nagyvendelblogja

ROMANTIKUS NOVELLA

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL

TÜNDÉRKERT

CSERESZNYEVIRÁGZÁS

Kissé álmosító volt ez a kellemes, vasárnapi, ebéd utáni délután, pedig mindenfelé harsogott a kései tavasz.

Mintha utol akarná érni magát a természet, roskadoztak a virágoktól az utcákon az orgonafák, és az udvarok kertjeiben a cseresznyefák fehérlő pattogatott kukoricával vonták be zöldellő faágaikat.

Milliónyi szirom, vattacukros álmok.

Mindenfelé méhek zümmögtek, végezték áldásos munkájukat, mi is lenne velünk, ha nem poroznák be a virágainkat, gondolta magában a csinos fiatalember, aki nemrégiben költözött a takaros kisvárosba.

Méhkaptárt, és mézet is árulhatnék, sok ezer szorgos lény dolgozhatna nekem, s ezen elmosolyodott.

Gazdag ember lehetnék.

A fővárosból érkezett, kereskedősegéd volt, de fiatalként még kevéske megtakarítással rendelkezett, pedig mivel a saját lábán akart megállni, egy kis boltról álmodozott, és egy vidéki üzlet megvásárlására volt lehetősége.

Egy kissé öregeskedő nagykereskedő, több üzletének egyikét adta el a szimpatikus fiatal embernek, másnak oda sem adta volna, de mivel nem akart annyi bolttal bíbelődni, már úgy is elég szép vagyonkával bírt, így eladta a vegyeskereskedését, ahol mindenfélét lehetett vásárolni, ami a helyi lakosságnak kellett. A vasárutól a szerszámokig, a sparheltig, mindent árult, még a kor divatjához tartozó kerékpárokat is, ami slágercikk volt az akkori fiatalság körében. Többen még féltek tőle, és garabonciás dolognak tartották.

Néha, amolyan reklámként, végigkerekezett a város utcáin, a kisasszonyok nagy örömére. Karimás kalapjuk alól, pislogva leskelődtek a sportemberre.

Hosszú szoknyájukban nemigen lett volna illendő ráülniük ezekre a drótszamarakra, pedig kívánták erősen.

Az idős, tehetős, sokgyerekes kereskedő is megkedvelte az agilis ifjoncot, és kitalálta, hogy gesztusként bemutatja a családjának, egy délutáni teázáson.

A, immáron partiképes, és nősülni vágyó fiatalember, örömmel fogadta a vizitmeghívást, annál is inkább, mivel pletykákból már régóta hallott a világszép lányokról, akik négyen voltak, az apa szeme fényei.

Az anyjuk is folyton büszkélkedett mindenütt velük.

Hárman már férjhez mentek, de a tán legcsinosabb ifjú hölgy, még otthon élt, a csodás, nagy parkkal rendelkező családi villában.

Csak hármacskán éldegéltek szerényen a hatalmas házban, néha jött csak mosónő, kertész, vagy szakácsnő, szükség szerint, alkalom adtán.

Természetesen az alkalomhoz illő csokrétákat vásárolt a kertésznél, megkívánta adni a módját a látogatásnak.

A büszke házigazda sietve nyitotta a

kertkaput kedves vendége előtt, és bevezette a kellemes tavaszi napsütésre kiült hölgyekhez a csodaszép teraszra.

Körülöttük a pompás kert, rózsalugasok, gyümölcsfák sokféle fajtája, és az éppen virágzó virágözönben díszelgő cseresznyefa. köztük, mint a korona közepén a két meseszép hölgy, ült a trónszékek ölén.

Voltak ott fehérre festett padok is, de a férfi elmélázott, egy királynő nem ülhet padon, csakis trónuson.

A férj, és apa, bemutatta a hölgyeknek a dicséretes jövő előtt álló daliás fiatal embert, aki elsőként kézcsókkal hódolt az idősebbik hölgynek, majd a bájos kisasszonykának csókolt kezet, aki kissé bátortalanul, szemeit lesütve nyújtotta apró kacsóját ámuló hódolójának.

Mindannyian helyet foglaltak az asztalnál, a hölgyek a saját karszékeikben, a vendég pedig a házigazdához közel egy faléces padlaton.

