Lyan Gjelevsky: Második tánc

Shianna•  2012. augusztus 3. 20:41

Közeledik az este, rituális fürdőt veszek, élesben kell használnom a tudást. Ma éjjel beszélnem kell vele. Újra, és biztos vagyok benne, hogy Ő is felkészült a találkozásunkra.Hajam kibontva terül el mellettem a vízben, így hogy nincsen feltekerve, a derekamig ér. A mester azt mondta, hogy hűtsem a gondolataimat, és legyek nagyon megfontolt.
Ma el kell mondanom, neki, hogy ki is vagyok. Nagyon kíváncsi leszek a reakciókra. Gaiden ellen együtt kell harcolnunk, utána lerendezzük az egymással való dolgainkat. Aztán kiderül, ki marad életben, ha egyáltalán életben marad bárki. Sóhajtva döntöm hátra fejemet, még egyszer utoljára lecsitítom magam, újra hallom a fejemben az őseim szavait, Maron bíztatását, a mesterem tanítását.
Fehérbe öltözöm, hosszú fehér selyem simul körém, a ruha nyaka magasan záródik, szélén, és a mellrészen arannyal hímzett, ujjai könyékig passzosak, onnantól tölcsér alakban szélesednek. Jobb oldalon combközépig felhasítva. Hajamat kibontva hagyom, csupán két oldalról induló vékonyfonat, miként egy pánt fogja hátra, hogy ne hulljon zavarón arcomba. Lábamra fehér saru simul, végül egy hószín csuklyás köpenyt terítek magamra.

A legerősebb dolmenünkbe tartok, ahogy belépek, érzem lüktetni az erőt. Sóval védőkört húzok. Ezüstszínű gyertyákat teszek köré, és meggyújtom őket.
A kör közepébe lépek

 -       Lerien mindenek anyja, halld szavam! Én vagyok a tűz, szólítom segítő szívedet. Add nekem ma az erőd, hogy elhozhassam ide azt, ki az éjben jár. Légy segítő kezem időn és téren át. Tartsd szívemet a tűzben, hogy segítsen égő hatalma. Nővér a nővérnek, barát a barátnak, szerető a szeretőnek. Kelj hát tűz bennem a lég folyosóján, és vigyél ma el hozzá. S mert így akarom, be is teljesülhet.

Erős rántást érzek, elmosódik a világ. Majd hirtelen meglátom őt. Karjába kapaszkodok, és már utazunk is vissza a dolmenbe, hallom, ahogy ordít, tudom, hogy őrülten dühös, de felkészültem haragjára.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!