nagygizmo blogja

Mellettem csorba kés pihen,életem felét már megettem.

Mellettem csorba kés pihen,életem felét már megettem.

Most valami derűs nyugalom
áradt szét bennem,
mint a Bózsva patak
Széphalom alatti mederben

Szitakötők nászát titokban figyelve
hullottam bele a Zempléni estbe.
Csillagok szikráztak
csend volt az őre
annak mi igaz…
annak mi pőre.

Tudjátok -e hogyan oldódom fel az éj sötétjében ?
Lassú, kimért léptekkel
közeledem a hajnalt vajúdó éjben
a mit sem sejtő áldozatom felé.

Álmában lelek rá,
s kabátomat ledobom a földre.
Nem érdekel a fájdalom
pedig mardos a lelkiismeret.

Ez a hely más.
Felhők nyaldossák a Ben Nevis csúcsait.

Apám könnyeit nem ismerem.

Rég a föld alatt pihen.

Miért nem szólt soha hozzám ?

Miért nem kérdezte mi fáj ?

Magához ölelt volna

de nem merte.

Úgy ment el, hogy nem

tudom

hogyan szerette anyámat.

Miért

fogantam ?

Mi volt  cél  ?

Kérdéseimre választ nem kapok.

Sodródom tovább.