Az élet

Álmomban jössz felém,
kezedben egy virág,
mely nem hervadt el még,
szirmain harmatvér.
Hajad nem deres már,
alakod sem hajlott, tán,
kezedben sincs bot, lám,
szemed szép szivárvány.
Lépdelj, hát, gyorsacskán,
tudom ez álomkép, ám
szivárvány-nagymamám
nehogy, elillanjál!
Maradj most itt velem,
fogd meg a két kezem,
ne engedd el már soha, soha!
Bár a Sors oly mostoha,
mit álmodtam: egy csoda.
Álmom most végetér,
valóság viszatér.
Nagyikám meghaltál,
sírhantod temetőben áll,
fennt aranyló szivárvány,
angyalok lajtorján
vonulnak oda-vissza.

Tollam fogom,
papírom asztalon,
kobakom támasztom,
nagyon gondolkodom.
Nem jössz szó?!
Nem jutsz eszembe?!
Nem jössz érzés,
nem markolsz a szívembe?
Tollam fogom,
mely már a papíron,
a lapot odébb tolom
tollamat eldobom.
Nincs gondolatom,
csak egy gondola,
beszállok álmomban,
az ihlet oly távol van.
Minden így marad:
tollam fogom,
üres papírom most
gombócnak formázom,
végre eldobom.

Szerelemnek hintaján
szállj, repülj kismadár!
Szerelmemnek hintaján
repülj lelkem tova, tova..

Szívem zengj gyönyörű éneket,
vadul szerelmeset, mit még nem
hallott sosem senkisem soha, soha...

Az égen  délben a fényes nap vonuljon,
az égen éjjel tengercsillag ragyogjon
mindig, mindig...

Botor szerelmi gyászom, tűnj el végleg,
maradj tőlem távol, s távozz életemből
örökre, távolra...

Akár Tihanyi Echóként,
viszhangozz, Szerelem,
örökre Szívemben
gyönyöréneket,
ne múlj el hát  Te érzés
tényleg soha,soha...

Végtelen ponton
állok a térben,
köröttem az éter,
az üres végtelen
kong magárahagyottan.
Félek, rettegek!
Ijedelmeim közepette
keresek egy szilárd,
biztos pontot, hol
végre biztos
támaszomat
tényleg meglelem.
Hitem lelkemet
ünneplőbe vonta,
mely  köntös által
immár Ruahom
fényesen ragyog,
akár az égen
a csillag. Ha lelkemnek
csillagát végre
odafennt megint
ragyogni látom,
felsorolom , Uram , Néked
az összes kívánságomat,
melyet édes álomban
láttam, ködös félhomályban.
Teljesítsd , hát Uram,
amit Tőled kérek,
hadd leljen lelkem
nyugalomra végleg!

Kedvem repkedj,
akár a lepke,
szállj, szállj fel
megint a
fellegekbe.
Gondolatom,
csapongj ide-oda,
nyugalmamnak 
nincs már nyoma!
Mióta megláttalak,
szívem rabságban
van, mert lelkem
Nálad pihen 
ezer lakat alatt,
egy lakatlan
szigeten, melyet
körbevett a tenger,
mely oly végtelen,
ám oly elhagyatott,
hol nem jár még madár sem...
Jer hát, Boldogság Madara
reppenj szívemre,
dalolj örök éneket,
szép szerelmeset,
hadd sírjon
annak szíve,
ki e dalomat ihlette!

.