Mysty Kata blogja

vélemény Kosztolányinének,

amikor Tanner Ilonáról, Babits feleségéről beszél: „Tehetséges nő, de rendkívül műveletlen. Tehetsége elsőbben is nárcizmusából és indulattelt hőbörödöttségének talajából fakad.”

 „Ilonkát néha szenvedélyes kapcsolatok fűzik nőkhöz is, van hogy saját alkalmazottjához. Fülledt barátságok ezek, örömökkel, bántásokkal, féltékenykedéssel, sértődésekkel, oktalan problémákkal és szenvedésekkel, amik aztán nyomtalanul eltűnnek, tökéletes közömbösséget hagyva maguk után. Ilonka itt is játszik, többet ad bele, mint amije van, hogy több legyen az életében, és önmaga túlzásait is elhiszi”, írja nem kevés tapasztalatára hagyatkozva Kosáry Sarolta, az utolsó barátnő.

 Forrás:

Babits Mihály

Szerelmi vers

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz, ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban, de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényü, szürke, népszinü szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

Babits Mihály

O lyric love

Terólad száll a dal, zivatarverte líra,
lantverte zivatar, lírai szerelem!
feletted ég az ég, alattad messze nyílva
a pokol, ingatag jársz ingatag helyen.

Örök parázsmező égeti földi lábad
s az égő fájdalom táncolni megtanít:
ütemes sántaság, mint aki tűzbe hágott
s kit kígyó csíp bokán, kapkodja lábait,

Kiáltanál, tudom, de zene lesz a jajból
mert egy ajk hangszerűl hangolta ajkadat
egy szép zenés ajak, mely dalt fakaszt a dalból,
mint hangvillát ha ütsz, másik is hangot ad.

Ó hóbillentyűs ajk zenés, meleg csodája
hogy gyengéd hangjaid betöltik az eget
s mint rezgést rabul ejt a zongorák pedálja
ha elhallgatsz, a lég zenéje emleget.

Ó kedvesem, ki vagy? Előtted messze nyílva
az ég, sugárosan jársz sugaras helyen;
utánad dús pokol, zivatarverte líra,
lantverte zivatar, lírai szerelem.

 1883. november 26-án született Szekszárdon, erősen vallásos értelmiségi család gyermekeként. Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt, édesanyja Kelemen Auróra művelt, versszerető asszony. Tanulmányait Pesten, Pécsett, a ciszterciek gimnáziumában végezte, majd érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett. Négyesy László híres stílusgyakorlat óráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakon szerzett diplomát.

       A századfordulótól írt verseket, de ezeket nem publikálta. Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden dolgozott gimnáziumi tanárként (1906–1908). Első műveivel a Holnap című antológiában jelent meg (1908). Fekete ország című versével nagy botrányt kavart, mert Ady Fekete zongora c. művével egyetemben érthetetlennek találták. Az induló Nyugat állandó munkatársa lesz

      1908-ban, és ekkor utazik Itáliába, ahol elhatározza az Isteni színjáték lefordítását. 1909-ben első verseskötetével - Levelek Iris Koszorújából - az új magyar költészet első vonalába lép. Ezekben a korai versekben - egészen az első világháborúig - sok a szecessziós túldíszítés, nemegyszer fontosabb a forma, mint a tartalom. A sokáig eldugott vidékeken tanárkodó költő a formák szépségében találta meg a magány ellen a vigaszt, de a szép formákban ki is fejezte a magányt, a társakra vágyódást, a mindenben kételkedő pesszimizmust.

1. Filozofikussá, bölcseleti érvényűvé tenni költészetét. Az induló Babitsnak még nincs kedvenc filozófusa vagy filozófiai korszaka (csak a második kötetben erősödik fel Bergson hatása), mivel a létezés egésze érdekli, szinte az egész filozófiatörténetre – a preszókratikusoktól a középkori bölcselőkön át, az angol empiristáktól Schopenhauer és Nietzschén keresztül Francis Jamesig és Bergsonig – kiterjed érdeklődése.
2. Poétikai szempontból Babits túl akar lépni a romantikus énlírán, melynek lehetőségét a XIX. század második fele, illetve a századforduló magyar költészete véglegesen kimerített. A romantikus énlíra lényege, hogy a lírai én mint versszervező áll a költemény középpontjában, s áttétel nélkül, közvetlenül szólal meg. Babits többféle módon törekszik e vershelyzet megváltoztatására, illetve a lírai én kiiktatására.

A nyári vakációt Babits mindig utazással töltötte. 1909 és 1910 nyarán újra Itáliában járt, a következő évben pedig Dél-Franciaországon át Párizsba látogatott. 1911-ig Fogarason, majd 1911–1916 között több budapesti gimnáziumban tanított. Most már itt van a szellemi központban, társak, barátok között; elismerik költői nagyságát. Egyre nagyobb műfordítói munkát végez, belefog Dante Isteni színjátékának lefordításába (ez lett élete legnagyobb és legjelentékenyebb fordítói eredménye), hamarosan kiderül, hogy kitűnő kritikus és esszéíró. Szemléletében van sok konzervatív vonás is, de ez a kultúra eredményeinek őrzésére vonatkozik, és nem a politikára, még csak nem is a kultúrpolitikára. Szemben áll az akadémikus maradisággal, és érdeklődése lassanként a társadalmi kérdések felé is fordul. 1910-1911-ben jelentek meg Babits első irodalomtörténeti, irodalomkritikai munkái. 1911 áprilisában jelent meg második kötete, amelynek versei Henri Bergson és Nietzsche filozófiájának hatását mutatják. 1911-től a Nyugatnak is állandó munkatársa lett, Rákospalotáról járt be a Bristol kávéházba a szerkesztőségi ülésekre. 1913-ban jelent meg Dante fordításának, az Isteni színjátéknak első része és ugyanez évben látott napvilágot első regénye A gólyakalifa (a Nyugat közölte folytatásokban), könyv alakban csak 1916-ban adták ki.

A háború kitörésének híre Babitsot Szekszárdon érte. A katonai szolgálat alól szívműködési rendellenes-ségek miatt felmentették. Az első világháború kitörése őt is a politika felé mozdítja: költészetében megszólal a harcos pacifista, az indulatos antimilitarista hangja. A békevágy klasszikus költeményeit írja a háború alatt. A világ és benső zaklatottságának kifejezésére az expresszionizmushoz közeledve - a korábban kedvelt klasszikus formákkal szakítva - műveit a formabontás, a prózaiság jellemzi.   Az 1915-ben született Játszottam a kezével c. versét hazafiatlansággal és erkölcstelenséggel vádolták. Hecckampány indult a pacifista költő ellen. Babits ellen fegyelmit indítanak, minek következtében a hatalom felfüggeszti tanári állásából. 1916 januárjában jelent meg Babits harmadik kötete a Recitativ című. Ady ez alkalomból verssel üdvözölte a költőt. A háború után lelkesen fogadja 1918-ban a polgári forradalmat.

