A dolgok rendje

nagygizmo•  2019. október 8. 20:33

A dolgok rendje.

 

Hogyan is kezdje az ember a történetet ?  Beleszője az eget s a földet ?

Vagy csak kicsinységekkel induljon, mint a hangya, ki apró morzsát vesz tehernek vállára, hogy boldogítsa fajtáját ? Talán legjobb lenne ha az elején kezdeném, mint a nap is, aki Keleten mindig feljő, hogy aztán Nyugaton, sokat látván újra lenyugodhasson.

 

Mozdulatlan volt minden várakozással teli, még ha ez a várakozás az elmúlást is hordozta magában. Az őszi vérfű a Bózsva felé hajtotta fejét s úgy hallgatta a soha meg nem szűnő csobogást mi leiramodott a zúgón. A túlsó parton egy őz bólogatott az elmúló időnek, s visszakacsintott rá egy kicsiny bogár a kárpáti harangvirágról. Könnyű volt minden és egyszerű. Bent az erdő mélyén igazság apó a forrásnál ült s néha, mikor megjáratta magát a forrás körül, eligazgatta a lehullott levelek alól előbúvó tölgyfa csemetéket. Jókívánsággal és simogatással megbíztatta s türelemre intette őket az eljövendő kétszáz évre. Így teltek az évek. Természetük szerint éltek az állatok s a növények. Egymást segítve, boldogítva.

Még napkelte előtt kétágút vett a vállára s nekiszökött a Szárhegy szekérútjának. A rigók nagyokat pislogtak s csodálkozva méregették az érkezőt.

Az első sújtás alatt feljajdult a Zempléni föld s szikrát hányt a kopott kétágú. Fél óra elteltével gyomok százai feküdtek holtan mint valami nagy háború után a csatatéren az emberek. Mellé röppent a rigó s a  földbe csőrével bele-beletúrt. Megtörölte homlokát s elnézegette a rigót ami két karnyújtásnyira tőle igazgatta a  szikkadt anyaföldet.

Odébb kicsiny katicabogár húzta összébb magán pöttyös kabátját, s hallani vélte a duzzogását is:

„Mivégre kelesztgetsz engem ? Nyirkos  ősz ereszkedik belé a testbe, mint koporsóba a szeg. Az is beleüt  az ember kezébe ha nem dugja mélyen zsebre őket, vagy nem húz reájuk kesztyűt”. Megértette a duzzogást s száraz falevelekkel betakargatta a hétpettyest. Rögöt is tett a levélre nehogy elvigye róla a szél.

Felállt ekkor, kihúzta magát s beleszippantott mélyen a Zempléni hegyek illatába. Dolgát bevégezte. Megtermékenyítette a földet verejtékével és az akaratával. Leakasztotta kabátját a cseresznyefa ágáról melyet még nagyanyja ültetett sok évvel ezelőtt s csendesem megindult lefelé.

Ekkor vijjogást hallott odafentről. Megállt egy pillanatra. Csak nézte az öreg sasmadarat s mint pocok az oduba, befészkelte magát egy gondolat a fejébe, kérdésekké gyúrta magában, s  kelesztgette , hogy szépen megfogalmazódjék, ahogyan a kemencében a kenyér.

 

A világ dolgait is helyre kell tenni, gondolta magában, mint ahogy a fa is ősszel földre teszi a levelet, bogárka hajlékot keres és lel benne, s a hó hűvös lepellel betakarva mindent, megmutatja minden mindennel összefügg, összetartozik. Leány a fiúval, felhő a borúval, hegyek a fákkal, kő az anyafölddel. A helyrerakást leginkább magával kell, hogy kezdje az ember s ha azzal elkészült, figyelmezhet a környező világra olyan szemmel mint az öreg sasmadár.

 

Elcsendesült a nap nyugaton, utolsó szirmait a búzaföldekre hullajtotta, mit sem törődve  a széllel, aki vörösre festette a horizontot. Másnap hajnalban megerősödött Keleten, hogy áldott fénnyel árassza el a mindenséget.

 

Ez a dolgok rendje.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402019. október 9. 04:52

Nagyon jó volt olvasni!

E.L.2019. október 8. 21:45

Szia itt, a beszélgetős poet kávézó, teázóban. (Ezek itt nem is blogok, hanem asztalok, bokszok. Én ez miatt regeltem le:)
Szépet írtál.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom