy érzés elveszett, és messze már!

 Cserháti Zsuzsa - Ábrándozás

 Szövegíró: Bradányi Iván

TAVASZI ÉBREDÉS  - OSSIAN

Padlón lenn,
amikor már kilencet rád számoltak.
fél térden,
amikor a nulláról újraindulva
naivan azt hiszed
ennél már mélyebben nem is lehet.
Nem jöhet mínusz egy.
Hidd el, hogy könnyedén elérheted.

Elszáll a jó, mint egy ócska léghajó.
Sok száz rossz után muszáj, hogy talpra állj!

Ébred a reggel és útra kél a szél
Hozzád ér, s téged hív, téged kér.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
a távolban már új cél vár!

Sorsod van,
ökölbe szorított kezeidben.
A sarokban,
ahová a dolgok most szorítanak.
Ahonnan keresed
a kiutat és közben csak azt reméled
egyszer majd jön egy nap
amikor ezt harc nélkül elérheted.

Elszáll a jó, mint egy ócska léghajó.
Sok száz rossz után muszáj, hogy talpra állj!

Ébred a reggel és útra kél a szél
Hozzád ér, s téged hív, téged kér.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
a távolban már új cél vár!

Ébred a szíved, mert véget ért a tél.
Vizet áraszt már a tavaszi szél.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
a távolban már új cél vár!

Ébred a reggel és útra kél a szél
Hozzád ér, s téged hív, téged kér.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
a távolban már új cél vár!

Ébred a szíved, mert véget ért a tél.
Vizet áraszt már a tavaszi szél.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
a távolban már új cél vár!