               A polgári forradalom pedig egyetemi tanárnak nevezi ki. Az egyetemi katedrán éli át a tanácsköztársaság hónapjait is. De a szocialista forradalmat nem érti: jóindulatú idegenként szemléli a proletariátus küzdelmét. Az ellenforradalom mégis kommunista forradalmisággal vádolja. Megfosztják katedrájától, a nyugdíjat is megvonják tőle. Ettől kezdve csak az irodalomból él. Nyomatékosan elkülöníti magát a forradalomtól, de az ellenforradalomtól is. Ekkor alakítja ki azt a hírhedett elvét, hogy a művésznek "elefántcsonttorony"-ba kell vonulnia, és kívülről-felülről kell szemlélnie a világot.

     Ebben az időben (1921-ben) nősül, felesége a Török Sophie néven író Tanner Ilona, költőnő. (A költő 1912-ig egy vaskos füzetbe jegyezte, ill. másolta minden versét; mivel Török Sophie, a felesége 1935-ben a füzet kemény födelére ráfestette Carpaccio zenélő angyalát, a kéziratgyűjteményt  Angyaloskönyv néven tartjuk számon.) Élete irodalommal-kultúrával telik.

       Forrás: http://dorysmay.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1131404

    Török Sophie-t Taner Ilonkának hívták. Ezt a nevét férje, Babits Mihály adta rá, egyrészt T-vel kezdődő szép,  magyar írói névül, másrészt Kazinczyra, mint irodalmi vezéralakra való vágyódó tekintettel, akinek felesége e név viselője volt.

 Írók mellett, zsenik árnyékában

     Forrás:://www.alexandrakonyveshaz.hu/index.php?mod=konyvjelzo&id=374

        Török Sophie, Babits Mihály felesége

  Írók mellett, zsenik árnyékában

"... S vajon feljegyzi-e nevemet az irodalomtörténet, mert jó ebédeket főzök az uramnak, s ha fáj a torka, borogatást teszek a nyakára? Munkáira alig teszek hatást, csak feleség vagyok, semmi egyéb, s az irodalom számára sokkal fontosabb nálam az a fogarasi kis cukrászleány, kihez legszebb verseit írta."
Az idézet Tanner Ilona, írói nevén Török Sophie, Babits Mihályné naplójegyzeteiből származik. Ebben elmeséli megismerkedését későbbi férjével, Babits Mihállyal, az 1921 és 1925 között keletkezett, nem a nyilvánosságnak szánt feljegyzés, csak halála után jelent meg.

Az elszegényedett, német eredetű hivatalnokcsaládban született Ilonka kamaszkorától írogatott verseket, melyeket itt-ott időnként sikerült megjelentetnie. A Külügyminisztériumban segédtisztviselősködő, 25 éves, szőke, karcsú, sok udvarlót, kérőt vonzó fiatal nő azonban a Nyugatban szeretett volna verseivel megjelenni. A háborúvég, a forradalmak a Nyugat lehetőségeit korlátozta - papírhiány volt -, a szerkesztőségből nem válaszoltak Tanner Ilonkának. Ekkor egyenest levélben kéri Babitsot, hogy nézzen utána verseinek. Majd személyes találkozást provokál.

A Babits lakásán tett látogatás nem tanú nélküli. Szabó Lőrinc, a költő lakótársa és tanítványa, akivel ez időben együtt fordította az Erato versgyűjteményt, is jelen volt. Az akkor még egzisztencia nélküli fiatal költő Babits segítségével élhetett Pesten.
Szabó Lőrincnek megtetszik a bátor, kék szemű látogató. Hevesen udvarolni kezd neki. Ilonkának előbb imponáló, hogy valaki komolyan veszi, költészetről, gondjairól, családjáról lehet beszélgetni a "csúnya, fekete fiúval". Ez özvegy Adyné, Csinszka jelzője Szabó Lőrincre, akit szintén zavart a Babits körül tüsténkedő fiatalember. A már Babitsné aztán naplójában elég kíméletlenül jellemzi Szabó Lőrincet. Nehéz pontosan kiolvasni a visszaemlékezésből, hogy mi történt köztük. Pajtáskodás, névházasság terve, hogy Ilonka kiszabaduljon a családja nyomasztó közelségéből? Mindenesetre mindkettőjük számára elfelejtendő, elnyomandó emlék maradt a néhány találkozás. Szabó Lőrinc később kellemetlen emléknek minősíti kettőjük kapcsolatát. Babits és Szabó Lőrinc is eltávolodtak, utaik elváltak.
Végül Babits egyszer, mikor Ilonka "véletlenül", egy üres estéjén a Centrálba téved, megkéri a kezét.

A fiatal házasok Székely Aladár felvétele, 1921

"Azt hiszem Mihály egész idő alatt nem nézett rám, hanem firkált az asztalra, zavartan, izgatottan beszélt, s nyilván előre elgondolt terv szerint, de úgy, mint aki fejest ugrik valahova, s nem tudja még, mi vár rá, de csak hamar túllenni rajta, akárhogy! ... Sejtelme se lehetett, ki vagyok! Milyen vagyok? Félt a magánytól, s szinte kétségbeesett gyors elhatározással megkérte az első leányt, aki az útjába került, akinek az arca megtetszett, s akihez nyárspolgári tortúrák nélkül a legkényelmesebben hozzáfért... Sokszor olyan nagyon fáj ez nekem, hogy el sem mondhatom: nem a sors hozott minket össze, hanem egy ostoba véletlen, nem érdemeim tettek Babits Mihály hitvesévé, hanem mert éppen kéznél voltam, nem szeretett, nem kívánt, mint egyetlen nőt, aki boldoggá teheti - csak a magánytól menekült..."
Babits sohasem nyilatkozott házasságának indokairól, fogadjuk el Ilonka magyarázatát? Nem nagyon tehetünk egyebet, bár a korrekt, nemes lelkű költő talán éppen őt akarta Szabó Lőrinc felelőtlen tetteitől megóvni? Vagy Babits tényleg megelégelte a diákos rendetlenséget, a nála tanyázó Szabó Lőrincet és Komjáthy Aladárt? Otthont akart, hiszen 38 éves, a Nyugat szerkesztője, pompás kötetekkel a háta mögött, mindenki, ha többen fanyalogva is, de Ady utáni költőfejedelemnek tekintették.

Babitsot, Ady halála után, Csinszka, az özvegy is kereste nagyon céltudatosan, talán házassági tervekkel. De Babits ellenállt, bár Csinszka élete végéig távoli baráti kapcsolatban maradtak. Török Sophie pedig késő öregségéig féltékeny volt a Babits-Csinszka idillre.
S Ilonka irodalmi ambíciói? Már feleségként sűrűn megjelent a Nyugatban, sőt ha a Nyugat tartalomjegyzékét nézzük, talán túl sokszor is. Kritikákkal is szerepel a folyóiratban, regénye jelenik meg folytatásokban. És róla is írnak! De hogyan? Kímélettel.

   A háziasszonyi teendőket már házasságuk elején tehernek érezte: „Oh szerelem! Nagymosás és paradicsomfőzés undok / gőzei alatt / felemeled-e még egyszer / elalélt gyönyörű fejed?” – írta egy kéziratban maradt versében 1924-ben. Önmagával, alkotómunkájával való elégedetlenségét házasságára is kivetítette. „Szép így, lassan lépkedni, / meghitt kettesben összefogózva, / – de egyedül, ó egyedül talán / szállni is tudnék” – vetette papírra 1937-ben.

