nagyb1999 blogja

Fáradtan kelt fel a nap az égen,

s mi álomtól gazdag szemmel 

ébredünk e gyönyörű reggelen.

Az utca még kihalt,csöndes

a kutya se ugat.Csak a házak

ereszein csöpögő víz töri meg

a "síri" csendet.

A kietlen utcán egy idős ember sétál,

kinek ruhája elég rozoga már.Bár

szemei a fáradságtól csak előre néznek,

mintha valami rémet látott volna, úgy

inog meg hirtelen.

Csupán az árnyéka volt,melyben

magát látta.S csodálkozva nézte,

hogy milyen rövid is az élet.

Hűvös széllel köszöntött be 

hozzánk e szeszélyes szép

tavaszi hónap.

Falevelek röpködtek szerte-szét

az utcán,s szanaszét fújta a

szél a hajunkat.

Fákat metsző emberek szorgoskodnak,

mindenhol,s gyönyörű énekükkel 

hívogatják"Tavaszanyót"

Emlékszem...

Arcára,mely mosolytól gazdag volt,s

ragyogó szíve végtelen volt.

Emlékszem...

Érintésére,mely örökké bennem él,

mint kedves szavai hozzám.

Tudom,az emlékeket sajnos nem lehet

visszahozni,de örökké szívünkben élnek.

Napkeltétől-napnyugtáig utazunk,

különböző tájakon,e szép világon.

Hegyekbe fel,völgyekbe le,

a fák,a bokrok egybeolvadnak,

s egy új világban ébredünk.

Dombokon át,pusztán át

hasítunk az úton mindenen át

s megérkezünk ahová mindenki várt.

Maradok az Alföldön e 

sík pusztán,melyhez az 

élet köt bármerre is járok.

Hajdan e vidéken betyárok

portyáztak,s vitték hírét

az alföldi tájnak.

Ma már nem maradt semmi a 

régi dolgokból csak egy-két

emlék dereng a múltból.

S szívem fáj,ha az Alföldre

gondolok. Mert egyszer itt 

kell hagyni e szép pusztaságot.