2. rész

Ahogy Léni, hamarosan a társaság többi része is álomba szenderült. A sűrűsödő csendben a férfi kifelé figyelt a párásodó ablakon. Hegyek között vezetett az útjuk.Sötét körvonalak voltak csupán a holdfényszűrte éjben, de a férfi tudta, érezte hogy ott vannak.. A Királyhíd jutott róluk eszébe, és ők tizennégyen. Ők, akik már ott odavesztek.

- Az első tizennégy a hatszázból. - mormogta csendesen maga elé, majd óvatosan körülpillantott, és mint aki a szemével számol, sorra vette az üléseket hmmmm ... nem maradtunk sokan. Na jó, igaz, van aki most nem jött el, de velük hármukkal is iszonyatosan kevés - Scora doma .... azt mondták, ...  azt mondták hazamehetünk, mert hazavisz majd a vonat. Tavaszodott .... - hasítanak belé élesen a képek -  épp csak zöldülni kezdett a határ , a vagonokból ki- kilesve sávokra színesülő táj kísérte útjukat. Eleinte mind arról meséltek egymásnak, hogy ha hazaérnek, majd az apjukkal, a családjukkal mennyi munka várja őket.Hogy a földek ilyentájt ...és hogy  már vetni kéne lassan, persze ha az 'Öregék' meg nem oldották már nélkülük ... De a sín a vonat alatt csak nem akart az otthon felé futni. A fiúk ekkor kezdték felfogni, talán nem lesz scora doma ... talán mégis igaza van Nikónak, aki maga elé üres tekintettel bámulva a vagon sarkába húzódott és csak ezt hajtogatja: Elveszünk! Mind elveszünk! .-  Akkor nem, de a férfi mára már tudta, a sokktól lehetett olyan. - Ő is,  ahogy az a fiú, és még oly sokan a vagonban azelőtt sosem járt a faluja határán kívül, most meg ... most  valahol felfoghatatlanul távol vannak ... és kishíján mindahányan darabokra robbantak. Bár sokan, mintha meg sem történt volna, nem beszélnek róla, de ők is még orrukban érezhetik a felhasadó és szerteszét repülő föld illatával keveredő vér és hús szagát - mély levegőt vett, körül nézett , és lopva megdörzsölte a szemét, mintha újra az a szag marta volna