             „Sötétben élek, / s csak az lett enyém magamból, / mit lényed édes fénye átvilágít” – írta évek óta gégerákban szenvedő férje, Babits Mihály halála előtt egy esztendővel megjelent kötetében, már a közeli vég tudatában Török Sophie.

Életükből csupán húsz évet tölthettek együtt. A zárkózott és félénk Babits már harmincnyolc esztendős volt, amikor mindössze hét találkozás és kéthónapnyi ismeretség után 1921-ben feleségül kérte a Külügyminisztériumban iroda-segédtiszti állásban dolgozó, a költészet iránt érdeklődő szőke, kék szemű, nagyon csinos Tanner Ilonát.

           Mindvégig tudta, érezte, hogy csak Babits tekintélye tartja őt az irodalomban. S ez végtelenül bántotta, noha ő maga is tisztában volt vele, hogy tehetsége ugyan van, de nem átütő. S emellett műveltségbeli hiányai is voltak, bár környezete inspirálta a művelődésre, s a jó értelmű sznobéria sok mindent fölszedetett vele, ha rendszertelenül és kapkodva is. Rajongva kapott bele festésbe, fényképezésbe, könyvkötészetbe, kertészkedésbe, hogy egy bizonyos szintig eljusson, aztán megunva, ejtse hobbiját. S így volt ez a gyermekneveléssel is.
            Örökbe fogadták cselédleányuk törvénytelen gyermekét, Ildikót, mert Babitsnénak nem lehetett gyermeke. Előbb kényeztette, aztán elhanyagolta, idegenekre bízta, végül a felnőtt Ildikót kitagadta.

  „Azelőtt félelem nélkül írtam és éltem. Ma nem ez a helyzet. Nappal elfoglal a hivatal [rövid ideig a mai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott], meg az ezer szaladgálnivaló, éjszaka mosni és stoppolni kell. Az elmúlt időkben sok rosszat éltem át, és olyan idegállapotban vagyok, hogy alig tudok valamit dolgozni. Amióta legkedvesebb barátnőmet, Hoffmann Editet elvesztettem, annyira nincs kivel beszélnem, hogy legtöbbször hallgatok” – nyilatkozta 1946-ban egy újságírónak. („Most én vagyok hang helyetted”, 196.) Egy évvel később szanatóriumba került, ahol megismerkedett az irodalmi terveket dédelgető Koháry Saroltával. A világtól elzárkózó, ötvenhárom éves költőnő barátságába fogadta a harminc év körüli fiatalasszonyt, aki Török Sophie 1955-ben bekövetkezett haláláig lehetőségei szerint mindent megtett, hogy enyhítse magányát. Koháry Sarolta 1973-ban közreadta a költőnő életrajzát (benne a Török Sophie által írt töredékek beépítésével önálló alkotássá formált Majthényi Flóráról szóló betéttel), 1988-ban pedig Csontig meztelen címmel megjelentette válogatott verseit.

Székely Aladár felvétele, 1921

Lázongó ember, aki nem találta a helyét feleségként, íróként és anyként sem.
Lesznai Anna Török Sophie verseiről azt mondja, az a félelem költészete. (Lesznai Anna: Török Sophie, a félelem költője - Ny. 1934. II. 473-475.)     

          A rajongó fiatal nő, aki az irodalom körébe akart kerülni, és aki csodálattal tekintett az idősebb és nagy hírű, tudós költőre, csak később ismerte föl, hogy a házassággal igen nagy terhet vállalt. Babits Mihályt, a férjét szerepe és munkája lekötötte. Az irodalmi élet disszonáns hangjai is bekúsztak mindennapjaikba. S gyorsan jöttek a betegségek egymás után.
Török Sophie egy nemrég közölt 1927-es jegyzettöredékében "az őrültek házának" nevezi otthonát. Éppen az ő szélsőséges hangulatváltozásai és Babits neuraszténiás szorongása tehette olykor viharossá a fényképeken oly barátságos lakásaikat, esztergomi nyaralójukat.
A szökevény szerelem című Babits-vers 1933 nyarán született:

"Annyi év, annyi év;
a szerelem tart-e még?

Azt hiszem, kedvesem,
ez már rég nem szerelem.
A szerelem meggyújtott,
meggyújtott és elfutott
itthagyott
itthagyott

A szerelem messze van már
és kacag
kacag

Mit kell itt szerelem, kedvesem?
Úgy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem
égve és égetve, kegyetlen
s érzem, hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem."

      Az idézett részletekből a költő férj a mindent egybekapcsoló szövetségre inti társát, aki talán még mindig lobogásra vágyott.

                  Babits 1938-tól már súlyos beteg. Gégedaganata operációkat, röntgenkezeléseket igényelt. Egyre rövidebb periódusokban volt tűrhető egészségi állapotban, olykor hosszabb időre beszédképtelen is volt. E hónapok termékei a beszélgetőfüzetek. 16 spirálfüzet és sok száz cédula, amire Babits írta közlendőit, kéréseit, válaszait. A margóra pedig Török Sophie jegyezte fel a beszélgetőtársak nevét s kommentárjait. Az irodalomtörténet legmegrázóbb, különleges ikerműve ez.

1941 augusztusában meghalt a költő. Török Sophie még 1955-ig élt, egyre rosszabb fizikai állapotban, szegényen, mert közben Babits művei nem jelenhettek meg. Őt is kitessékelte a Rákosi-korszak irodalompolitikája.
Még írt az özvegy Sirató címmel egy kis verseskötetet, megpróbálta rendezni férje hagyatékát, meg akarta írni Babits életrajzát, de mindehhez már nem volt ereje. A magyar irodalomtörténet sokat köszönhet Török Sophie minden emléket összegyűjtő szenvedélyének, Babits Mihályé a leggazdagabb irodalmi hagyaték a huszadik századból.

Nemeskéri Erika

Török Sophie-ról (és más írófeleségekről) olvasható még Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Burokban születtem című könyvében, Noran Kiadó, 2003

      Török Sophie-nak van egy lámpása, amit magasra tartva a túlérzékenységgel látottak alá is bepillanthat; hogy tudja, és meri megvetni magát. Mert ez a szituáció lehetőség magunkból a még többet látást képes előhozni, ugyanis az önvédő ösztön a tudat alól felmentéseket nem küldhet, mivel le van fojtva.

   Többlépcsős lélekállapot, legfelül csak autentikus őszinteség, tetteinek tárgyilagos elmarasztalása, legalul olyan irtózás elviselhetetlen énjétől, ami az iszonyig is elér. Ez a szuverén maga-ellenesség nem kisebbségi érzés folyománya, hanem az önmaga iránti - elleni - maximalizmus velejárója. Vagyis érettség, de gőg.

 LESZNAI ANNA: TÖRÖK SOPHIE, A FÉLELEM KÖLTŐJE

Azelőtt mindent szerettem, amit te

 szerettél. Mindent és mindenkit: hová

eljutott szemed becéző sugára.

Elszórt magadat szerettem bennük és áldott volt

De ma még jobban szeretlek!

