nagygizmo blogja

Haza
nagygizmo•  2020. február 9. 17:47

Verespatak

Verespatak

 

Hosszú út volt Verespatakig azon a nyáron. Temesváron megálltunk egyet aludni, majd tovább a végtelen erdőkön át a célig.

Szépen elfeküdtem az egyik este Verespatak hegyei között egy földből kibúvó másfél méteres szikla tetején. Az alvással nem volt gond. Jött hamar az álom és még az sem zavart hogy a fekhelyem egy szikla volt. Egy dolog ébresztett  hajnalban.

A szél.

Először csak cirógatott, majd borzongatóra fogta. Leköltöztem tehát a szikla aljába ahol már puha fűágy fogadott. Pirkadóra fogta a hajnal s valami megböködte óvatosa a fejemet. Álmosan felnéztem. Körös körül tehenek kezdték meg napi foglalatosságukat, melynek kilencven százalékát a fűevés tette ki. Gondolom alattam igencsak finom fű lehetett ha arrább noszogatott a tehén. Nyújtóztam egyet s mezítláb, fázósan leballagtam a tóhoz. Senki nem volt a közelben. Meztelenre vetkőztem s beúsztam a tó közepéig. Körös körül hegyek s parányi lelkem eggyé olvadt a világmindenség lelkével.