Múlt-Rács

Tudtam, hogy hallottam már valahol ezt a hangot. Ez a hideg, kegyetlen, de ha kell behízelgő hangot. Már akkor furcsa volt, amikor szóba került. Shiannától hallottam, hogy a lovagja ismer egy vérszívót. Aztán egy telefon alkalmából meghallottam a hangját. Az ő hangját. Biztos voltam benne, hogy nem emlékszik rám. Most fogoly. Én következek, innen a rácson túlról, addig feszíthetem őt, amíg meglátom sötét lényének valódi énjét. Azóta persze megy az incselkedés, a különböző válaszaiból tudom, fogalma sincsen, kivel van dolga.

Felháborítóan, vérlázítóan nagyképű, pedig nem más, mint egy nagyra nőtt szúnyog. Bahh! Jönne csak egy harmadszintű tűzcsóvám közelébe, rögtön letörlődne az önelégült vigyor a képéről.

Az első titkos küldetésem volt ő. S a közelébe sem tudtam jutni, életem legnagyobb kudarca, még akkor is, ha tudom sokszorosan idősebb nálam. Mikor törötten, magamban kételkedve hazatértem a mester mosolyogva közölte, ez volt a cél. El kellett fogadnom, hogy nem sikerülhet minden az életben. Akkor megfogadtam, hogy bebizonyítom neki, és mindenkinek, hogy képes vagyok elkapni őt, és megszerezni tőle azt, amire oly sokan vágynak. Ha ez sikerül, utána szívesen véget vetek a több mint nyolcszáz éves létemnek.

Fel fogom kelteni a kíváncsiságát, meg fogom törni, és utána…