Az élet
Gyászeminui• 2012. október 1. 21:15
Fiktív bejegyzés egy beteg naplójába
Szemed megtört kék fényeolykor felvillan hirtelen,bár ködös homály fedte be...
Hangod reszkető rezgése,mint zizegő nyárfalevél,még fülemben hallik ércesen...
Kezed sovány nagyon,orcád elgyötört végleg,fejed a párnára hajtod...
Álomba szenderülhetsz.Eljött barátod: a végzethűségét mutatja: itt van érted....
eminui• 2012. szeptember 8. 22:23
Nincs menekvés
Fehérre meszelt falon
sápadtan komor fények
cikáznak, szíveket elfojtó
fájdalmak bújócskáznak.
Ijedten villogó szempárok
fénylenek a vaksötétben,
lámpaoltás után félnek.
Magányos kicsi szívek
dobpergő hangon
dalolnak keserű éneket
a végső fájdalomnak,
tar kislabda fejek
játszani próbálnának,
de a végzet elragadja
a kedves lelkeket.
Üres térben keserű
sikolyok hallatszanak,
s vésztáncukat járják
a halálsápadt falak......
eminui• 2012. augusztus 25. 17:46
Óda a Véghez
Megszülettem:
lám élek.
Lélegzem,
bár az enyészet
megöli idővel
sejtjeimet.
Telnek az évek,
orcámon
barázda-regiment
mutogatja magát az
időnek.
Ám hátam hajlott, mert
az idő ostorával
olykor hátbavert.
Hajam is őszbehajló,
akár a végzet,
mindent felülmúló,
s mindent elragadó
végső enyészet.
Megszülettem egykoron,
s majdan meghalok.
Évek múlva síromon
kopott fejfa,
s rajta fémből
tábla ragyog.
Rögös hantomon
harmatos virág:
fehér vakító rózsa,
mely illatát ontva
hadat üzen az időnek.
Íme, ilyen lehet egy
poéta sírhantja.