napfeny blogja

Darvas Ferenc: Advent

Várakozással telik életünk,
mert egy nagy érzésre vágyunk,
szívünk-lelkünk áhítozva,
éhezőn, a szeretetre várunk.

Eljő-e úgy, ahogy kívánjuk,
szelíden, halkan, csendesen,
mint azon a szent éjszakán,
a közelgő karácsony esten.

Ádventben járva újra várunk,
megtaláljuk-e, akit keresünk,
eljő-e hozzánk a Szeretet,
itt lesz-e, ott lesz-e velünk.

Várakozással teli életünkben
egy nagy-nagy érzésre várunk,
lelkünk-szívünk Őt keresve,
a békére, szeretetre vágyunk.

És eljön Ő, aki a Szeretet,
és mellyel világot megvált,
hozza békésen és csendesen,
amire nagyon sok ember várt.

Itt kopog majd belül, finoman,
bensőd megújulva rátalál,
és ha te is ezt így akarod,
ha szíved szeretetet kínál,

Hidd el, akkor eljön Ő hozzád,
fényével szerényen s halkan,
lényednek szeretetsugára
lesz majd az édesítő hajnal.

én istenem adj levegőt
ne tűnjünk el hajnal előtt
kis szívem ne ítélkezzen
hadd hogy végre lélegezzem

én istenem hagyj aludnom
tudatlanság súlya úgy nyom
áruld el hogy mi van tervben
hadd ne kelljen rágnom nyelvem

Csoóri Sándor: Karácsony előtti dünnyögés

Vehetnék akár barkács-istállót is
a szent napokra, igazit, nagyot,
s fél kazal szénát tört szalma helyett:
az illatozzék jászolban, jászol alatt
a félhomályban, hol kis tehenek
kérődznek fekve és szamárka ásít
Betlehem csillagára.

Talán még csillagot is vehetnék,
kétszer akkorát, mint a régi,
amely már lávázni tud és zenélni,
csábítani a Holdat, ő is lássa,
hol fekszik majd a világ
újszülött Messiása.

Látom, kóró zörög
a városszéli fogadó előtt.
Nem inkább angyalcsontváz az?
Álcázott halálszobrocska? halálkellék?
Ültessünk helyébe díszbokrot,
rezgő cserjét,
zöld füvet, gyöptéglás egész mezőt!
Selyem-országrészt, hol a jó nép
lesátorozhat, elheverhet
és várhatja, hogy
megszülethessen a gyermek.

És kellenek még csengők és dobok,
átlátszó testű,
karácsonyi szitakötők,
röhögtető három királyok,
szakállas törpék, sima óriások,
akiktől még a
lélegzetünk is elakadhat.
Mert senkik maradunk csodák nélkül,
a naplementék áldozatai.

Zsatkovics Edit: A Múzsa csókja

Babits Mihály: Három angyal

Három, három, három, három, három angyal szállt felém.

Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.

Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,

mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen.

Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat

ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,

hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova

rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?

Óh jaj, késő! már az első hószín angyal csupa folt!

És a másik messze szállott, aki olyan könnyű volt!

Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,

mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.