napfeny blogja

Felemelő, áldástolmácsoló és léttranszformáló előadáson vettem részt májusban Pesten.A Recirquel Ima cimű produkcióját Vági Bence álmodta meg és hallatja a létezésünk hangját.Nem először járok immerziv előadáson de a leglélekérintősebben igen.

Amikor beléptem a Müpa -sátorba, kezembe egy imaszalaggal úgy éreztem egy burokba kerültem , elmosolyodtam mert itt is a szürke szín kísértett, vastag szürke szövetanyagok burkolták a falakat és kissé sötétebb szürke árnyalatú szőnyeg a földet. Amíg körbenéztem ki is fejtette a szín a feszültségfeloldó, harmonizáló hatását, úgy éreztem a testem súlytalanná , a lelkem halhatatlanná válik.Titkokat sejtetett.

Lágy, halk meditatív szöveget olvastak fel amitől olyan hangulatba kerültem mint amikor templomba lépek be. Áhítatos csendre intett az összhatás. Nesztelenül feltűztem a kívánságaimat tartalmazó imaszalagomat a terem közepére helyezett  hálóra és élveztem,ahogy felemeli a szél és lengetni kezdi., életre keltve, Isten felé áramoltatva a könyörgő szavakat.

Üdvözült vágyat éreztem a kapcsolódásra és lassított léptekkel sétáltam át a sötét folyosón ami egy másik sátorba vezetett.

Tér volt a térben, egy körülölelő ,belsőséges, biztonságot nyújtó,külvilágot kizáró szakrális buborék. Belépéskor meg is történt a dimenzióváltás.

Egy kör alakú szentélybe találtam magam amelynek a falait mindenütt koromfekete szövet burkolta és annak pici résein csillagszerű fénynyalábok szűrődtek át végigpásztázva  az imazsámolyokon várakozó nézőket .

 A földöntúlinak ható fénysugarak csillagtáncot lejtettek, ráirányítva a figyelmet a szentély közepén álló mozdulatlan aranylepelbe burkolt alakra.

Letaglózó volt a hatás: szentséges és földöntúli.

Az égboltot megtestesítő sátorfalak olykor olykor megremegtek, ahogy a csillagok sziporkáztak rajtuk.:)azt sugallva döntő módon befolyásolni fogják az életünket a következő percekben. A régi mágusokra gondoltam,akik a csillagos eget isteni kinyilatkoztatásnak tekintették majd Krisztusra aki a hit harcában győzőknek ígéri jutalmul a hajnalcsillagot. Áhítatos tekintetek meredtek egymásra a terembe és mindenkinek az arcán várakozás tükröződött.

Ebbe a végtelennek tűnő térbe és végtelennek ható sötétségbe amit több millió fénypont határolt körbe megbomlott a  valóságérzékelésem, kirepültem az univerzumba s már nem tudtam mikor vagyok fent és lent...lebegésállapot jött létre : várakozás az extázisra.

Elsötétedett felettünk az égbolt és a fénysugarak már a főszereplőt világították meg.Indult a rituálé.

Az aranylepel lehullott és az addig dermedt , összegömbölyödött férfialak, kiegyenesedett ,kinyitotta önmagát és  a magasba emelkedett.

Ő volt a megszülető  Szentlélek, akit minden néző a saját lelkének érezhetett.

Fölénk repült és hintázni kezdett a fénytánc ritmusára.

Súlytalanul lebegett a térben.Mikor fölöttem lengedezett, minden izmát megfeszítve, úgy éreztem tiszta energiával és áldásokkal hint meg. Fegyelmezett mozdulataiból leírhatatlan, elemi erő áradt. Méltóságteljesen keringve mindenkihez felhívást intézett:hozzá hasonlóan szülessenek újjá, legyenek nyitottak, fejlődjenek és feszegessék a határaikat ha kell,keresve a boldogságot.

A misztikus zene a fénnyel együtt hasított át rajtunk nézőkön, a darabban léteztem, annak szereplőjeként átjárt valami megfoghatatlan érzet, hogy erős, legyőzhetetlen, hasznos energiaforrásként tekintsek magamra.

A főszereplő kimerevített pózainak váltakozása haladást sürgetett, fejlődést követelt azt közvetítve.hogy ezért születtünk le., ez az emberi  kötelességünk.

Halkulni kezd a zene és a sötét folyosó amelyiken keresztül a szentélybe jutottunk  fénnyel telik meg, amely világító alagútként vonzza magához a táncoló Lelket.

A tibeti halottas könyv fénytölcsérje jut eszembe a megvilágított alagútról amelyen keresztül a lelkek távoznak a földi létből miközben felgyorsítva lepereg előttük életük minden hibás vagy dicsőséges perce.A főszereplőt elnyeli a fényfolyosó és a nézőben felmerül,hogy hamarosan ő is ott távozik, megújulva visszatér a valóságba.

Az előadásnak vége, a transznak még nincs.

 Botorkálva mi is távozunk a szentélyből.

A szürke sátorba meglepetés vár: a főszereplő ott áll hús- vér valójában és az imaszalagokat olvassa, teljesíti a kívánságainkat.

Kérdésekkel bombázzák a nézők és áhítatos tekintettel csüngnek rajta.:)

A katarzis leírhatatlan,hazaviszem magammal.