És mindent gyűlölök benned, ami nem

Én vagyok! Minden idegen asszonyt, ki

  halvány emlékeidből visszaint. Mert ma

gazdag vagyok és élő meleg ajkadról

  szürcsölöm életedet.

Gazdag vagyok és kevély és

 fukar! Elszórt mosolyaidnak zsugori

zsarnok őre. Nem játék többé.

Nem távoli hideg imádat ez! Az életemmel

szeretlek, s mindent gyűlölök benned

Kinyíltam csókjaid alatt

 mint harmattól verdesett virág.

És összetörtem csókjaid alatt

  mint harmattól verdesett virág.

Repesve hajladozom

 eleven ajkad felé.

Mint szomjas virág

harmatos ég felé.

Gyenge száron földig hajlok előtted

s feliszlak reszkető gyönyörrel.

S tán meghalok - mint viharos cseppektől

Miért is akarunk mindig újat? s gyermeki

  szívtelenséggel hányjuk el a tegnap

gyémántjait. Új formát keresünk, újízű

  zamattal, új színt új vért új szavakat!

Vad forró fiatal szavakat! mi senkié sem volt

  még s édes vérzéssel a mi ajkunkról szakadt fel.

Új szavak, villanó erősek, zúgnak tépnek

  eleven agyba nyilallnak. De jön a Holnap, jön

a friss farkasivadék, viharral jönnek

széllel és jéggel, új szavak dobpergésével

  kegyelet nem erény! Nőnek a körmök

fogzik a farkas, éhes gyomrok lihegnek. Vad

  szájakban kopik a gyémánt kaviccsá. Frázis lesz

magas padlások poros lomja lesz a régi

  szó: aranylánc borbélylegény vasárnapi

mellényén. De hát piacok ékén dolgozó

  kicsi béresek vagytok-e? Egy nap munkásai?

Hitvány a szó! ne bánjátok. A gondolat

  erős! Szárnyakká épül s fölemeli

 50marcius15KT

        1 941. augusztus 4-e, Babits halála, az ő életét is kettétöri. nemcsak lelkileg marcangolja cafatokká a jóvátevés lehetetlenségével súlyosbított gyász, lassan megvert eszmélete végleg összezavart emberként tartja magát számon, és testileg is rommá romlik. ,, Még ellenségeid se tagadhatják - mondta egy barátságos ítélethirdető -, hogy te aztán megfizettél mindenért!" írja egyik versében. Szorongó magányában összezavartságából belülről egy gondolatindítással, egy lényegmegragadással mégis kitalál. Véglegesen ítél önmaga fölött. Az elmarasztaló önítélet azonban már a bűnbánathoz, ezzel a megtéréshez áll közel. Ilonka utolsó döntése egész addigi világérzésétől és lélektörténetétől elüt. 1952 októberében meggyón, áldozik, ezzel csönd lesz benne. Nyomorúságának elfogadása és vezeklési gondolat fogja le benne a régi lázadót. Még sokáig vár így összecsomagoltan, míg 1955-n egy januári kora délután ágyában hirtelen felül, és örökre visszahanyatlik.

 http://www.epa.hu/00000/00022/00586/18325.htm

Találkozás

Török Sophie (ekkor még Tanner Ilona, a továbbiakban T.) 1920. november 12-én kereste fel néhány versével Babits Mihályt, 1921. január 11-én (a hetedik találkozás után) Babits feleségül kérte, és január 15-én megtartották az esküvõt. Érdemes rekonstruálni aktuális helyzetüket találkozásuk idején, és megismerkedésük néhány pontját (legnagyobbrészt T. 1923 körül keletkezett Naplójegyzetei alapján, melyben "házassága történetét" írja meg).1

       Ami T.-t illeti, huszonöt éves az elsõ találkozáskor, számos objektív nehézséggel körülvéve, de elsõsorban saját rendíthetetlen ambíciójától hajtva. Folytonos anyagi gondok között élõ, a deklasszálódással küzdõ polgári családban nõ fel. Szüleivel, öccsével és két húgával él egy fedél alatt. A családi légkör meglehetõsen feszült, nem kedvez sem a független magánéletnek, sem az intellektuális gyarapodásnak. A családtagok mindvégig rossz szemmel nézik T. "külön útjait". Anyjával való kapcsolata mindazonáltal szeretetteljes, gondoskodó. Apjához sokkal hûvösebb viszony fûzi, de amikor az haldoklik, hirtelen támadt érzelmekkel fordul felé, és halála után intenzíven gyászolja. Huszonkét éves ekkor, és ettõl kezdve tulajdonképpen családfõi szerepet vállal biztonságos hivatalnoki állásával. Közben egyetemre készül, doktorátusról ábrándozik, de már érettségije is kudarccal végzõdik.2

Az ezt követõ három-négy év a gátlások és lázadások, az identitáskeresés jegyében telik. A kitûnni vágyás egyre erõsebb, ennek iránya, formája azonban sokáig bizonytalan. Színészettel próbálkozik, 1917-tõl szorgalmas Nyugat -olvasó, a Belvárosi kávéházba jár, saját "tömegével [írja] a verseket, de tökéletes analfabéta [...] és [sejtelme sincs] a technikáról". Eszményképei Ady és Lesznai Anna; a Babits-versek hatással vannak rá, de "még nem [...] elég intelligens a megértésükhöz".3

1920 tavaszától néhány versét elküldi a Nyugat nak, eredmény nélkül, de rövidesen közlik egy-egy versét a Hét ben, a Vasárnapi Újság ban, az Új Idõk ben. Ez még inkább motiválja a Nyugat nyilvánosságára, és levelet fogalmaz Babitsnak, melyben versei sorsa felõl érdeklõdik. Végül novemberben, megunva a várakozást, elhatározza, hogy (újabb verseivel) személyesen keresi fel Babitsot. Kitartó rámenõsséggel kutatja fel a költõ lakását, és ez az elsõ találkozás az irodalommal való személyes kapcsolat kezdetét jelenti. Mintegy két hét múlva újra elmegy "végleges válaszért".

Ekkor ismerkedik meg Babits akkori lakótársával, Szabó Lõrinccel, akinek jelenléte mintegy katalizátorként felgyorsítja T. és Babits megismerkedésének folyamatát. Ez kissé paradox, ugyanis Szabó Lõrinc az elsõ pillanattól T. meghódítására pályázik. Az õ viszonyuk alakulása önmagában is, T. és Babits szempontjából pedig külön is érdekes. T. kezdetben Szabó Lõrinccel kerül barátságba, akinek külseje, lénye, rámenõssége ugyan taszítja, de egyfelõl végre intellektuális, irodalmi eszmecseréket folytathat, másfelõl, úgy érzi, a lakótárs-barát vonzalma közelebb viheti Babitshoz. (Valóban õ hívja fel erotikus szabadverseire Babits figyelmét.) ("[...] én nem voltam szent, és megszoktam lelkiismeret-furdalás nélkül embereket céljaimra felhasználni."4) Szabó Lõrinc pedig egy ideig nem adja fel hódítási kísérleteit, és élvezi saját bennfentes-tanítós szerepét is, egy idõ után viszont õ kezd úgy tekinteni T.-re, mint lehetséges közvetítõjére abban, hogy "eltörölhetetlenül Mihályhoz kapcsolódhasson". Ismeretségük után alig tíz nappal megszületik egy "pro forma" házasság terve Szabó Lõrinccel, amely T.-nek a családtól való elszakadás lehetõségét jelenthette. És – mivel megengedi, hogy nála lakjanak – még inkább Babits közelségét meg a könyvekét. Úgy tûnik tehát, hogy a kezdeményezés T. és Szabó Lõrinc kezében van. A házasságról azonban Babits beszéli le Szabó Lõrincet.