Hálásan köszönte a kedves meghívást, dicsérte a hölgyek toalettjét, átadva a virágcsokrokat, és hangulatos csevegésbe kezdtek néha fontosnak tűnő, de valójában kötelező udvariasságokon alapuló, semmitmondó vidám beszélgetésbe fogtak.

A férfi dicsérte a házat, és a kertet, ők kérdezték, hogy érzi magát itt a kisvárosban, és hogy látja a kereskedői jövőjét itt az ismeretlen emberek között? Ezekbe a dolgokba szakmai szemmel, már az apa is belefolyamodott.

A kisasszony többnyire csak hallgatott, és zavarában a terítő rojtjaival játszadozott.

Köszben a férfi ámulva csodálta a kisasszonyka szőkén csavarodó lokniait.

Végül a mencsötlet, a háziasszony megmentette a helyzetet.

- Kínáld meg Tündikém vendégünket egy kis teával, és süteménnyel, hiszen te sütötted.

- Persze mama, és kezével a kancsó fedelét tartva, öntött mindannyiuknak a forró teából, óvatosan, úgy háromnegyedig töltve a csészéket.

Természetesen az udvariassági etikettre kényesen vigyázva.

-Néha segítek édesanyámnak a házimunkában, hogy tanuljam a gazdaasszonyságot.

-Kérem szeresse, mondta, és néhány süteményt tett egy kistányérra, teasüteményt, linzereket, és piskóta tekercset.

-Tessék, szeresse, bíztatta a mama is.

Tetszett a vendégnek a kedves felszolgálás, és a sütemények is finomak voltak, jóízüen evett.

Közben próbálta folytatni a csevelyt.

- Nem értem, hogy egy ilyen csinos fiatal hölggyel miért nem találkoztam még soha az utcákon, parkokban, korzókon, ahol délutánonként még zenét is hallgathatna a pavilonokból?

- Én nemigen járok sehová, válaszolta pirulós zavarában a leány, Néha elmegyünk a Mamával sétálni, cukrászdába, a nővéreimet meglátogatni, akik szintén a városban laknak, de nem is olyan messze.

Feltűnt, hogy nemigen nézett a férfi felé, és gyakran lehunyta szemét.

Nagynéha a papa is bekapcsolódott a beszédbe, de látszott, hogy itthon nem ő viszi a prímet.

Érdeklődött, hogy megy az üzlet, és milyen fejlesztéseken gondolkodik üzleti szempontokból, korszerű áruval kívánja feldobni a kínálatot, és felfogadna egy gumikerekü fogatot, aki házhoz fuvarozná a nagyobb tárgyakat a vevőknek, természetesen inggyért, gesztusként, válaszolt a felélénkülő kereskedő.

- Nos, ez nekem is eszembe juthatott volna annak idején, méltatlankodott félhangosan a házigazda.

Hiába, a fiataloké a jövő, legyintett lemondóan.

Eztán ismét a mama vette át a szót, mint szóvivője a háznak.

- A csodás csokrokból látom, hogy ön is kedveli a szépet, és a természetet, s a virágokat, észrevettem, hogy jó ízlése van, még a beszédében is.

Finom úriember.

- Természetemtől, és neveltetésemtől fogva vagyok ilyen, szabadkozott a vendég, aki nem győzte csodálni a kisasszonyt.

- Tündérkém, vezesd körbe az urat a kertben, bizonyára tetszene neki, kérem, nyújtsa karját a lányomnak.

- Boldogan, és máris felállt a helyéről, és levezette a kis hölgyet pár lépcsőn, és érezte, hogy mindkettőjükön forró borzongás fut át.

Talpuk alatt ropogott a sárga gyöngykavics, mintha céltudatosan vezette volna őket a rózsafák közé, de csak a legfontosabb helyeken voltak felszórva az utak, vezetősávokként hatottak számukra.

- Itt szoktam sétálni, kezdte Tündérke, itt szoktam álmodozni, és várni.

- De, hát innen nem lehet sehová sem látni, csodálkozott a férfi.

- Az nem baj, nem is számít. Itt vannak a rózsáim, azok a fontosak.

