Múlt-Rács

Közeledik az este, rituális fürdőt veszek, élesben kell használnom a tudást. Ma éjjel beszélnem kell vele. Újra, és biztos vagyok benne, hogy Ő is felkészült a találkozásunkra.Hajam kibontva terül el mellettem a vízben, így hogy nincsen feltekerve, a derekamig ér. A mester azt mondta, hogy hűtsem a gondolataimat, és legyek nagyon megfontolt.
Ma el kell mondanom, neki, hogy ki is vagyok. Nagyon kíváncsi leszek a reakciókra. Gaiden ellen együtt kell harcolnunk, utána lerendezzük az egymással való dolgainkat. Aztán kiderül, ki marad életben, ha egyáltalán életben marad bárki. Sóhajtva döntöm hátra fejemet, még egyszer utoljára lecsitítom magam, újra hallom a fejemben az őseim szavait, Maron bíztatását, a mesterem tanítását.
Fehérbe öltözöm, hosszú fehér selyem simul körém, a ruha nyaka magasan záródik, szélén, és a mellrészen arannyal hímzett, ujjai könyékig passzosak, onnantól tölcsér alakban szélesednek. Jobb oldalon combközépig felhasítva. Hajamat kibontva hagyom, csupán két oldalról induló vékonyfonat, miként egy pánt fogja hátra, hogy ne hulljon zavarón arcomba. Lábamra fehér saru simul, végül egy hószín csuklyás köpenyt terítek magamra.

A legerősebb dolmenünkbe tartok, ahogy belépek, érzem lüktetni az erőt. Sóval védőkört húzok. Ezüstszínű gyertyákat teszek köré, és meggyújtom őket.
A kör közepébe lépek

 -       Lerien mindenek anyja, halld szavam! Én vagyok a tűz, szólítom segítő szívedet. Add nekem ma az erőd, hogy elhozhassam ide azt, ki az éjben jár. Légy segítő kezem időn és téren át. Tartsd szívemet a tűzben, hogy segítsen égő hatalma. Nővér a nővérnek, barát a barátnak, szerető a szeretőnek. Kelj hát tűz bennem a lég folyosóján, és vigyél ma el hozzá. S mert így akarom, be is teljesülhet.

Erős rántást érzek, elmosódik a világ. Majd hirtelen meglátom őt. Karjába kapaszkodok, és már utazunk is vissza a dolmenbe, hallom, ahogy ordít, tudom, hogy őrülten dühös, de felkészültem haragjára.

Az éjszaka, az ő világa. Nekem adta az álmait, s azóta minden éjjel látom őt. Látom, gyilkolni, a körülötte hullámzó vértengert. Látom kétes alakokkal beszélni. Látom egyedül, ahogy csak áll, s figyeli az éjszakai eget.

Indulnom kell, pedig érzem milyen feszültséggel teli a levegő. Nem kellene, most itt hagyni a várost. Tudom, hogy Gaiden is erre tart. Ez a bolond vámpír meg itt rohangászik le föl. Persze nem védtelen, de Gaiden erősebb. Fel kell keresnem a mestert. Meg kell tanulnom, a tűz legmagasabb szintjét. Éppen egy erdőn vágok át, csuklyám fejembe húzva. egy alak lép elém.

-          Cyten! Mi szél hozott?

-          A húgod összeköltözött a mágussal. – mondja

-          Mi közöm nekem ehhez?

-          Tettetek egy ígéretet, hogy Shianna az enyém lesz.

-          Valóban? Nem emlékszem ilyesmire. Menj az utamból Cyten. – kikerülöm és indulnék tovább, a hangja állít meg

-          Meg fogom szerezni! Ha kell Gaiden mellé állok, de ő az enyém lesz.

-          Cyten! Ha a húgomnak, csak egyetlen haja szála meggörbül, jobb, ha rögtön öngyilkos leszel. Sem én, sem Tristan nem fogunk nyugodni, míg meg nem döglesz. Elhiheted nekem, hogy az én haragom, gyenge kis tavaszi szellő lesz Tristanéhoz képest. Jó informátor vagy, szerintem tisztában vagy azzal, hogy Shianna most nagyobb védelem alatt áll, mint valaha.

