Szepes Mária: Gondolatok gyógyító ereje.

Szepes Mária: Gondolatok gyógyító ereje.

"Meg kell értenünk végre teljes súlyában, hogy minden testet oltott dolgunk nemzője a gondolat, nemzője betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is. Egészséges, konstruktív, harmonikus gondolatok egyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint körülményeinkben.

A gondolatok mögött erjedő, a gondolatokat inspiráló terhelések, a szervezet és a pszichikum determinált alkata csak látszólag teszik kezdet és vég nélkül való circulus vitiosusszá a démoni impulzusok és az azokból kialakuló gondolatok egymásra hatását. Valójában addig tart ez a görcsös összefonódás, míg a kezdeményezést és az uralmat a démoni elemek birtokában hagyjuk. Míg eltűrjük, hogy a kétes gyökerű, szubjektív értékek és ítéletek gazként burjánozzanak agyunkban, minden rendszer és irányítás híján olyan irányba sodródjanak, ahová a mélység vonzása vezeti őket.

Abban a pillanatban, amint kristályosan világos, valódi pszichikai és erkölcsi érdekeinket szolgáló gondolatokat helyezünk a destruktív formulák helyébe, oly módon, hogy azok kiszorítják a negatív hatásokat, gyökeres változás áll be életünk minden tendenciájában. Akkor is, ha bénító hajlamokkal születtünk, feltéve, hogy szervezetünkből még épségben hagytunk valamit.

Az oldó, gyógyító gondolatok megtalálása azért nehéz, mivel a személyiség démoni fertőzéstől kikezdett részei védekeznek a fénybe helyezés minden kísérlete ellen. A legintelligensebb embernél is szinte értelemzavar mutatkozik e pontokon. Úgy tűnik, a diagnózis bármilyen pontos meghatározása sem képes összekapcsolni az egyén tudatát a benne végbemenő folyamatok valódi természetével, márpedig az ellenszérumot e felismerésből neki magának kell kitermelnie. Erről az állapotról bármelyik pszichoanalítikus orvos és a lélek minden gyógyítója érdekes tényeket közölhet. Nyilvánvaló persze, hogy e rövidzárlatot, éppúgy, mint az érzékeny tiltakozások, riadt elzárkózás, sértődött ellentámadás és önáltató fedő-történetek áradatát is a védekező ösztönélősdiek hozzák létre a gyógyszer hatástalanítására, amely létüket fenyegeti...."

Folyt.köv.

Itt a folytatás.Remélem elnyeri a tetszésetek!

"Mindazonáltal addig is, míg gyarapodó ismereteink, segítőtársaink, végül az önanalízis támogatásával rátalálunk egyéniségünk minden betegséggócának sajátos szellemi ellenszérumára, vannak bizonyos általános törvények, amelyeket belső és külső magatartásunkban sem szabad többé figyelmen kívül hagynunk. A lélek egészségének olyan törvényei ezek, mint a test elemi higiéniai szabályai. E törvényeket négy pontban foglaljuk össze.

1. A barátságtalan légkört árasztó embert taszító, láthatatlan örvény zárja körül.

2. A panaszkodó ember a legjobb szándékot is kimeríti. A panaszkodás vámpirizál, tehát ösztönösen elzárkóznak tőle.

3. A félelem és elkeseredés betegséget okoz, és balsorsot idéz fel.

4. A sérelmeit, fájdalmát, rossz állapotát maró szavakkal megfogalmazó, elégedetlen, türelmetlen ember folytonosan ismételt, szuggesztív dühkitöréseivel saját helyzetét teszi elviselhetetlenné, s előbb-utóbb végzetes bajokat zúdít magára. "

Hogyan kell szeretni önmagam?

Kérdezte tőlem keddi teltházas előadásomon egy hölgy, aki túl volt már az ötvenen. Nagyon becsültem érte, hogy ennyi ember előtt felmerte tenni ezt a valljuk be őszintén, igen intim kérdést...

Életünk, sorsunk, boldogságunk sikere döntő részben attól függ, milyen viszonyban vagyunk saját magunkkal. Ám aki hosszú időn keresztül nem becsüli magát, -akár, mert nem volt előtte jó példa és nem volt kitől ezt megtanulnia, vagy akár azért, mert eleve befelé forduló típus, bizony, nem tudhatja, hogyan kell kezdenie az önmagával kialakítandó, elemi érdekében álló harmónikus kapcsolatot.

Már maga a felismerés is óriási, amikor valaki rádöbben, hogy valószínűleg azért nem alakulnak számára kedvezően dolgai, mert képtelen elfogadni mások szeretetét, vagy pedig ami még ennél is rosszabb, nem érez senki iránt- önmaga iránt sem- részvétet, együttérzést, szeretetet.
Fásult, kiábrándult, szorongó mindennapjaira pedig már tudja, nem kívülről fog jönni a megoldás, hanem valamit neki, önmagának kellene tennie, de mit is tegyen és hogyan is álljon hozzá?

Néztem a hölgyet, aki ott ült velem szemben az első sorban. Láttam az arcán, hogy nem szívesen teszi fel ezt a valljuk be, nagyon intim, senki másra nem tartozó kérdést, és azt is teljesen világosan láttam, hogy igazi választ vár, és nem talmi általános magyarázatot. Sokkal nagyobb a lelkében a kíváncsiság és az elszántság a változásra, mint az a gondolat, hogy ezért őt túl az ötvenen esetleg valaki kineveti. És itt kedződik az igazi út!

Amikor bátran felvállaljuk önmagunkat és már nem érdekel, hogy ki mit gondol rólunk, vagy életünkről, hanem csakis egyetlen egy dolog érdekel, még pedig az, hogy igazi választ kapjunk és felépíthessük végre azt az énünket, akik valóban vagyunk, ahelyett, akinek a szerepét most jobb híján játsszuk.

"Színház a világ és színész benne minden férfi és nő."
Mondta egykor William Shakespeare, a nagy drámaíró, akihez fogható sem ő előtte, sem ő utána sohasem született még ezen a Földtekén.

És valóban! Amikor nem vagyunk tisztában belső lényegünkkel, csodatévő teremtő energiáinkkal, belső forrásunk igénybevételének módjával, akkor csupán egy hatodrangú szerepre ítéljük jelenlegi önmagunknak hitt lényegünket.

Eddigi pályafutásom egyik legcsodálatosabb kérdését köszönhetem ennek a kedves, ismeretlen hölgynek. Eszembe jutottak azok az idők, amikor számtalanszor neki futottam ennek a kérdésnek magam is, és nem találtam meg a módját, hogy egykori boldogtalan önvalómat felemeljem az emberi lét legalapvetőbb, legemelibb szintjére, arra, amit úgy hívunk:
egészséges önbecsülés.

Hogyan kell neki látni önmagunk szeretetének?
Holnaptól megosztom kedves olvasóimmal azokat a gyakorlati, egyszerű, könnyen kivetezhető praktikákat, amik nélkül sohasem kerülhetünk jó viszonyba azzal a lénnyel, aki jelen életünkben számunkra a leges-legfontosabb személynek kellene lennie, hiszen néküle még lélegezni sem vagyunk képesek: saját magunkkal!