Elővett szoknyája fodraiból egy kicsinyke metszőollót, és gyakorlott mozdulatokkal lemetszett egy bimbózó rózsaszálat, mert még nem nyíltak ki teljes pompájukba a rózsák.

Óvatos mozdulatokkal a hajába tűzte, emelve fényét, az amúgy is szép hajkoronának.

Csodálatosan áll ez a fehér virág a haján, kaphatnék én is egy bimbót a gomblyukamba? Meghálálnám.

Én, ha kérhetném, vörös rózsát óhajtanék, ezen milliőhöz méltót ám, szerelem zálogát, a szerelmeseknek vörös rózsa dukál.

- Igen kedves, azonnal kiválasztom, és a gomblyukadba szúrom.

Lázasan kereste a legszebbet, de ismét csak fehér virágot metszett.

Csodálkozva nézett a szerelmes férfi a fehérre, én vöröset kértem, vágyom egy cserére.

Én azt hittem, vöröset adtam, bocsánatot kérek, és egy hatalmas könnycsepp gördült a szemébe.

Ismét nyesett egyet, újból csak fehér lett, az nem lehet, hogy vörösre nem lelek.

Rádöbbent az ifjú, szerelme nem lát, megmutatta neki a választott rózsát.

Csókolta kezeit, szemei pilláját, vérvörös ajakát, és közösen vágták le a vágyott rózsát.

Mindjárt megértette a ropogós járdát.

Mikor visszatértek a szülők körébe, ők azonnal látták a bimbók virulását.

Ettől már csak orcájuk rózsái pirultak jobban.

Gyakori vendég lett a családnál a szerelmes titán, de a leány is örömmel fogadta, szerelemre vágyva .

Mindenki csodálta őket, és volt aki még irigykedett is, ki a fiút, és örvendett aki a leány szerencséjét értékelte nagyra, vakságára gondolva.

Vérmérséklet, ízlés, és anyagi megfontolások szerint, de olyan is akadt, aki önzetlenül örült szerelmüknek.

Ősz derekán megtartották az esküvőt, szolidan, nem hivalkodóan, így kívánta a menyasszony, nem hivalkodva a vakságán.

Testvérei is elfogadták a vőlegényt, bővült a család.

Volt a boltjuk felett egy takaros kis lakás, kettőjüknek bőven elég, még vendégeket is fogadhattak, bár lett volna hely a villában bőven, ők ragaszkodtak ahoz, hogy külön éljenek.

Berendezte ajándékképpen a kedves mama nagypolgári módon a családi fészket, jól érezték magukat ott.

Gyakran még halk zongoraszó is kiáramlott az ablakon. Oda vitette a mama a fehér, lánykori zongoráját. Hadd gyakoroljon a fiatalasszony.

Múlathassa kedvére a sok szabad idejét.

Praktikusnak is tűnt így az élet, hiszen csak lekellett menni az üzletbe, és berendeztek az ifiasszonynak egy szobasarkot az ablak előtt, egy íróasztallal, ahol ő is szorgoskodhatott, és nem kellett egész nap a lakásban magányoskodnia.

Gyöngyöket fűzött, müvészi szintre fejlesztette kézügyességét, beszélgetett a kuncsaftokkal, és rendszeresen megajándékozta a kislányokat karkötővel, vagy egy mívesebb nyaklánccal.

Szerettek ebbe a családias üzletbe járni a vevők.

Kedvelték a szorgos ifjú párt.

Délben elmentek karon fogva a mamához ebédelni, ezt kérte az idősödő hölgy, hiszen neki nagyon hiányzott a lánya, hiszen ő is magányosan élt a nagy villában, a papa üzleti ügyekben járt egész nap. A fiatal asszony délutánra ott maradt beszélgetni, látogatókat fogadni, majd este jött érte a férje, hogy hazakísérje.

Nagy szerelemben, és egyetértésben éltek, idilli környezetben, és hangulatban.

Mikor este összebújtak, a ház ura énekelt feleségének, szép tenor hangján, amit a nő nagyon kedvelt, és tán még a verset is, a dallamot is, maga írta szerelméhez.

Tündér

Tavaszi szélben

Lenge leányka.

