A felejtés könyve

negyvenkilenc•  2020. augusztus 17. 18:12

Lustuló


Billeg-ballag az idő, lustán teng-leng.

Pihe-puha szellő kél, renget-ringat,

nyárfának ezüstje fejet ingat,

a sok levél ide-oda ling-leng.


Girbe-gurba utakon teve-tova

halad egy rozzant, rossz szekér, nyiff-nyaff

sírdogál a kerék, míg fentről piff-paff

jár az ostor, hiába. Teszetosza


a vén ló, ötöl-hatol magában:

talán zabos a gazda, mende-monda

ez csak... kár sietni, az idő jön-megy.


Ejnye-bejnye, nézzük ezt távlatában,

egy ici-pici késés csipp-csupp volta

indokolja, hogy vérnyomása fölmegy?


2020 Július

negyvenkilenc•  2020. augusztus 15. 13:38

Szellő

-szonettverseny topicban megadott rímekre-


Csalogat az erdő, csábít varázsa,

a suttogó szellő, mint kedves angyal

arcul legyint s én vidám hódolattal

hozzá szegődnék, de elfut a drága.


Követhetetlen testetlen teste,

hűs frisse a fákat megbabonázza,

nézd, a lombokat megigézi tánca,

dalt susognak a néma ligetbe.


Kinyújtózik  a rét minden virága,

felé hajol, viselős a vágytól

maga a föld is, a zsenge fű alatt.


Andalító táncát visszavárja,

ragyog az erdő a nap sugarától,

szellő tündér nyomán boldogság fakad.


2020 Július

negyvenkilenc•  2020. augusztus 13. 15:52

A szó

Akár a vízcsepp elillan a szó,
halvány körvonal, az marad nyomán,
ha kőre hull hideg, hiábavaló,
ha hajló fűszálra hasznos folyomány.


Kelletlen vendég lúdbőrző bőrödön,
ékkő, ha megül szirom bársonyán,
szerelmes folttá lesz selyem köntösön,
sivatag homokján végtelen magány.


És ha hulltában csak sodorja a szél,
szétesik, ködlő párává porlad,
nem fogja fel semmi, olyan esetlen.


Mint az ember, ki magában beszél,
csak délutáni csendnek dalolgat,
hallhatatlanul végső esetben.


2020 július


negyvenkilenc•  2020. augusztus 12. 14:09

Emlékeztető

Emlékeztetőnek írom, magamnak,
ha csábítana játszi szirén ének,
ha torz tükrök nagyobbnak mutatnak,
tudjam, én a törpe mennyit érek.

Tintába toluló büszke szavaknak,
kiknek száműzetés e pusztaság,
e hely, hol a kín kutyái ugatnak
hol bénává nyomaszt a lomhaság.

Elveszett már, porba hullt annyi vers,
nézem a fát, sajnálja levelét
az ősz ha jő? Hiszen kell az álom,

suttogják az ágak, a fagy durva, nyers.
Az ősznek szőjük színes szövetét,
télen csak a semmi leng, csupasz ágon.

2020 július

 
1...8910
 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom