Fáj a múlt, fáj a jelen

Fáj, nagyon fáj, 
hogy már nem vagy...
már nem is leszel,
A nap is hiába kel fel,
le se nyugszik, velem szenved.
A hiány egyre nagyobb.
Az a perc, amely elválasztott, 
bennem jéggé fagyott, 
A hajnal is késik,
úgy bealkonyodott.
Az ég kékjén most képzelet alkotta 
halvány alak rajzol hívó patakot,
benne Te egy lélekcsónakon.
Hiába a sírás, csak az Írás
vigasza húz a mába át.
Fáj a múlt, fáj a jelen,
Hogyne fájna a jövő, nélküled?!
Az elmúlás kegyvesztetten temet el
hirtelen, de az irgalom heve szerfelett
a gyertyalángban mégoly hevesebb,
és oly kemény, mint az élet-szerelem!
 
Mysty Kata
Fáj a múlt, fáj a jelen

Legnagyobb bűnöm

A tollforgatás,

Érdekes szokás...

Érdeme, - ott ás

Ahol benn,' frontos,

Lehet, hogy foltos,

Azt nem adhatom!

Mint ruhafoltok,

lyukakat foltoz...

Mint tervrajz sok,

Fehér papíron,

Színes, szép idom...

Hajót hajtogatok

Eztán, hogy aztán

Vízre rakodván,

Szelje a "Dunát!"

Révbe juttat tán!??

MystyKata

Mysty Kata

Érints meg rózsák türelmével

Egy jó szóval érints meg naponta,

csupán csak eggyel...

Szerény bókkal itass, szomjoltó kedvvel.

Érints egy mozdulattal, megbánó bűntudattal,

könnyet felszárító meleg mosolyokkal!

Érints meg rózsák türelmével,

naiv gyermekséggel, vigaszt is merőn,

Mákszemnyi hittel, ki-kijózanító kedvességgel,

Marasztaló két kezeddel, küzdő szeretetharccal!

Érints a hangoddal, simogasson ártatlan daccal,

csak Értemig harccal, nem hatalommal!

Suttyomban a nap, 

Lassan csak halad,

Felhőbe botlik,

Aztán megnyugszik.

Leszakad az ég,

Darab(ja)szét, szerte...

Összeseperte

Egy kósza kis szél.

Mosolyba fűzött

Ernyője fűzöld,

Attól lesz fényes,

Húzza az égen.

MystyKata

Mysty Kata:

 2xKétsoros

Bocsánatos bűn nekem a versírás!

Bocsáss meg, ha fércmű, és rossz alkotás!

Bocsánatos bűn nekem a versírás!

Bocsáss meg, ha filcmű, s nem rossz alkotás!