Szoknyája perdül

Indul a táncba.

Siklik a teste

Omlik ruhája.

Messzire hallik

Szél fuvolája.

Indul tavaszból

Szökken a nyárba.

ősz fuvallatja

Télben találja.

Sajnos nem sokáig tartott ez a békebeli állapot, kitört az első nagy háború.

Tömegesen vitték a katonákat a frontokra,

mondván, mire a falevelek lehullanak, visszajönnek a katonák, de nem így lett.

Bekellett zárni a boltot, ő is megkapta a behívóját, és hamarvást indulnia kellett valamelyik frontra.

Kikísérte a család a vasútállomásra, sok könnyek között megölelték egymást, Minden nap várjál, hazajövök, meglásd.

Várok rád, és mosolyogni próbált.

Ha elindul a vonat, a nagy kanyarnál integetek még hozzád, Drágám.

Ment a katonavonat, s a távolból egy elhalkuló vonatfütty integetett, görbe fát dobtak a tűzre, nagy kanyarulat jött, és vissza már soha nem jöhetett.

Ismét fájdalmasan üres lett a ház, várták az őszt, a levelek hullását.

Tünde szobájában fekve vak szemeivel a semmit nézte, és halkan énekelte,

Tavaszi szélben

lenge leányka,

szoknyája perdül,

indul a táncba.

Messzire hallik

szél fuvolája.

SZEKSZÁRD, 2022. 02. 28.

.........

Szegzárdi Nagy Vendel Tündérkert Cseresznyevirágzás c. Romantikus novelláját felolvassa: Fórizs Ildikó.

https://www.youtube.com/watch?v=mUQ_kbOuvN8

 

 

  KEDVES FACEBOOKOZÓ LISTATÁRSAK, ÍRÓ ÉS OLVASÓ BARÁTAIM, ÉS MINDNYÁJAN  ....KIK ÍRTOK NEKEM.

 

Hálás szívvel megköszönöm mindenkinek a  kedves gratulációkat, zenés linkeket, verseket, videokat, és képeslapokat, AMELYEKEt születés napomra kaptam Tőletek.Olyan sokan felkerestetek akár telefonon, skypen, emailekben , vagy személyesen, hogy elnézést kérek mindenkitől, csak így, egyben tudom mindegyikőtöknek megköszönni a  kedvességét, és az odafigyelését.   KÖSZÖNÖM szépen.

Nagyon jól esett.

Ez  számomra egy tükör volt, hogy mennyien szeretnek, és nincs egy rosszakaróm , haragosom sem, hiszen ők nem írtak , tehát nincsenek.

Még a  kritikusok is csendben maradtak.

Sokan bíztattak a  további írásra, és megígérhetem, hogy mindaddig olvashatjátok írásaimat, míg a  teremtő megengedi hogy értelmes gondolatokat  tudjak leírni a  kezemmel.   Hálás vagyok mindenkinek, majd megadózok érte.

 

Írásaimat  továbbra is megtalálhatjátok a  facebookokon, a  megszolalokblog szpoton és a  mek  oldalain mint e. könyvek.

 

mindenkinek jó olvasást kívánok, és várom a  visszajelzéseket, mivel ezekből táplálkozom, és építkezem.

 

Hálás tisztelettel,  kézcsókom a  hölgyeknek, baráti kézfogás az uraknak.

 

szeretettel   vendi.

 

A ROSSEB SAROKBÓL, egyebet nem mondhatok.

 

.......

 

 

HATVANNYOLCSZOR megköszönöm Neked,

hogy számon tartottad a számot,

misztikumát e számmisztériának,

s az egész hisztériának,

és, hogy számon tartottad a szádat,

s csókkal köszöntötted orcámat,

legszebbik napján e világnak,

orgonanyitogató felsíró éjszakának 

2022. Május tavaszának, elcsendesült hajnalán.

 

Köszönöm édesanyám,

azt, hogy megszülettem,

az új élet Neked fájt,

nem pedig nekem.

HATVANNYOLC  évet megéltem,

nem vagyok rá büszke,

fájón emlékezem

idő előtt elhunyt

iker testvéremre,

még ma is élhetne.