-          A fajtád vagyok! A húgod mégis egy emberszerzetnek adod.

-          Shianna viszont nem a fajtád, és soha, de soha nem élne veled. Vagy már elfelejtetted, a törött csontjaidat? Nem emlékszel milyen volt miután megtudtuk, hogy te voltál, aki azt a szörnyűséget tette vele. Vigyázz magadra Cyten! Figyelünk

-          Kevesek vagytok! – ordít

-          Majd meglátjuk Cyten, majd meglátjuk – tovább lépek.

Sietősen indulok, a régi kolostor felé. Nincsen vesztegetni való időm, legkésőbb két nap múlva meg kell próbálnom, újra elérni Beckettet. Árnyas lombok alatt suhanok, és elmosódik körülöttem a táj. Nem teleportálhatok, most nem utazhatok a tűzben. Ulqyamát értesítenem kell, arról, hogy Cyten áruló lehet. Figyeltetni kell.

Megérkezek egy kapu elé, mögötte ódon épület. Érzem a tömény mágiát, a védővarázsköröket. Testem, elmém még emlékszik, pedig már 300 év is eltelt mióta itt jártam utoljára. Huangok szentélye. Gond nélkül jutok át a védelmen. Főnix vagyok, én beléphetek.

Mikor belépek az ajtón, csak a sötétséget látom, reflexszerű a váltás, és minden narancsvörös sziruppá válik körülöttem. Látok. Lassan lépkedek, az oszlopos csarnokban. Léptem nem ver visszhangot. Tökéletesen hangtalanul mozgok. A terem túloldalán, apró mécsesek világítanak, azokért a társainkért, akik a 400 évvel ezelőtti véres mészárlásban veszítették el életüket. Maron. Ahogy a gyertyákhoz, érek, látom, hogy Maron képe előtt is ég egy. A szívemre súlyt a fájdalom, ahogy az ő képét nézem. A legcsodálatosabb főnix volt, benne olyan gyönyörű lánggal égett az erőt, amiről én csak álmodhattam. Olyan szépen éltünk, olyan boldogan. Aztán jött a háború, ő meghalt én itt maradtam, és azóta sem találom a nyugalmat.

Valaki felém közeledik. Ráismerek idős mesterem jellegzetes csoszogó lépteire.

-          Hát visszatértél Lyan, Lahrom lánya?

-          Visszatértem mester. – hajolok meg előtte szertartásosan

-          Düh van a szívedben leányom, düh, és szomorúság. Hosszú volt az utad?

-          Az én utam végtelen. Mester! Szükségem van a tűz legmélyére. Be kell fejeznem a küldetésemet. Veszély fenyeget

-          Még mindig a múlt kísért? Ha a dühnek adod át a szívedet, meg fogja keményíteni, és erős lesz ugyan de könnyen törik majd. Mondd leányom, még mindig az éjen járót keresed?

-          Már megtaláltam, és Leriennek hála el is értem őt.

-          Beszéltél vele

-          Igen mester

-          Milyen volt?

-          Még mindig fortyog benne a gyűlölet, de a legmélyén még érezni az embert.

-          Van még esélye?

-          Meg kell adnunk neki

-          Nos, lányom, a szobád még a régi, de amíg a lelked így háborog, nem kezdünk a tanulásba. – szemeimbe néz, próbálom elrejteni a sürgetést. Hiába – A nagy lángon lobogó tűz könnyen a saját hamvaiba halhat Lyan, de a türelmes lappangó parázs, akár a világot, is felperzselheti. Most menj. Csendesítsd le az elméd, és pihenj. Holnap megkezdjük a tanulást.

