A felejtés könyve

negyvenkilenc•  2021. február 27. 07:25

A fodros éj

Szürkés leplével itt az alkonyat, 

egy könnyű kéz, mely gondokat oldoz,

fut az égbolton még pár kis karcolat,

túl vékony csíkjukon ott a kozmosz.


Lődd ki, mint űrhajót a szabályokat,

s mindent mi akarnok nyűgöket hordoz,

tedd fel a kérdést s a válaszokat

az éj hullámozza, lustán befodroz.


Sötétjében szétszórt pisla fények,

égnek úgy, ahogyan nappal is látnád,

csak a napközel ne állna mind felett.


Befutnak csendes, apró észlelések,

s összeáll minden, előbb, mint akarnád,

érj túl a Napon s csillagod megleled.

negyvenkilenc•  2021. február 25. 14:26

Pillangó

Táplálsz jó anyám, éltetőm, falomb,

rajongással habzsolom a zölded,

belőled növök, mit nekem a gond,

tudom kedvelsz te is, kis házi szörnyed.


Csak csúszok-mászok, majd megzöldülök,

vagy meg is zöldülök, egyre csak ráglak,

kikövéredve csenddé feszülök,

behúzlak álmomba, burokba zárlak.


S nyugalmam burkát ha kettéhasítom,

új énem mindjárt könnyű szárnyra kel,

csapongva látni elmúlt ifjúságom.


Már a réteknek friss illatát szívom,

már a fák lombja nem is érdekel,

fények szerelme váltja habzsolásom.

negyvenkilenc•  2021. február 20. 10:58

Majd egyszer

Találkozunk, majd egyszer jössz te még,

és összecsendül akkor két pohár,

eszünk, iszunk és ha nem is homár,

de lesz minden ott, több is mint elég.


S csengenek fülünkbe ismerős zenék,

és lelkek mélyét kutatja szonár,

mint labirintban a piros fonál,

magukkal húznak új és új mesék.


Késő van, kávézunk már kinn a konyhán,

lusta lomhán örökre itt időznék,

ha kívánhatnék csak egyet is spontán.


Túl nagyot ásítok idillbe rontván,

varázs illan, csupasz illendőség

bólogat már csak az ecetfa lombján.


negyvenkilenc•  2021. február 13. 10:22

Elveszőben

Úgy vettem észre az emberi ész

a részletekbe vész, ahogy csapong

állhatatlanul, zavartan bolyong,

vakon siklik, nem lát, talán nem is néz.


Persze az élet: útvesztő, nehéz,

az öröm elszáll s ki ezen szorong,

sodródik, lassul, fáradt jégkorong,

zavarában balsorsot megidéz.


A meghívott végzet, mint szakember,

első lépésben tájékozódik,

hová is csap le, pontosan mit is lel.


S a meghívott végzet lassan kiismer,

mögém lopózik, majd reám fonódik,

szorít, míg egy leszek emlékeimmel.


A tél sötét és hideg,  napsütés kéne, de nem érti meg...

negyvenkilenc•  2021. január 30. 08:09

Hűvösen

Verseim mind hőpapírra írtam,

mint vasútjegyet, vagy pénztári blokkot,

megnézheted, bennem mi kavargott,

minden hév nyoma ott a papírban.


Minden kis csata, amit megvívtam,

az akciós napi gond, ami fojtott,

az ajándék mosoly, ami eloldott,

szavanként sorba állt, hogy előhívjam.


De csak óvva vesd rá a szemedet,

mert bár e lista sokáig eláll,

a ráforrt harag, a forró szeretet,


a papír rostja közt hűsen rejteget

emlékeket, az idővel szembeszáll, 

megsemmisül, ha magadhoz öleled.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom