nemversek

csillango•  2013. november 12. 14:15

Fájdalomcsillapító


A fájdalmat - mely úgy tűnik, felaprítja érzékelésem, hogy aztán továbbőrölhesse a kín malmán - én egy vöröslő tócsaként képzelem el. Tócsaként, mely lávamódra bugyborékol létezésem tiszta lapján. Mint zsibongó nyűsereg, terpeszkedik el egyre inkább a hófehér alapon, melyet én-nek hívnak. Vájkálgató lépkedésükből egyszer csak csataszellemű dübörgés lesz, melytől merő sebbé alakulok át. Ekkor a Festő égszínkék temperát pöttyint rám, a testet öltött fájdalomra. E jótékony balzsam szinte már elixír-számba megy érzékelésem palettáján. Finom, apró ecsetvonások százai simogatják sebem, s a vörösség halványodni kezd. Sugarak gyógyítják a jéghideg űrt, melyre még utoljára visszatekintek. Majd ballagok tovább, messzi tájak reményhorizontján is túlra, mígnem megpillantom a legtökéletesebb művet, mit Festő valaha is alkothatott: a rezzenetlenül üres, fehér lapot.