Eszmefuttatás a napról

A napkorong az imént

 felgurult az égre,

 az égszínkékre, s én

 felkiáltok végre: 

 "maradj végleg!
Jelenléted tényleg
felvidít, s reményt kelt."

 Úgy néz ki: 

 ott időzik délig,

 esetleg napestig.
 Miért menne még? 

 Hadd maradjon,

 s ha elvonul végre,

 az eső hadd szakadjon,

 mintha dézsából öntenék!

 A felhők a napot

 mind kinevették.

 A villám sem értette meg,

 hogy miért nem 

 maradt még, s miért

 vonult el sietve, s

 délutánra jött az estve,

 ki mindent szürkére festett...

 Minden egyes remény elfeslett.