A SZÍJJGYÁRTÓ, ÉS A NŐ

nagyvendel•  2020. május 14. 16:14  •  olvasva: 86


 


   Feri bácsi idős korára sem hagyta abba imádott mesterségét a bőrdíszműves szakmát. Igazából ő csak szíjjgyártónak vallotta magát, munkái is ezt sugallták, mert leginkább öveket, tarisznyákat, szatyrokat csinált, amiket a vásárban el lehetett adni,az olcsósága miadt a köznépnek. Ám ha valamelyik fogathajtó világbajnok megkereste megrendeléssel, akkor igazi, művészien megformált lószerszámokat gyártott, akár még az Angol királyi családnak is.
   Szekszárdon, Csatáron, a Vasvárosban lakott, annak a helynek a közelében, ahol elfogták a csata után menekülő Béri Balogh Ádámot, akit 1711- ben Budán a várban lefejeztek, mert nem akart átállni a labancokhoz. Az elfogás helyén ma egy szilfa áll, az elfogott brigadéros leszúrt botjából hajtott ki a szép legenda szerint.
  Ott ült a mester naphosszat a műhely ablaka előtt a csikón, s varrta a szurkos madzaggal a hámot, mikor hozott egy levelet a postás.
  A városi tanácstól jött a határozat,hogy a Vasvárost a rendezési terv szerint szanálják, s helyette panelházakat építenek, mert kell a sok lakás. s egy család helyén száz család fog lakni. Fellebbezésnek helye nincs, mert közérdek. Egy hónap múlva már az egész városrész eltűnt a föld színéről, s csak egy kút vagy pincerom mutatta, hogy valaha itt emberek éltek. Utolsó rúgása volt ez a tanácsnak,mert jövő évben már Polgármesteri Hivatalnak hívták az intézményt.
Ez  egy másik szomorú történet, talán erre is sort kerítünk egy más alkalommal.
Kárpótlásul volt aki pénzt, vagy panellakást kapott. Ők panelba költöztek, amit haláláig nem tudott megszokni. Az egyik kis szobát berendezte műhelynek, de ez már nem volt az igazi, csak talán még a bőr szaga...
Délelőtt egy kicsit még eldolgozhatott, de ebéd után kiment a szőlőbe,mert vágyott a szabad levegőre.  Összeszedte a gyümölcsöt, zöldséget a konyhára, elűcsörgött a tanya előtt, töltött egy demizson bort, aztán este haza indúlt. Csak az bántotta kissé, hogy útja mindíg a régi ház romjai előtt vitt el.
Még a mai napig is, huszonöt év után is embernagyságú gaz van a házak helyén.  Nem épült oda semmi.
Néha ráomlik egy egy pince a guberálókra, volt is néhány tragédia.
   Az első emeleten laktak, mert kikötötték, feljebb nem költöznek. Egyik nap  indúlt a tanyára, nyakába vette a tarisznyáját, nyitotta az ajtót.  Ahogy kilépett a sötétes folyosóra, földbe gyökerezett a lába a váratlan látványtól. Egy teljesen meztelen ,fiatal nő állt előtte.
A férfi, és a nő is megijedt, kölcsönös volt a meglepetés.
A váratlan tünemény leszaladt a lépcsőn, és már csak a vasajtó csattanását lehetett hallani.
Az öreg visszalépett a lakásba,és szólt a nejének.
-Mama, itt állt egy meztelen nő...
A mama kijött, s csóválta a fejét.
-Rémeket látsz, menj csak nyugodtan, nincs itt senki.
-Már öregségedre szellemeket látsz?
A papa megszégyenülve elindúlt,de azért körűlnézett az utcán, hátha lát valami gyanúsat,sehol nemlátottsenkit.
Lassan elfelejtődött a dolog,azér azóta óvatosabban nyitotta ki a lakás ajtaját. Végül ő is kezdte hinni, hogy halucinált.
    Néhány hét múlva a házaspár együtt indúlt a közeli boltba bevásárolni.ama A férj zárta az ajtót, a mama mögötte igyekezett kifelé, mert siettek.
-Mama! Már megint itt az a meztelen nő!  kiáltott fel, s valóban ott állt a maga meztelen valóságában,
Mostmár aneje is látta,ez nem tréfa dolog.
Az ifjú hölgy ugyanúgy eltűnt, mind az első alkalommal
Úgy döntöttek, ennek most már utánna kell járni.
Lesiettek a lépcsőn, s a kijárat melletti radiátoron egy hálóinget találtak kiterítve száradni.
-Bizonyára a nőé,  vélekedetta mama.
-Lehet,de akkor meztelenül futott el? kérdezte a papa.
A háztönb előtt zöldelt egy buxus bokor, amögött bújt el a didergő leány. Oda dobták neki a hálóinget, ső zavarodottan kapkodta magára a z aprócska, semmit nem takaró ruhadarabot.
Hosszú kérdezősködés után, mert a zavart lánytól nehéz volt valamit megtudni, kiderült a lehetséges igazság.
A lakással szemben, az út másik oldalán a kórház állt, sok épületéből az első a pszihiátria. Onnan szökött meg heti rendszerességgel az ifjú hölgy, aki Centrum királynőként mutatkozott be.
Hadserege a gemenci erdőben állomásozott, és csak az ő parancsára vártak, hogy elindúljanak,hogy elpusztítsák ezt a cudar, bűnös világot.
Azért jött be a lépcsőházba, mert a sereg előtt ilyen méltatlan öltözetben nem jelenhetett meg, és ruhát szeretett volna kérni valakitől.
A házaspár megsajnálta a Centrum királynőt, és egy köntöst kerítve átkísérték a beteget a kórházba,ahol már várták, hiszen ismerték eme mániáját.
A mesternek sokszor eszébe jutott a bugyuta leány de már soha többé nem találkoztak.  Ki tudja mi történt vele. 
   Talán visszatért birodalmába, s kivívta serege élén a győzelmet, megvalósította vágyát.. Egy boldog, szép világot. Álmaiban bizonyára.

 


2012  szept 27

 

Megjegyzés:  A történet nyomokban valós elemeket tartalmaz.  Aki nem hiszi járjon utánna.

 


 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2021. november 14. 13:05

A szíjgyártód meg a nők is mind Centrum királynők, klassz lett a műved