Gyűszű

magamnak szoktam hiányozni,

amikor nincs más, semmi, bármi.

ezüst varrótű szúr a térbe.

elered a Hold ujja vére,

és csak végignézem magamon,

ahogy felveszi az alakom

a redőny szűkös résein át,

rám szabja a vékony éjszakát,

aztán otthagy. csak fekszem akkor,

mint földre ejtett virágcsokor,

fáj. tejberizst akarok enni,

szeretkezni és ölre menni,

legalább jó dolgok fájjanak,

fájjon a szín, ne az árnyalat.

akár zenész, mikor behangol,

tanulnom kell a vágyaimból,

mert azért néha, ahogy mondtam,

nekem is hiányozni szoktam.