Nem kérek elnézést

Vers
Denn•  2023. augusztus 25. 15:02

A Nyolcadik

Van, ki teszi a dolgát,de csak ímmel-ámmal,

A másik csigaként halad, sosem száguld százzal.

A következő évek óta másokból él egyre,

S a negyediknek nincsen semmi terve.


Az ötödik szüntelen a jószerencsét várja,

De olyan is van, ki ászt rejt az ingujjába.

S a hetedik pedig mégis ki más lenne,

Mint aki az összeset simán vágja zsebre.


Bridge:

Minderre a válasz annyi volna,

Még vannak, akik nem állnak be a sorba.


Refrén:

Ha az ember már csak adathordozó,

Lassan elkopik, „az a valami jó.”

Mégis érzem,eljön majd a mi napunk,

Mert a Nyolcadik mi magunk vagyunk.


Ha kell,szembe megyünk a nagyvilággal,

Persze nem közhely pouffogtatással,

Arra tartunk, ahol nem a Pénz ül a trónra,

A világunk kapzsi mozgatórugója.


Letaszítjuk onnan,

S a lényeg mi más lenne,

Minket soha senki,

Nem vághat majd zsebre.


Bridge2:

Mert vannak,akik nem állnak a sorba,

Tarts velünk,ha szíved ezt súgja.


Refrén:

Ha az ember már csak adathordozó,

Lassan elkopik, „az a valami jó.”

Mégis érzem,eljön majd a mi napunk,

Mert a Nyolcadik mi magunk vagyunk.

Denn•  2023. március 17. 16:04

Nekünk ne mondja meg senki

Ember vagyok, földi vándor,

Vétkeztem már én is párszor.

Elítélhet annak szava,

Ki nem vétkezett eddig soha.


Hosszú az út még előttem,

S lesz majd újabb tévedésem,

Mert nem leszek sosem tétlen,

Ha csendben állnék, az a szégyen.


Refrén:

Nekem nem mondja meg senki,

Azt, hogy mit tegyek,

Hogy merre kéne menni,

S milyen ember legyek.

Itt mélyen legbelül,

Elég csak egy érzés,

Ha én vagyok a válasz,

Mért kéne több kérdés.


Midíg lesz ki utad állja,

"Jóbarátként" döfne hátba,

Na persze csak képletesen,

Velem legyél, vagy ellenem.


De míg hited lesz a várad,

A Szabadság a leghűbb társad,

S az utadon lépkedsz egyre,

Nem szavazol már a csendre.


Refrén 2:

Neked nem mondja meg senki,

Azt, hogy mit tegyél,

Hogy merre kéne menni,

S milyen ember legyél.

Ott mélyen legbelül,

Elég csak egy érzés,

Ha te vagy a válasz,

Mért kéne több kérdés.

Denn•  2023. március 14. 14:24

Itt és most

Ez a bolygó testvér,

Nem apáca zárda,

Vékony jégen táncolsz,

Sáros úton járva.


Mindíg lesz majd aki,

Legyűrne a földre.,

De ha lehetsz óriás,

Miért volnál törpe?


Bridge:

Kondul a harang,

Ütött az óra,

Valamit tenni,

Ideje volna.


Refrén:

A múlt kopott emlék,

A jövő ködbe vész,

Itt és most derüljön ki,

Az, hogy mennyit érsz.

Épp addig vagy szabad,

Míg te döntesz merre lépsz

Itt és most derüljön ki,

Az, hogy mennyit érsz.


Ez bizony itt nem más,

Mint sírig tartó játszma,

De aki csak nézi,

Béna csendben állva,


Lúser lesz belőle,

Ami tiszta szégyen,

Csak egy örök vesztes,

S mindhiába vétlen.


Bridge:

Kondul a harang,

Ütött az óra,

Valamit tenni,

Ideje volna.


Refrén:

A múlt kopott emlék,

A jövő ködbe vész,

Itt és most derüljön ki,

Az, hogy mennyit érsz.

Épp addig vagy szabad,

Míg te döntesz merre lépsz

Itt és most derüljön ki,

Az, hogy mennyit érsz.

Denn•  2023. január 23. 16:22

Ez a dal

Ha a Valóság fejbe vág,

Mint egy féltégla,

Rádöbbensz,hogy ennek már

A fele sem tréfa.


A Szabadság csak délibáb,

Akár az éber-álom,

S közben lejtőn siklunk

Egy ósdi,rozsdás szánon.


Bridge:

Nézd, épp lenyúlják az életed,

És te még észre sem veszed.


Refrén:

Az agymosott, hogy azzá vált, nem tudja,

Hát hadd legyen ez a dal a féltégla.

Nem fáj majd,hogyha végül célba ér,

Szabad vagy, éppen úgy, mint a szél.


Úgy érzed te döntesz,

S minden így a jó,

De ez már mindössze

Tömény illúzió,


Ha olyan lettél,

Mint a sorban bárki más,

Rég erről szól,

A mindennapi agymosás.


Bridge2:

Van aki még bárgyú képpel integet,

De van aki már felfogta a lényeget.


Refrén2:

Az agymosott, hogy azzá vált,nem tudja,

Hát hadd legyen ez a dal a féltégla.

Nem fáj majd,hogyha egy nap végre eltalál,

Szabadság...ideje volna tényleg élni már.

Denn•  2022. április 7. 16:25

Ha a világ

Ha a világ almafán egy termés,

Épp megérett a változásra,

De ha ez néhány agyatlan „elmés”

Szünet nélküli agymosása,


Én szólok már jó előre,

Nem leszek soha kilúgozható,

Kényes vagyok a jövőmre,

Kordába zárva birkanyáj a Szó.


Bridge:

Mint tudjuk, a birka bólogat,

Én nem szórok bókokat,

De kimondom hangosan,

Hadd hallják jó sokan...


Refrén:

Rohadt világ vár ránk,

Ha túlérik az alma,

A kertész tehet róla,

Rúgjuk végre farba.

Ne kapd fel a vizet,

Ez békés megoldás,

És csak annyit kérek,

Ne csak nézz,hanem láss.


Lásd meg végre a lényeget,

Hogy járnak köztünk emberfarkasok,

Az élet úgy élve eltemet,

Ha másként élek,mint aki vagyok.


Nem vágok senkit sem pofán,

Az Igazság a legnagyobb pofon,

Ha piros az alma fent a fán,

Végre már leszakíthatom.


Bridge:

Mint tudjuk, a birka bólogat,

Én nem szórok bókokat,

De kimondom hangosan,

Hadd hallják jó sokan...


Refrén:

Rohadt világ vár ránk,

Ha túlérik az alma,

A kertész tehet róla,

Rúgjuk végre farba.

Ne kapd fel a vizet,

Ez békés megoldás,

És csak annyit kérek,

Ne csak nézz, hanem láss.