Noha T. számára Babits "szent", akivel nem lehet a megszokott módon kacérkodni, azért nagyon is konkrétan eljátszik ezzel a gondolattal. Ezzel együtt, mint többször utal rá, a valóságos szerelem, az érzéki kötõdés ekkor máshoz fûzi, "s ha igaz is, hogy rajongva ábrándoztam Mihályról – írja –, a nap többi, talán nagyobb részében másra gondoltam – talán nem olyan rajongva –, de emberi módon mint kellemes valóságra". Az utóbb "orgianapnak" elkeresztelt ötödik találkozás alkalmával négyesben, (T., Babits, Szabó Lõrinc és Komjáthy Aladár) "bolond összevisszaságban" csókolják egymást T. beszámolója szerint. "S bár ahogy így leírom a dolgokat, kezdõ szerelem történetének látszhatnak, de valójában nem az volt. Hogy Mihály megcsókolt engem, ez nem okozott érzéki örömet, a nagy ember kegyét éreztem benne, s fölemelkedést egy szédítõ magas polcra: fiatal, kezdõ költõ voltam, s a költõk fejedelmének bizalmasa lehettem – ez szédített meg."5

  T. gyermek utáni vágya szintén egyfajta ambíciónak tûnik. Az anyaság az alkotásnak, nyomhagyásnak, önmaga kiterjesztésének egy formáját is jelentheti. Naplójegyzetei elején írja: "[...] s még csak gyereket sem tudok szülni! – pedig oly mély bennem a vágy, hogy ne múljak el nyom nélkül." Egy interjúban pedig, kissé ellentmondásosan, így nyilatkozik: "Hogy mit akarok nevelni belõle? Ami én szerettem volna lenni, bár ez kissé furcsa lenne. Én ugyanis filozófus akartam lenni." Majd: "Én azt vettem neki, amit kívánt. Hintalovat, autót." De: "Az ember egy kicsit mindig azt veszi a gyereknek, amit maga is szeretett volna kapni." Majd: "Nem a mi életünk folytatása. Ildikó folytassa Mihály életét? Vagy az enyémet? [...] Polgárlelkekben talán tényleg az élet folytatásának tetszik a gyermek, de írónál? Az író annyira be van zárva saját egyéniségébe, olyan egységes egész... Hol lehet azt folytatni?"24 Egyfelõl egy magáénak vallott írószerep folytathatatlanságát hangsúlyozza, ugyanakkor mégis ennek a szerepnek (vagyis egy igazából beteljesítetlen alkotópályának) a betöltését várná Ildikótól.

    CZEIZEL ENDRE: Babits Mihály „szerelmei” és családi élete  

Versei, tanulmányai, műfordításai mellett egyre gyakrabban jelennek meg finoman költői novellái és a polgári élet hanyatlását ábrázoló, igen jó lélekrajzú, sivár világot tükröző regényei (a legjelentékenyebb ezek között a Halálfiai). Az ellenforradalmi kortól idegenkedő, de a forradalmaktól is elidegenedett polgári költészet most már benne látja a vezérét. Tekintélye nőttön-nő, és a hivatalos irodalom is békülni akar vele. A Kisfaludy Társaság is tagjává választja. Közben a műpártoló, dúsgazdag Baumgarten Ferenc Ferdinánd végrendeletében vagyonának kamatait a magyar irodalomra hagyományozta, Babits Mihályt jelölve ki az alapítvány kurátorának, akinek döntő szava van, hogy évről évre kik kapják a Baumgarten-díjat. Ez a helyzet irodalompolitikai hatalmat adott a kezébe. S közben a Nyugatnak is ő lett a főszerkesztője. A Nyugat pedig akkor is a legnagyobb tekintélyű folyóirat volt, amikor alig néhány száz példányban jelent meg. A színvonalas irodalmi életben az számított írónak, akinek írásai megjelentek a Nyugatban, vagy megjelent könyvéről a Nyugat kritikai rovatában írtak.

Így lett Babits irodalmi diktátor.

Igyekezett szélesíteni a Nyugat gárdáját, szívesen adott helyet a fiataloknak, érdeklődve fordult a népi költők felé. Csak azoktól idegenkedett, akik a költészetben nyíltan politizáltak. József Attiláról kedve ellenére ismerte el, hogy milyen jelentékeny költő, de csak élete legvégén látta be, hogy az utánuk következőknek ő a főalakja. Hanem addig még sok év tanulsága formálta belátását. Jó ideig igyekezett Babits a Nyugatot semleges középen tartani jobb és bal között, nem látva át ennek a képtelenségét az egyre fasizálódó világban. Kassákék bal felől támadták, de a Babitsnál sokkal baloldalibb Móricz Zsigmond is kivált a Nyugattól. Jobb felől pedig, ha tudomásul is vették Babits költői nagyságát, ellenségesen néztek az egész Nyugatra.

Ilyenformán élete végső esztendeiben egyre elszigeteltebben állt az ellentétek között. Már maga sem hitt az elefántcsonttorony elméletében, és azt kezdte hirdetni, hogy a szellem emberének őrtoronyban kell állnia. Ez is azt jelentette, hogy a költő maradjon az események fölött, de figyelje, mi történik, és jelezze a veszélyt. A veszély pedig nagyon is itt volt már. És akkor a már egyre betegebb költő kilép a sokáig görcsösen őrzött toronyból, és hitet tesz. Élete végén megírta élete egyik legfőbb művét, a Jónás könyvét. A lírikus egy nagy jelképes elbeszélő költeménnyel zárta le pompás életművét. A Bibliából vett, groteszken tragikomikus költemény a prófétáról szól, aki el akar futni hivatása elől, de nem lehet: jön a cethal, és lenyeli, mire belátja tévedését, s amikor a cethal kihányja, mégis elmegy prófétának, majd rémülten látja, hogy nem úgy következnek az események, mint ahogy prófétálta. Megérti azonban, hogy élete árán is az igazságot, az emberségességet kell szolgálnia. Nem sokkal később, ötvennyolc éves korában, gégerákban halt meg 1941. augusztus 4-én.

