napfeny blogja

Szent Miklós püspök ünnepén a cipőmet még mindig kirakom, mindegy, hány éves vagyok. 

Szent Miklós emlékéből nem szabad pusztán jópofa gyerekünnepet csinálni: üzenete van a felnőttek számára is. 

Kirakom a cipőmet, mert jót tesz a felnőtt lelkemnek. A cipőt üresen kell kitenni. Ez várakozást jelent: kívülről, mástól kerül bele az ajándék.

Végső soron az egész életünk várakozó cipő: a boldogságért sokat lehet gürcölni, de végső soron Isten ajándéka. Kell az erőfeszítés, az ész tervezése, az állhatatos munka – de a boldogság ajándék, a léttől kerül bele a cipőbe. 

A modern embernek jót tesz, ha Mikuláskor kirakja a cipőjét. Sok tárgyunk, javunk, pénzünk van. Sok hatékony tudományunk, eredményes gyógyításunk, politikai hatalmunk, felsrófolt érzelmünk van – de ez még nem minden, ez mind nem a boldogság. 

Az üresen kitett cipő az alázat gesztusa: megteszem, ami rajtam múlik, de a beteljesedés rajtam túlról érkezik. Sok mai ember gőgösen pöffeszkedik a létezők, a tárgyi javak és a szellemi tudás halmazán, s mégsem boldog. 

A létezők síkján meg kell tenni, ami rajtunk múlik, ki kell tenni a cipőt, de a beteljesedés, a boldogság önmagamon túlról érkezik. A lét teljessége nincs bennem, minden levegővétel, minden falat kenyér, minden baráti és szerelmes szeretet erre figyelmeztet: az ember nem elég önmagának, de a teljességet önerőből nem képes elérni. Nem más ez, mint az alapvető szegénységünk beismerése: üres a cipőnk, koldul a kezünk. Nem véletlenül áll a 8 boldogság élén alaptételként a szegénység boldogsága.

Kiteszem a cipőm, még idősebb fejjel is. S ahogy idősödöm, újra és újra ki kell tennem a cipőm, újra és újra üresen. Istenünk nem tud adni, a Mikulás nem tud édességet hozni, ha tele a cipő. 

Az üresen kitett cipő a feledés fontosságát juttatja eszembe. Tudni kell feledni. Milyen sokan nem tudnak feledni: nem tudják feledni, hogy a szülei követtek el hibákat, a pedagógus egyszer igazságtalan volt vele, vagy valaki csúnyán nézett rá. 

Olyan jó nem feledni, mert akkor nem is kell megbocsátani. Olyan jó áldozatnak lenni, akivel a múltban valaki jól elbánt, és sajnáljon mindenki, és nem tudok talpra állni, és van mentségem, és segítsen mindenki. Áldozatnak lenni hálás szerep. 

Tudni kell feledni a múlt tudását is: elképesztően sok tudás, beszéd, igazság ragad ránk, néha olyannak érzem a fejem, mint egy faliújság, amin vélemények, idézetek, mondatok vannak. 

Hogyan szóljon a végtelen Intelligencia, ha tele a fejem a múlt tudásával? Hogyan legyek élően nyitott a mai nap kegyelmére, ha a tegnapot monitorozza az emlékeztem? 

Az üres cipő a feledés kötelességét hívja elő: nem tud élni a ma csodájának, akinek tele a cipője a múlt emlékeivel, idegességeivel, sérelmeivel. Ahogy meglepetés a cipőben a mikulásajándék, úgy meglepetés a mai nap, a mai kézfogás, a mai munka öröme, a mai kávé, a mai zene. 

Hagyom meglepni magam, hagyom, hogy Istenünk meglepjen. Soha nem a tegnapi Isten jön el, nem a tegnapi istenérzésre vágyom, hanem ma maiként jön, és látogat meg engem.

Mikulás ünnepén kiteszem a cipőm: Szent Miklós püspököt várom. Miklós egy olyan ember volt, akit a világ nem tud elfeledni. Csinálhatnak belőle bohócfigurát, északi télapót, mesehőst, de nincs még egy ilyen szent, aki ennyire szíven ütötte a világot. 

Minden családba eljut Szent Miklós emléke. Felidézik tetteit, életét, utánozzák jóságát, megjelenítik gyerekszeretetét, s közben olykor a lényeg sikkad el: miért tette Miklós, amit tett? Mi volt az indítéka? 