 

 

Sokfélét megértem,

sokmindent elértem,

sokmindent nem értek,

életemben többször

örültem és féltem,

köszöntsél rám kupát,

még jónéhány évben.

 

 

Azt gondolod rólam,

jól megöregedtem,

öreg fateknőként

de megrepedeztem,

haszontalan lettem.

 

 

Külsőmre tekintve,

arcom vonásai

mélyre bevésődtek,

gerincem meghajolt,

mindenki előtt,

hajam deres lett,

szemem fénye kihült,

de itt legbelül

még dobog meleg szívem,

rendíthetetlenül.

 

 

Vannak akik már régen elhagytak,

akaratukon kívül, Rúzsamájban , a temetőben laknak,

magukban régen eltemettek,

akadnak olyanok is, kik már elfeledtek,

de sok- sok barátom van,

akik köszöntenek,

 

Ez azévforduló arra is jó, hogy előhozza azokat,kik nem minden nap velem foglalkoznak.

Holnap már munkanap lesz, és rámtelepedhet a müemlékfelügyelet.

 

nekirugaszkodom újra az éveknek,

nem fejezem be addig,

míg oly sokan szeretnek.

 

 

Többek csodálkoznak,

hát ez még él?

hagy talán időt nekem a teremtő,

hogy befejezzem mi kiróva van,

penitenciámmal együtt élve

megtisztítom magamtól magam magam,

hogy tisztán élhessek,

s ilyenkor teljes búcsút nyerek.

 

 

csak akkor hagyom abba,

ha én mondom, elég volt.

Felnézek az égre,

bocsánatot kérve,

tudom ekkor apám

haragudna érte.

 

 

S  akkor dobok egy rézpénzt,

ezért vigyen át a  túlsó partra,

az ügyesen ravasz révész.

 

 

Ekkor elindulhatok

magamnak előre,

a másik oldalon,

örökké tartó

magányos utamon.

 

 

SZEKSZÁRD, 2022.  05. 07.   SZÜLETÉSEM NAPJÁNAK hatvannyolcadik ÉVFORDULÓJÁN

 

HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM A KEDVES KÖSZÖNTÉsed,

 

VENDI, MAGÁNZÓ, A ROSSEB SAROKBÓL

 

Arcom kerek,

SZÍVEM RAGYOG,

ha keresnél,

én még itthon vagyok.

 

nagy.vendi54@gmail.com

 

 

.......

 

 

MÁJUS 7.   LEGFONTOSABB NAPOM

 

1954 05 07

 

SZEGZÁRDI NAGY VENDEL

 

Édesanyánk,

Kicsiny, törékeny asszony,

Éppen hatvannyolc éve,

Felnézett az égre,

Enyhülést remélve,

A  szenvedésre.

S a szerelemnek

Legszebbik havában

Orgona nyitogató

Langyos májusában

Csendes éjszakának

Felsíró zajában

Kettő fiat szült

Maga, és az Isten

Dicsőségére.

Hasonlatosan

Saját képére.

AZ ISTEN ÁLDJA MEG ÉRTE.

 

2022.  MÁJUS  7.  - ÉN

 

 

A  VERS HANGOS LINKJE ...

 

ELMONDJA  ILOSVAY EGYED KATALIN

 

https://www.youtube.com/watch?v=dtjzNW7o8Eo

A  VERS A  JUTUBON IS MEGHALLGATHATÓ.

 

 ROMANTIKUS NOVELLA

 

GYILKOS SZATÍRA A MÚLTBÓL
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL

 

 

 

Most, hogy közeledik Március 15.-e, emlékeim közül előbújik egy régi történet.