 **************************************

Életműve gazdag örökségünk. Költészetében az antik világ képeitől a középkoron át a modern világig réved elénk az évezredek látomása, amely által egy érzékeny és nagyon művelt modern ember kifejezi félelmeit, szorongásait, magányát, de a kultúra gyönyörűségeit is. Formakincse is magába olvasztja az évezredek eredményeit. Hangja a szecessziós burjánzásból idővel a klasszikus szigorúságig egyszerűsödik. Egyike legképgazdagabb költőinknek. Szépprózája a költői szimbolizmustól a szigorú realizmusig terjed. Műfordítói tevékenysége nagyban hozzájárult világirodalmi közkultúránk gazdagodásához. Esszéi, kritikai és irodalomtörténeti művei, ha szemléletük olykor nagyon is vitatható (hiszen politikai állásfoglalás nélkül képtelenség teljes elemzést adni irodalmi jelenségekről), szinte árasztják a műveltséget és a műveltség szeretetét. S tegyük hozzá, hogy vallásos katolikus volt, akinél a vágyott hit azonos volt a vágyott emberségességgel. És ez az emberségesség végül is elvezette a haladó társadalmi hitvalláshoz és kiálláshoz is.

Hegedűs Géza

 http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/eulira/babits.htm

élete végső esztendeiben egyre elszigeteltebben állt az ellentétek között. Már maga sem hitt az elefántcsonttorony elméletében, és azt kezdte hirdetni, hogy a szellem emberének őrtoronyban kell állnia. Ez is azt jelentette, hogy a költő maradjon az események fölött, de figyelje, mi történik, és jelezze a veszélyt. A veszély pedig nagyon is itt volt már. És akkor a már egyre betegebb költő kilép a sokáig görcsösen őrzött toronyból, és hitet tesz. Élete végén megírta élete egyik legfőbb művét, a Jónás könyvét. A lírikus egy nagy jelképes elbeszélő költeménnyel zárta le pompás életművét. A Bibliából vett, groteszken tragikomikus költemény a prófétáról szól, aki el akar futni hivatása elől, de nem lehet: jön a cethal, és lenyeli, mire belátja tévedését, s amikor a cethal kihányja, mégis elmegy prófétának, majd rémülten látja, hogy nem úgy következnek az események, mint ahogy prófétálta. Megérti azonban, hogy élete árán is az igazságot, az emberségességet kell szolgálnia.

Nem sokkal később, ötvennyolc éves korában, gégerákban meghalt.

 ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

  **************************************

 http://www.mari-anna.eoldal.hu/cikkek/szerelemrol.html    csoda!!!!!!

 http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=Your_Account&check=022554c58c5de1da32a21b9a61e9f7e2  

Török Sophie, született Tanner Ilona, teljes nevén: Tanner Ilona Irén Lujza Kamilla (Budapest, Kőbánya, 1895. december 10.[1] – Budapest, 1955. január 28.[2]) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Római katolikus családban született, édesapja Tanner Béla kassa-ujfalui születésű kereskedői könyvelő, édesanyja a pozsonyi születésű Weiszbrunner Antónia.

Iskoláit a fővárosban végezte, majd a Külügyminisztérium tisztviselője lett. 1921. január 15-én Budapesten házasságot kötött Babits Mihállyal[3] (korábban Szabó Lőrinc menyasszonya volt). Gyermekük nem született, egy leányt csecsemőkorában örökbe fogadtak, ám Tanner Ilona közvetlenül a halála előtt kitagadta gyermekét az örökségből.

Első versei: A Hét, illetve az Új Idők hasábjain jelentek meg, házassága után a Nyugat közli rendszeresen verseit, kritikáit és néhány novelláját.

Verseiben a tépelődő, vívódó női lélek fájdalmait szólaltatta meg. Szabad versei szélsőséges énképet sugároznak: a mély önmegvetés és a kritikátlan önimádat skáláján minden szín megtalálható bennük. Prózája a modern női lélek sokoldalú, érzékeny rajzát mutatja.

• Asszony a karosszékben (versek, 1929)
• Boldog asszonyok (novellák, 1933)
• Örömre születtél (versek, 1934)
• Hintz tanársegéd úr (regény, 1935)
• Nem vagy igazi! (kisregény, elbeszélések, 1939)
• Értem és helyetted (versek, 1940)
• Sirató (versek, 1948)

             regisztráltam...

    http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=Your_Account&check=022554c58c5de1da32a21b9a61e9f7e2

               Csősz József

   Őszinte szeretettel Gratulálok! Hasonló öröm érne, ha a másik versedet is rövidítenéd. Én már próbálkoztam ezzel, utólagos engedelmeddel....még rajtad áll, hogy megtedd! Ha úgy döntesz,nem..akkor- töröltetem. Nekem a meggyőzés , a segítés és a fölrakás jutott osztályrészemül e héten ...az alkotótársak és a minél színvonalasabb versek felvétele érdekében.Köszönöm a látogatásod , a válaszomat olvasd majd el ott jogos kritikádra. Én nem vagyok kritikus , azt jól tudod...csak amire felkértek teszem a dolgom.Üdv. és szer.tel Katy

       Köszönöm, Kati, hogy korrigáltál engem! Ne haragudj az oda írtakért se, nem volt szép tőlem - pontosan Valentin-napon. Egy kicsit lelombozódtam, de aztán kb.50 verset elolvastam a Poeton (főleg Ildikóét),és megnyugodtam... Azt hiszem, a jövőre nézve legyen tanulság számomra, hogy még nagyobb tömörítés szükséges a versírásomban, de maradjon úgy ez a vers, ahogy van, s javasolom, érd el, hogy lekerüljön a listáról. Töröljétek, kérlek! Változatlan tisztelettel és barátsággal: Józsi

Kérésedre új jelszót generáltunk Neked.

Az új jelszavad: zafi22puge

 ++++++++++++++++++++++++++++++++

Beke Ottó
Szerelmes próza

 http://mirror.bibl.u-szeged.hu/zetna/old.miham.aszonta.nemkell/zek/folyoiratok/82/beke1.html

   http://magyarirodalom.lap.hu/

   http://pszichologia.blog.hu/

  http://babitsmihaly.netlap.net/#Babits_

   LÍRA

   http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre29/petri.htm

    http://epa.oszk.hu/00000/00002/00081/kappanyos.htm

A SZERELEMHEZ

Még egyszer, szerelem!
Érezzem lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat.

Add vissza búmnak, ah,
Lyánykám hajfodrait,
Csábító két szemét,
Mosolygó ajkait.

Hagyj andalogni még
A rózsás arcokon,
A tőlem elragadt
Oly égi bájakon;

Hogy majd ha száll a nap
S a csendes este jő,
A hold sugárinál
Derengvén a mező,

Epedve várjam őt
Szerelmi gond között,
Mint vártam egykoron,
Míg lángom üldözött.

És lássam a jövőt
Képzelmem szárnyain,
Mint volt nyiló kora
Legelső napjain;

És halljam őt, gyönyör
Hatván meg lelkemet,
Zengő ezüst szavát,
Ez egy szót hogy "szeret!"

S akkor ha megszakadt
A tündérszép alak,
Utána mély sohaj
S könyűim szálljanak.

Még egyszer add nekem
Érezni lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat,

S a puszta éveken,
Hol rózsa nem virúl,
Emléked, szerelem!
Legyen virágomúl.