Nem szabad ezen elsikkadni, mert akkor csinálunk Szent Miklósból meseszerű télapót, ártalmatlan gyerekhőst, mintha a valódi élethez, a felnőttek súlyos világához Miklósnak semmi köze nem lenne. Mi az indítéka? Miklós azért tett jót, szerette a gyerekeket és felnőtteket, azért osztotta szét gazdag örökségét, azért védte az igazságot, mert Isten embere volt. 

Ha Miklós mögül kilopjuk Istent, a lényeget lopjuk ki az ünnepből. Ahogy a karácsonyból ha kilopjuk az Istent, akkor marad a béke, a család, a fogyasztás, az lakomázás, a vásárlás ünnepe. 

Miklós püspökben az indíték a lényeg: őbenne már megszületett az az isteni szeretet, akire mi karácsonykor várunk. Benne már győzött a szeretet. 

Merő jópofaságból nem lehet egy életen át szeretni, egy ártalmatlan mesehős az északi sarkról nem építi az életünket. Ha az élet komoly, lényegi, akkor a szentünkből, az ünnepből ne lopjuk ki a lényeget. 

Felnőttként is kiteszem a cipőm: én Isten emberét várom, akiben a győzött a szeretet, akiben győzött a jóság. 

Milyen jó dolog egy jóságos emberen keresztül elképzelni, hogy milyen jóságos lehet Isten. Ha egy ember tudott ilyen jóságos, vidám, mély hitű, bölcs lenni, akkor vajon milyen lehet az Isten. 

Milyen fontos lenne, hogy rajtam keresztül, egy embertárson, papon, szülőn, munkatárson, főnökön, püspökön, orvoson, takarítónőn keresztül sejtsék meg sokan: ha egy ember ilyen jó tud lenni, vajon az Istene, az indítéka milyen jó lehet.

Dr. Papp Miklós görögkatolikus pap

Darvas Ferenc: Advent

Várakozással telik életünk,
mert egy nagy érzésre vágyunk,
szívünk-lelkünk áhítozva,
éhezőn, a szeretetre várunk.

Eljő-e úgy, ahogy kívánjuk,
szelíden, halkan, csendesen,
mint azon a szent éjszakán,
a közelgő karácsony esten.

Ádventben járva újra várunk,
megtaláljuk-e, akit keresünk,
eljő-e hozzánk a Szeretet,
itt lesz-e, ott lesz-e velünk.

Várakozással teli életünkben
egy nagy-nagy érzésre várunk,
lelkünk-szívünk Őt keresve,
a békére, szeretetre vágyunk.

És eljön Ő, aki a Szeretet,
és mellyel világot megvált,
hozza békésen és csendesen,
amire nagyon sok ember várt.

Itt kopog majd belül, finoman,
bensőd megújulva rátalál,
és ha te is ezt így akarod,
ha szíved szeretetet kínál,

Hidd el, akkor eljön Ő hozzád,
fényével szerényen s halkan,
lényednek szeretetsugára
lesz majd az édesítő hajnal.

én istenem adj levegőt
ne tűnjünk el hajnal előtt
kis szívem ne ítélkezzen
hadd hogy végre lélegezzem

én istenem hagyj aludnom
tudatlanság súlya úgy nyom
áruld el hogy mi van tervben
hadd ne kelljen rágnom nyelvem

Csoóri Sándor: Karácsony előtti dünnyögés

Vehetnék akár barkács-istállót is
a szent napokra, igazit, nagyot,
s fél kazal szénát tört szalma helyett:
az illatozzék jászolban, jászol alatt
a félhomályban, hol kis tehenek
kérődznek fekve és szamárka ásít
Betlehem csillagára.

Talán még csillagot is vehetnék,
kétszer akkorát, mint a régi,
amely már lávázni tud és zenélni,
csábítani a Holdat, ő is lássa,
hol fekszik majd a világ
újszülött Messiása.

Látom, kóró zörög
a városszéli fogadó előtt.
Nem inkább angyalcsontváz az?
Álcázott halálszobrocska? halálkellék?
Ültessünk helyébe díszbokrot,
rezgő cserjét,
zöld füvet, gyöptéglás egész mezőt!
Selyem-országrészt, hol a jó nép
lesátorozhat, elheverhet
és várhatja, hogy
megszülethessen a gyermek.

És kellenek még csengők és dobok,
átlátszó testű,
karácsonyi szitakötők,
röhögtető három királyok,
szakállas törpék, sima óriások,
akiktől még a
lélegzetünk is elakadhat.
Mert senkik maradunk csodák nélkül,
a naplementék áldozatai.

Zsatkovics Edit: A Múzsa csókja