Tavasz a völgyben

Mint letűnt éden álmai ködlenek

hegyek közül, a folyó lágyan terül,

s rügybontó tavaszon szelíd ünnepül

földjének fái virágot öltenek.

S e tiszta, könnyed, rezgő hófehérség,

e télben érlelt álom beteljesül,

szirmok bódult reszketése félszegül

bodor felhőkön visszfénylő reménység.

Eget-földet bejár amíg rám talál,

fehérlő virágok ezernyi méhét

látom buzogni, övék a láthatár.

Tündérkert e táj, zsongító illatár

bűvöli csendben az égbolt kékjét,

hogy felnézve tudd a szót, mit mondanál.