/Vörösmarty Mihály - 1832 novembere előtt/

• elim
• 2009. aug. 13. 13:02
• Még nincsenek kommentek

  
Sárvári (családnevén: Schall) Anna Dunaföldváron született, s amikor Juhász Gyula 1908 őszén megpillantotta, 21 éves volt. Nagytermetű, erősalkatú, molett nőként írják le többen a kortársak közül.
Miért tetszhetett Juhásznak? Ideáltípusa: „A szőke szépeket szerettem egykoron” (Vallomás, 1925), „Mert szőke mind, akit fájón szerettem” (Szőke fény, 1919) - vallotta. S e „varázsos és búsító szőkeség” (Óh szőkeség, 1924) magyarázza, hogy legtöbb nőismerőse, kedvenc színésznője később is szőke volt.
Másrészt (az ugyancsak szőke) Eőrsi Júlia meséli, hogy Juhász egy városmajori sétán, megpillantván egy robosztus nőt a fűben olvasgatva, kijelentette: „Szeretem a nagy nőket.”„Csupa nagy nő vonzott engem.”

 Szívnek

Katkámnak

Életem drága szép hajtása virulj!

Szemedben isteni fény vidul!

Törpe benned az önzés, hited óriás!

Küldd el hozzá Istenem a boldogság madarát!

anya
Számomra ismeretlen szerző (b.gy.):
Láthatatlan forrás

A kiváló festőművész tárlatra készült. Lázas gyorsasággal dolgozott, egymás után szívta a méregerős cigarettákat, - míg el nem fáradt s a küzdelmet fel nem adta. Remekművet alkotó kezét erőtlenül leeresztette. Nem, nem megy - nézte a vásznat elkeseredetten. Elhunyt édesanyját akarta megfesteni emlékezetből és néhány, anyuska életében készült vázlat alapján.

- Nem, nem megy - mondotta, érzem, sohasem tudnám megörökíteni. Kevés ahhoz az emberi erő, az akarat, a legnagyobb tehetség is. A vászonról csak egy jóságos nénike nézne a világra, csak öregsége, ráncos arca elevenedne meg szegénységével.
De az az asszony, aki benne él a szívében, lelkében, mindennap más arcot öltve, - befejezhetetlen. Ahhoz nincs elég szín, ahhoz képest a legtökéletesebben megfestett arc is kísérlet. Úgy szeretné megeleveníteni, ahogy évtizedekig látta őt. Fiatalosnak, szépnek. Amikor minduntalan az ablaknál terem, ha valamelyik gyermek idejében nem jön haza. Vászonra kívánkozik az is, az az esztendő, amikor férje, szegény édesapa váratlanul meghal. Anyuska látása, hallása megromlik, járása elnehezül, dús hajában egyre több az ősz hajszál.

Csonka, befejezetlen lenne a kép; járása nélkül, melyben annyi, de annyi jóság, segíteni akarás és lemondás volt. Hogy is lehetne megfesteni keze gyengéd érintését, simogatását, hangját, tartózkodását. Személytelenségét, hallgatását, megértő mosolyát és mindent tudó bölcs bólogatását.

Vette a kabátját, kalapját, sétára indult. Egyik utcasarkon hosszasan elidőzött; azután továbbment s egyszerre, szinte visszahőkölve mondta magának:

- Csak most értem meg, mért nem lehet Istent megfesteni, vagy szoborrá formálni. Megmintázhatatlan. Egy mindenséget foglal magában. Arca hasonlíthatatlan. Nem is emberi hasonlatossággal. Talán több százezer év múlva jut, hasonul közelébe, a bűnben, aljasságban elfajult emberi arc. Az istenarc fény, elemekből elemekre sugárzó erő, fű, fa, virág és az állatvilág felismerhetetlen keveréke.

- És Jézus? A róla készült képekről hiányzik az evangéliumi lélek, az Atya távolléte és némasága. A legtöbb kép a keresztfán függő élettelen testet példázza, csak példázza, mert még a legtökéletesebb kép is nélkülözi a gondolat mély szántását, holt sugarát.

Az élő Jézus, hogy kijelenthesse az Igét, ember, a legtökéletesebb ember, amíg lát, figyel, jár, kél; de amint megszólal, cselekszik, már isten Fia. Ez a kettősség kifejezhetetlen, s benne rejlő, a felette uralkodó eredettel együtt.

A művész végigsimította homlokát, lehunyta lázasan égő szemét, úgy érezte, messzebb jutott, közel a láthatatlan és elérhetetlen forráshoz, az örök Alkotóhoz.

Mysty Kata:
Láthatatlan forrás

Te vagy Uram
az örök forrás,
a mélybe fúrás,
a "minden tudás"!

Az öröm titka,
a titkok nyitja.
sorsunkban vétlen,
segítségben sose tétlen...

Hozzád menekül
az is, ki elkerül.
Megmentő kezed,
senkitől el nem veted!

Csapások, traumák
nem Tőled valók,
nem büntető vagy!
Vagy nekünk Megváltó !

Ha hozzád fohász,
kérő ima száll,
mellettünk állsz,
gyógyírt találsz!

misztinékata

    Jorge Luis Borges:
Idő múltán

Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy
kezet, vagy leláncolsz egy lelket..
És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel...
és hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy...
és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret...
és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel...
és megtanulod az utakat a mára és a mostra építeni, mert a holnap nem
garantálja a terveidet...
a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat fele úton...
és idővel megtanuljuk, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is
égethet és elszenesíthet...

Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és diszítgetni a saját
lelkedet ahelyett, hogy mástól várod hogy virágot hozzon.....
és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd,
és tényleg értékes vagy...
és az ember csak tanul és tanul...
és idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert
gazdag jövőt ígér, előbb-utóbb visszatérsz a múltba...

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad
hibáiddal és nem akar megváltoztatni...
de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd
nem akarod látni...

Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte,
mert másként körülvesznek a nem igazak...

Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át
bánthatják azt, akit meg akartál sérteni...
megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom", de megbocsájtani csak
a nagy lelkek tudnak...
megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínűleg soha többet
nem lesz úgy, mint régen...

Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő,
amikor hiányozni kezd a régi...

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető...

Megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb
sokszorosan visszakapod...
megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté...
és megtanulod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap...

és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek,
mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek...

Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy
bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha
szükséged van, hogy barát szeretnél lenni... egy sír fölött haszontalan...

Megtanulod ezt mind, de csak idővel...

   Vágy és vezeklés írta: Yasmine

Cím: Vágy és vezeklés

Írta: Yasmine
Javította: Lillia_hun, avalon , mumci
Korhatár: 14
Párosítás: Remus Lupin/Hermione Granger és Perselus Piton/Hermione Granger
Nyilatkozat: minden jog J. K. Rowlingot illeti. Készült a Lumossolen oldal 3. pályázatára.

Tartalom: Hermione két férfi között őrlődik. Míg az egyik a szerelmet jelenti a számára, addig a másik a szenvedélyt. Remus és Perselus is megkéri a lány kezét, így eljön az a nap Hermione életében, amikor végleg döntenie kell.
Szerző megjegyzése: köszönöm az őszinte és kemény kritikát avalonnak; a kitartást örök bétámnak Lillia_hunnak, és a biztatást Annának!

* * *
Mottó szállóige
„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy
embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk
titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk
bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és
nagyon boldogok legyünk.”

Ernest Hemingway

Vágy és vezeklés


Címszavak
Két férfi.
Egy nő.

