Ezerlábú filozófia

Vagyok érzékeny, mikor a külvilág és a lelki életem közti jégtáblát felolvasztja megannyi rezdülő sugár. Vagyok érzéketlen, mikor a másik egykor őrlő közönye már egyre halványuló szellemkésként távolodik bőrömtől.
Vagyok ötletgazdag, mikor egy költemény felkér egy táncra, majd a fülembe súgja: írjam meg őt. Vagyok földhözragadt, mikor ott lett volna ezer és egy alkalom, hogy bejárhassam az égszín bolygó akár közeli, akár messzi tájait.
Vagyok kedélyes, mikor a körülmények és én nem állunk függő, bonyolult kapcsolatban. Vagyok sárba ragadt hangulatú, mikor valami ismeretlen acélkéz rángat és én - ismeretlen okból - hagyom magam.
Vagyok bátor, mikor bízom újra és újra, a kezdeményezést kezét nyújtom, s ha csak a levegőt szorongatom is, utána kapva az alkalmon annak friss fuvallatát magamba szívom. Vagyok gyáva, mert nem mindig kapom el a Pillanat élménykecsegtető fonalát.
Vagyok kifelé forduló, mikor a roggyantott elmefelvillanások különös játékait megoszthatom másokkal. Vagyok befelé forduló, mikor az elcsendesedés simult vonásai mosolyt csalnak belső arcomra.
Vagyok izgága, mikor az Energia homlokon csókol. Vagyok nyugodt, mikor a helyzet bárányszemekkel azt kéri tőlem.

Vagyok ellentétes és egységes. Mert alaptermészet nem létezik, csak helyzetek, mellyel a halandó halhatatlan együttmozog. Ha kijelenti, hogy ő ilyen vagy olyan, azzal lehatárolja egyéniségét, mely sok száz sőt akár ezer lábon élhet, törekedve folyton előre.
... vajon az ezerlábúak lennének a létezés csúcsai?
Azok, mert személyiségsertéikből tengernyi van ugyan, mégis együttműködve alkotják teljes egésszé az élőlényt.
Nem azok, mert saját létük tudata nem ver visszfényt önmagukban.

Az Igen és a Nem felcserélhető fogalmak. A tagadás szelleme valahol, valamiben igenlést is jelent. Ez a zavaró szétfolytság pedig
az összetettség elfogadásától kap medret, hogy aztán kiáradva elmosson (és megtisztítson) halandót, halhatatlant, ezerlábút.