nagygizmo blogja

Egyéb
nagygizmo•  2020. február 9. 17:47

Verespatak

Verespatak

 

Hosszú út volt Verespatakig azon a nyáron. Temesváron megálltunk egyet aludni, majd tovább a végtelen erdőkön át a célig.

Szépen elfeküdtem az egyik este Verespatak hegyei között egy földből kibúvó másfél méteres szikla tetején. Az alvással nem volt gond. Jött hamar az álom és még az sem zavart hogy a fekhelyem egy szikla volt. Egy dolog ébresztett  hajnalban.

A szél.

Először csak cirógatott, majd borzongatóra fogta. Leköltöztem tehát a szikla aljába ahol már puha fűágy fogadott. Pirkadóra fogta a hajnal s valami megböködte óvatosa a fejemet. Álmosan felnéztem. Körös körül tehenek kezdték meg napi foglalatosságukat, melynek kilencven százalékát a fűevés tette ki. Gondolom alattam igencsak finom fű lehetett ha arrább noszogatott a tehén. Nyújtóztam egyet s mezítláb, fázósan leballagtam a tóhoz. Senki nem volt a közelben. Meztelenre vetkőztem s beúsztam a tó közepéig. Körös körül hegyek s parányi lelkem eggyé olvadt a világmindenség lelkével.

nagygizmo•  2019. december 30. 12:41

kKöszönet az évért.

Mindenkinek köszönöm én is az évet, további jó munkát, derűs életet, apró pillanatokat,...És köszönet az égieknek, hogy rajtunk keresztül közvetíti az ajándékokat. Hálás vagyok érte.
Wakan Tanka pilamaya yelo o ki kile wopila.
Teremtőm, köszönöm és hálás vagyok.

nagygizmo•  2019. december 18. 20:23

Kosztolányi Dezső

"A játszótársam mond akarsz-e lenni
Akarsz-e mindig, mindig játszani
Akarsz-e együtt a sötétbe menni
Gyerek szívvel fontosnak látszani
Nagy komolyan az asztalfőre ülni
Borból vízből mértékkel tölteni
Gyöngyöt dobálni, semminek örülni
Sóhajtva rossz ruhákat ölteni
Akarsz, akarsz-e játszani
Akarsz-e játszani mindent mi élet
Havas telet és hosszú, hosszú őszt
Lehet-e némán teát inni véled
Rubint teát és sárga páragőzt
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni
Hallgatni hosszan, néha-néha félni
Hogy a körúton járkál a november
Ez utca seprő szegény beteg ember
Ki fütyörész az ablakunk alatt
Akarsz játszani kigyót madarat
Hosszú utazást, vonatot, hajót
Karácsonyt, álmot, mindenféle jót
Akarsz játszani boldog szeretőt
Színlelni sírást, cifra temetőt
Akarsz-e élni, élni…"

No szerintem ez a Tao .  :)


nagygizmo•  2019. december 18. 09:48

javított változat :)

Mellettem csorba kés pihen,életem felét már megettem.

Lassul a gyorsvonat,
te érkezel meg helyettem.


Bérházak között
fojtogat a nyugalom
s halál szele ring
ködfoltos tavakon.
nagygizmo•  2019. december 18. 09:48

javított változat :)

Mellettem csorba kés pihen,életem felét már megettem.

Lassul a gyorsvonat,
te érkezel meg helyettem.


Bérházak között
fojtogat a nyugalom
s halál szele ring
ködfoltos tavakon.