 

Úgy negyvenöt évvel ezelőtt, amikor idegenvezetéssel is foglalkoztam, elutaztam egy munkásnőkből álló csoporttal valamelyik kisvárosba ünnepelni.
Akkoriban divat volt, hogy jóldolgozó brigádok jutalomból elmehettek valahová a szakszervezet jóvoltából, nevelési, kultúrálódási szándékkal.
Ilyenkor a hölgyek kiszabadulva a munka, és a család kötelékeiből, némi kontyalávaló rásegítésével, vidám hangulatban várták a nap eseményeit. Megvolt ennek a bája, és a feszültségoldó hagyománya is.
  Dívott a kevert, a bonbon meggy, és az Éva vermuth, meg a csőnadrág, valamint a moher pulóver, na és a lapos sarkú félcipő,az elől kapcsos melltartó, s a Krasznaja Moszkva, és a Kalinka Vodka.    A műsor kezdetéig, mely igen jónak ígérkezett, emlékmüsor neves színészekkel, lovashuszárok felvonulása, Petőfi versek felolvasása, volt még némi kis idő.  A fölös percek eltöltésére, hölgyek lévén, nagyon jó program volt számukra a kirakat nézés.  Véletlenül, vagy akarattal, pont egy fehérnemű üzlet kirakatát szemlélték.
 A látvány számomra ebben a hölgykoszorúban kissé bizarnak tűnt.  Piros, fehér, zöld melltartókból, és bugyikból egy hatalmas kokárda volt kirakva.  Mellette pedig, a dolog megkoronázásaként, nemzeti színű zászlónk három színű kombinéból lett kidekorálva, a  kirakat berendezője jóvoltából.
Kombiné, kombiné, a  csipkés kombiné....ahogyan a régi sláger mondja.
Bizonyára egy hagyománytisztelő, de modern felfogású alkotó rejtette el így perverz érzéseit  a  forradalmat és a  szexualitást ötvöző álművészetében.
A lányok összekuncogva rám- rám sandítottak, s én, pirulós zavaronban csak ennyit tudtam mondani:
  -Én kissé giccsesnek tartom ezt a megközelítési formát, s különben is,  zöld bugyit még nem is láttam.

 

Kibuggyant a nevetés, akár a hölgyek dús bájai a szükre füzött míderből, s a leghuncutabb középkorú lány csak ennyit mondott:
-Úgylátszik még keveset éltél.
Gunyoros kuncogás suhant át a társaság során.

 

Ha már tavasz van, legyen tavasz, és éljen a szerelem... danolászták többen.

 

Mamár tudnék mesélni, de hát úriemberek vagyunk.
  Akkoriban még csak alig múltam húsz éves.
Régi, szép, boldog idők.
   Nem jönnek vissza tán soha már, csak Március idusán, emlékképek nyomán.

 

SZEKSZÁRD, 2022.  MÁRCIUS 03

 

 JELIGE , GLOSSZA

 

 ROMHÁNYIS LA FONTAINE MESE

 

    Élt valamely faluvégen, réges régen, két cigánycsalád, majdnem szemközt, kicsit srégen.    
Putrijukban sokan laktak, sok a rajkó, Isten adta, dolgozgattak mint a hangya, szorgalmasan, napról napra.
Hangyás Tóni volt az apjuk, szorgalmas volt, mint egy hangya, a nevét is onnan kapta.
Gyűjtögetett mindenünnen, fát, meg vasat, rezet, árokpartról rossz fazekat, mindent amit enni lehet, szilvát, csigát, ürgét, varjat, patakokból a halakat.
A Nappal kelt, Holddal feküdt, éjjel, nappal gondjával küzd. 
Folyton folyvást arra gondol, hogyan etessen sok rajkót, őszes fején már haj sem volt.
Télire üstházat foltozott bádogból, fűzfából teknőket vájt, húzta a  vonyót, és a  kaparót,meg az igát, eladogatta a vessző seprőket,  valahogy megéltek belőle.

 

    Bezzeg szemközt, nem volt sok gond, mindenki csak folyton dalolt. Prücsök Franci csak hegedült, énekeltek a  gyerekek, örömükben hányták a  kártyát, és a cigánykerekeket, lábukkal szaporázták, járták a  rókák táncát.
Néha ettek egy két almát, az már nagyon szegény falu, vallják, aki nem tud eltartani egy cigány familiát, a  falu végén, ahol nem füstöl a  kémény, és a falu bolondját.
Mert hát kissé félnótás volt ez a  Prücsök, csak danolta, bele a  nagy éjszakába, hogy jobbra dűl, meg balra dűl, két picike nyuszifül, Prücsök koma hegedül.
Csak nagynéha húztak bele egy bankót a  kocsmában a  vonóba, akkor aztán szólt a  nóta, hogy aszongya, Bár csak megsem születhettem vóna.

