Oltárod előtt

Szememet lesütve

fejem kebelemre 

hajtva tartom,

s térdem meghajol

végleg, mert létemet

Teremtőm adta.

Főt hajtok hát

kereszted előtt

Uram Jézusom,

Én a Mihaszna.

Fehér lélekruhában

állok immár elibed,

csokrom: hófehér

liliombokrétából

való, ám azt

mind oltárodon

Néked hódolva

Előtted hagyom.

Oltárod elé 

helyezem minden

percem, órám ,

és minden napom,

ám félő, hogy az

enyészet gyarló

testemet hagyja

örökre porlepte

csupasz parlagon.

Marad hát a lelkem

csupán örökre

óriástenyeredben,

óh, édes Jézusom,

mikor örökoltalmad

alá helyezem 

magamat: a 

pirinyó porszemet,

s reménykedek,

hogy egykoron

jóvoltodból, s 

kegyedet elnyerve

végleg időtlen

fénysugárrá lehetek.