Szerelem.
Szenvedély.
Vágy.

Titkok.
Hazugságok.
Hűtlenség.

***
Bevezetés
Én megtaláltam azt a férfit, Remus Lupint.

Remus... Istenem, milyen nehéz is volt meggyőzni őt arról, hogy nekem nem számít az, hogy vérfarkas!
Túlságosan féltett engem. Óvni akart az emberek támadásától és saját magától is. Nem vette észre, hogy ezzel bánt igazán. Végül szép lassan megtört a jég, most pedig lassan már három éve lesz annak, hogy együtt vagyunk.
Bonyodalom
Ő jelenti számomra a szerelmet, boldog vagyok vele, és biztonságban érzem magam mellette. Mégis elkövettem életem talán legnagyobb hibáját.

Viszonyt kezdtem egy másik férfival.

Hogy miért? Mert úgy éreztem, hiányzik valami a kapcsolatunkból.

 vége

 http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=43117

 A VERS

Nem úgy fakad a vers,
ahogy Ti gondoljátok,
nagy véres harcok árán,
bús könnyes csókok árán:
nem úgy fakad a vers.

A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.

Szellő a vers,
s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át
lepergeti az érzés-szirmokat.
(Alkony felé
egymásnak furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)

Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.
Egy pillanat...
s a lelkünkön lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.

Tavaszi szél oson át néha így
az alvó ligeten.

(Wass Albert)

   KÉPVERSEIM:

        http://hu.netlog.com/szabokato/photo/setid=112131

   http://www.youtube.com/watch?v=gZoJkOkUHN8

 LINK

     http://verspatika.freeblog.hu/

 lEGÚJABB BLOGOK LINJE

http://hu.netlog.com/szabokato/blog

http://hu.netlog.com/szabokato/blog

             http://hu.netlog.com/szabokato

 Saját Aforizmák

    Az akarat lángol,
    ha Te imádkozol---ű

"Tücsük, húzd az én nótámat!"
-szól a margaréta.
"Azt húzzad, hogy virág vagyok
és nem sárgarépa..."

"Tücsök, az enyémet húzzad!"
-piros pipacs mondja.
"Az enyémet! Az enyémet!"
-kiáltozzák sorba...

Szegény tücsök látja már, hogy
a fele sem tréfa:
a végén még hajba kapnak
pipacs, margaréta.

Ezért így szól: "Nem húzhatom
nektek, szép virágok,
ma van a Hold neve napja,
neki muzsikálok..."

(Zelk Zoltán)

                    "Nemigen-inpeters verséhez 

                   A Nemzet Lelke
                        biciklire ül,
                        Egész mást hegedül!
                       Pedálozni nem fog!
                       A foga viszont csikorog!
                      Télben, fagyban mindenkoron!Mysty kata

          Bölcseletek, tanmesék

Egy árverésen a kikiáltó felemelt egy hegedűt. Tele volt repedésekkel és karcolásokkal. A húrok kilazultak és a kikiáltó sem gondolta, hogy megérné a fáradságot, ha túl sokat vesződnének vele, de a rend kedvéért egy apró mosoly kíséretében felemelte.
- Mit ajánlanak érte, uraim? - kiáltotta. - Kezdjük százezer forinttal!
- Százötezer! - szólt egy hang. Majd:
- Száztíz.
- Száztizenöt! - mondta a másik. Majd:
- Százhúsz!
- Százhúszezer először, százhúszezer másodszor, százhúszezer...
Ekkor a terem mélyén egy ősz hajú ember felállt és kezébe fogta a vonót. Egy zsebkendővel letörölte a poros hegedűt, meghúzta a húrokat, nyakához illesztette a hangszert és olyan tiszta melódiát kezdett el játszani rajta, ami az angyalok énekéhez volt hasonlatos.
Amikor abbahagyta, a kikiáltó nyugodt, mély hangon azt kérdezte:
- Mit ajánlanak az öreg hegedűért? - És a vonóval együtt felemelte azt.
- Egy millió, ki ad érte kétmilliót? Kétmillió! Ki mond hármat? Hárommillió először, hárommillió másodszor, hárommillió - három-százezer, senki többet harmadszor - mondta a kikiáltó.
Az emberek tapsoltak, de néhányan azt kérdezték:
- Mi változtatta meg a hegedű értékét?
A válasz rögtön megérkezett:
[b]- A Mester érintése.[/[b]"Régi poros, összekarcolt hangszerek vagyunk. De képesek vagyunk magasztos zenét játszani. Elég a Mester érintése."[/b] 

Wilhelm Busch:

CSÁBÍTÓ AJÁNLAT

Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.

- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.

- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!

Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:

- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.

Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.

- Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?

Nagyon komolyan felelt:

- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mondent nem értettem meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egész boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor elvesztem, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most - a Biblia az élet könyve számomra.

 

A KÉT FIÚ
Amikor az asszony életet adott a két gyermeknek, még nem sejthette, hogy mennyire különböző sors jut majd nekik osztályrészül...
Még nem sejthette, hogy amikor ő öregen és elesetten egy kórházban tölt majd egy karácsonyt és a két fia eljön őt meglátogatni, az egyik majd öltönyben és nyakkendőben, a jólfésültség nyilvánvaló jeleivel, pöffeszkedve és hangosan jótékonykodva tüsténkedik majd az ágya körül, elnagyolt mozdulatai közben legalább ötször megtaszítva a szomszédos beteg ágyát, míg másik fia a tanyán megszokott öltözékben, poros nadrágban és csizmában, kalapját gyűrögetve áll majd, csillogó szemekkel nézve édesanyját é távolabbról, hogy engedje testvérét szerepelni.

Az asszony akkor még nem sejthette, hogy miközben ő majd minden sejtjével élvezi a műanyag tálkában behozott ünnepi vacsorát, az a fia, aki az ételt hozta neki, rá sem néz majd, csak türelmetlenül dünnyög valamit válaszul arra, ahogyan ő az ízeket dicséri, miközben másik fia már a látványtól is jóllakik, ahogyan mosolyogva nézi idős édesanyja örömét.
Egy öregasszonynak volt két fia...
Az egyiküknek "jól felvitte az Isten a dolgát" ahogyan mondani szokás, a másik ismerte Istent, Aki megtanította őt a valódi szeretetre és a valódi puszikra.



Egy asszonynak volt két felnőtt fia...
Ő mindkettőnek azt mondta a búcsúzásnál, "kisfiam". De az a fia, aki ennivalót hozott neki, elfordította a fejét, ahogyan a búcsúzásnál megpuszilták egymást.
A másik fia, akinek magának is alig volt valamije, a látogatás alatt csak ritkán jutott szóhoz. De hát sokszor megesik ez, a valódi Szeretet csendes.
A valódi, cuppanós puszi hangját viszont mindenki hallotta a kórteremben

 NAPSUGÁR...

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány "jó napot", egy-két "jó estét". Semmi több. "Jégtörésről" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.

Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki:
- Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták , hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: - Milyen a nap?
- Csodálatos... Maga az élet. - válaszolta zavartan a borz.
- Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején... Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.

Néhány hónappal később egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegőt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükröződött.

A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.

Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.

És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.

Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?