 

Mindkettőjük végezte a maga dolgát, hangya módra hordták a sok fát, télire, hogy el ne veszejtse őket a tél hidege, mert nagy fagy lesz ám, mondják Prücsökék, mivel látják, a szomszéd gyűjti a sok ágfát, és a venyigét.

 

Majd csak megsegít az Isten, gondolja a hegedős, eltüzeljük a repedt tekenőt.

 

Bizony ezen a keskeny utcán, kevéske ember mászkál, de egy szép napon mit ad Isten, arra jár egy vándorcirkusz, elől megy egy elefánt, húzza a kocsiját, ketrecben egy tigris áll, vicsorítja a fogát, és mellette egy bohóc veri a dobját.
Hátul jön a táncos lány, kissé kövérkés talán, kötéltánc a mutatvány, mellette egy majom ugrál.
Hallják a nagy csinnadrattát, és végére kerül egy nagy bumm, mindenki kiszalad, amerre a cirkusz vonul, bizony ez már skandallum.

 

Kifut Prücsök úr is, kezében a hegedűvel, másikban a vonója jár, megmutatja, valamit ő is tud tán.

 

 Int a bohóc, hogy kövesse, estére már fellép vele, este játszik sátorában, holnap elmegy a karavánnal, messzire a  nagyvilágba.
Hol majd sok új kaland várja, urak fényes szalonjába.
Másnapra már hűlt a  helye, a sok gyerek integetve várja vissza télidőre.

 

Eljött az ősz, és akár a szorgos hangyák, telehordták a kamarát, és fával rakják meg a katlant, főzik a pacalt, meg a kappant, utánna pedig a szappant.
Reggel szalonna a früstök, estére a desszert sült tök.
Sparheltnek platnián sütik a vakarót, falnak támasztják éjszakára a vonyogót.
Punya sül a renben, szegények eledele.
Nem kell nagy parádé, nyúlfejből lesz a halászlé.

 

Meleg is van, jól is laktak, most már ők is dalolhatnak, ha rávinné őket a lélek, de még mindig csendben élnek.

 

   Egyszer csak egy ostor pattan, hintó libben, zárja kattan, cifra bakon ül egy kocsis, látszik rajta, úri szolga.

 

Kocsiból szál, cifra bundás, lakkos cipős pörge bajszos haja már ősz, megismerik, a hegedőst.
Elefántcsont botján forgatja kalapját, titkon körbenéz, nagy változást nem lát.
Arcán mosoly, lekicsinylős, búcsúzni jött, messze indul, kezéért nyúl sok koszos ingujj.

 

Merre jártál, hová indulsz? kérdi a kíváncsi szomszéd, ki csodálkozva, értetlen néz.
Tizenhetedszer megyek most hamarvást Párizsba, néha már kezdem unni, de van mihez nyúlni, ismét ott koncertezek, csak mégegyszer visszajöttem, hogy veled foghassak kezet, s vártak is a gyerekek, hoztam nekik cukorkát, meg perecet.

 

Mondja Tóni, biztosan sokfele jártál, és sokmindent láttál, néha hírességeket is láthatsz, bizonyára sokat tudhatsz. Én már ha a szomszéd faluig mentem, akkor is széjjel néztem hogy erre még nem is jártam, de Párizsban meg nem is leszek, ezeket el híheted.
A pénzem, és a szavam is elgurul, beszélnek e még itt Magyarul?

 

Azért csak megkérlek, ha van időd, és járkálsz híres emberek sírjai között, akik bölcsei voltak a világnak, királyok, zeneszerzők, meg írók, költők, meghódolsz előttük, adták a nagy bölcseletet, amit sokan elhihettek, hogyha tán egy ismerőst látsz, kit sokat emlegetek, mint mesélőt, az igazság bajnokát, megkérlek, hogy alkalom adtán, taposd meg helyettem alaposan a La Fontaine sírját.

 

   Én pedig ad akta, bedobom a mesekönyvét a sarokba.
Bolondítsa azokat, akiket szokta.

 

 2021.  JÚNIUS 21.