Nincsen mit tenni, Elbocsátott. Tiszteletet teljesen meghajolok felé. Szűk folyosó nyílik az oldalajtón, majd egy körterem, öt azonos távolságra lévő ajtó. Aki nem tudja, hogy éppen hol van, vagy hová tart, annak itt vége. Határozottan nyitok be a jobbra második ajtón, és máris a hálók folyosóján vagyok. Az én szobám volt az utolsó a baloldalon. A sziklák felett a tengerre néz, mindig is szerettem hallgatni, ahogy a szikláknak csapódnak a hullámok.

Levetem fekete gönceim, és egy köntösben a fürdőkhöz sétálok. Kamilla illatú fürdőbe merülök, és olyat teszek, amit már évszázadok óta nem. Elengedem magam, hagyom, hogy a gondolataim parttalanul sodródni, érzem, ahogy valaki próbál összekapcsolódni velem. A mester az, hangja az univerzum bölcsességét hozza el nekem. A tűz útjáról, a lelkéről mesél, hangja betölti tudatom, és szomjasan kortyolom a tudást, amit holnap a gyakorlatok közben kipróbálhatok, hogy éjjel elkezdődhessen a második tánc.

 

Reggel. Régen voltam már ilyen nyugodt, mintha minden idegszálam kisimult volna. Fejemben a tudással, lassan lépkedek az edzőterem felé. Kardom az oldalamon, nem úgy, mint máskor. A mester a teremben vár, köszöntjük egymást. Mellétérdelek, hallom, ahogyan lassan kántál. Én is vele mondom az igét, közben érzem a főnix erejét bennem áramlani. Érzem, ahogy a tűz most nem az elmémből, hanem a szívem mélyéről indul, és hallom az őseim szavait, ahogy mutatják az utat, s látom, hogy most nincsen tűzburok körülöttem, mint korábban, hanem én magam izzok aranyló fénnyel, és a Napnak összes forró erejével. Aztán megszűnik a varázs. Ennyi ez nem több mint fél perc, a feladat adott, minél hosszabban fenntartani.

Estig ezen gyakorolok. mire fáradtan pihenni térek, már képes vagyok tíz percig fenntartani az átváltozást. Holnapra már jobb lesz, de tíz perccel is elkezdhetem a második táncot.

 

Másnap csak délután ébredek fel, de nem érzek testemben semmilyen korábbihoz hasonló fáradtságot. Kipróbálom az új erőt a szobámban, érzem, hogy tovább is menni fog. Elkezdem a készülődést az esti találkozáshoz.

Tudtam, hogy hallottam már valahol ezt a hangot. Ez a hideg, kegyetlen, de ha kell behízelgő hangot. Már akkor furcsa volt, amikor szóba került. Shiannától hallottam, hogy a lovagja ismer egy vérszívót. Aztán egy telefon alkalmából meghallottam a hangját. Az ő hangját. Biztos voltam benne, hogy nem emlékszik rám. Most fogoly. Én következek, innen a rácson túlról, addig feszíthetem őt, amíg meglátom sötét lényének valódi énjét. Azóta persze megy az incselkedés, a különböző válaszaiból tudom, fogalma sincsen, kivel van dolga.

Felháborítóan, vérlázítóan nagyképű, pedig nem más, mint egy nagyra nőtt szúnyog. Bahh! Jönne csak egy harmadszintű tűzcsóvám közelébe, rögtön letörlődne az önelégült vigyor a képéről.

Az első titkos küldetésem volt ő. S a közelébe sem tudtam jutni, életem legnagyobb kudarca, még akkor is, ha tudom sokszorosan idősebb nálam. Mikor törötten, magamban kételkedve hazatértem a mester mosolyogva közölte, ez volt a cél. El kellett fogadnom, hogy nem sikerülhet minden az életben. Akkor megfogadtam, hogy bebizonyítom neki, és mindenkinek, hogy képes vagyok elkapni őt, és megszerezni tőle azt, amire oly sokan vágynak. Ha ez sikerül, utána szívesen véget vetek a több mint nyolcszáz éves létemnek.

Fel fogom kelteni a kíváncsiságát, meg fogom törni, és utána…