ezt NE OLVASD EL!

ITT még abbahagyhatod...

Apám (továbbiakban: Dönci, erről később ) megtudta nagyanyámtól (aki az ő katartikus szülőanyja, akit ma is csodálok, öt nyelven beszélt, tőle tanultam írni, olvasni), hogy anyámnak, viszonya volt (van, lesz) a hentessel, hogy én tőle vagyok.

Naponta szenvedem el, hogy Dönci volt az apám. valami kegyetlen csavar a genetikában

Aznap este: Esti fény... szikrázó szemek...
Reggel szilánkok a gombos falikút alatt
(egy Gombos nevű mesterember nem szerelte fel... a kutat)

Családi idill...
Anyám sír Dönci katonaládáján. Nem azért, mert elment.
Dönci nagyon megverte, (kértem, ne tegye, engem is megvert)
anyám azóta is tagadja, de én láttam, átéltem.

Lélekben fájt nagyon, a fizikai fájdalmat ötéves koromra már kezelni tudtam...
Dönci fölemelte a kezét, öcsém már sírt.

Én a sokadik ütés után sem sírtam,
mert tudtam, jön az ájulás, nagyanyám símogató keze,becéző szavai (ötévesen már folyékonyan írtam, olvastam, tőle tanultam), jön a napsütés.

Aztán jött a félelem... egy nagy tenyér árnyéka...

NINCS vége, de még kiszállhatsz!

 „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!”

--- Kis filosz, ami a tömeget sosem érdekelte, ugord át nyugodtan! (Szerettem Pósalaky urat, igazán rendes ember volt)

Valóban katartikus élmény, mikor egy gyermek megszületik... a szülőknek, rokonoknak. Nem hiszem, hogy bárhol a világon közlik a kis "kibújóval"  hogy születése igaz, hogy fájni fog, de katartikus lesz.

filosz vége  ( a többi filoszt már nem jelzem, csak, ha komoly eszmei mélyszántas kavarna be az egómban, mint néha , de negyonmindig )---

Nekem sem mondta senki, hogy milyen fájdalmas megszületni. Nem is fájt, de azóta...