njzsike érzés-szirmok

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

1. Csak nap süssön rám,
    holdat miért bámulnám,
    a fény, mi éltet.

                ***
2. Aranyságra, s kék
    lángsugarú nyári ég,
    lelkem ringató.

                 ***
3. Csak fény és árnyék,
    az élet csupán játék.
    Komor, s csillogó...

http://video.xfree.hu/?n=njzsike|2b36c169c9724c18b3983fc291231d75

Utazunk... 

A tömegben valahogy mellém kerül egy idős nő. A mélyen barázdált arcáról ítélve nyolcvan körülinek gondolom. Az előttünk lévő ülésen fiatal, kövér nő ül unottan maga elé bámulva.

Az öregasszony kedvesen köszönti, szervusz kisunokám. A válasz közömbösen, ugyan olyan unottan érkezik, mint a tekintete.  Majd lusta hanyagsággal hátradől az ülésen és behunyja szemét. Teste szétfolyik az ülésen, utastársát szinte odapréselve a busz oldalához. Senki nem mozdul, a körülöttünk ülők várnak valamire...

Fáradt vagy drágám, hangzik a következő kérdés. A választ nem hallom a monoton zúgásban, elnyomja a beszélgetők mormolásának zaja.

Útkereszteződéshez érünk, az egyik oldalon kőkereszt, rajta a megfeszített Jézus. A néni leemeli kezét a kapaszkodóról és keresztet vet. Arcán valami különös, áhitatos mosoly fut át, szinte elsimulnak a mély barázdák. 

Az autóbusz megrándul, indulunk tovább. A bütykös ujjak görcsösen fonódnak újból a kapaszkodóra, csak a mosoly maradt ott a mély ráncokra simulva, kedvessé varázsolva az évek múlásával átformálódott arcot.

Utazunk... Egymáshoz csapódunk, akaratlanul a szomszédunk lábára lépünk, ahogy tehetetlenül követjük a sebesség és a kanyargós út okozta helyzetváltozásokat.

Utazunk, ki az otthonához közeledve, ki attól távolodva lélektelenül...